Információk, érdekességek

A játék családépítő hatása

2015. december 29.

A sötét délutánok beálltával valószínűleg megváltoztak a délutáni programjaink. Remélhetőleg a lakásban töltött időben szerepet kap a közös játék. Attól kezdve, hogy a gyermekünk bekerül valamilyen oktatási intézménybe, legyen az akár óvoda, akár iskola, szinte alig látjuk.

Ezért mikor otthon van, használjuk ki az időt arra, hogy ne csak egymás mellett legyünk, hanem egymásra figyelve, együtt játszva, mesélve, különben nem alakul ki szoros kapcsolatunk gyermekünkkel. A játék azért nagyon jó lehetőség a kapcsolatteremtésre, mert a gyermekünknek abba a tevékenységébe folyunk bele, amit amúgy is szívesen, örömmel csinál. Ha ehhez tudunk csatlakozni, akkor a közös öröm élménye marad meg a gyermekünkben még sok-sok év múlva is.

Másrészt ha szülőként rendszeresen együtt játszunk a gyermekünkkel, azzal arra is megtanítjuk, hogyan lehet az időt tartalmasan eltölteni. Így később, nagyobb korában sem fog unatkozni.

Továbbá játék során sokkal jobban megismerjük gyermekünket. Olyan dolgok is kiderülhetnek, amit addig nem is gondoltunk. Felmérhetjük képességeit, temperamentumát, kitartását, kudarctűrését is. A játék során valószínűleg ezek közül mindegyik változni fog. Képességei fejlődnek, kitartása, feladattudata, szabályok betartása javul, kudarcokat is jobban fogja viselni.. Ez később az iskolában, s az életben is nagyon fontos lesz.


A családok fele nem tudja kire bízni gyerekeit

2015. december 12.

A kisbaba születése után a szülők egyharmadánál fél éven belül megjelenik az igény, hogy egyedül, párjukkal vagy barátaikkal kimozduljanak otthonról, azonban jelentős részüknél erre nincs lehetőség. A magyar családok fele nem tudja kire bízni kisgyermekük felügyeletét – derül ki a Sudocrem® megbízásából készült Ipsos kutatásból.

Az újdonsült szülőknek sok esetben nincs alkalmuk a szórakozásra, hiszen mindennapjaik a gyermekük gondozásával telik, a férfi és a női szerepet felváltja az anya és az apa szerepe. A kisbabák gondozásában évtizedek óta élenjáró Sudocrem® reprezentatív felmérést végzett a kisgyermekes szülők körében arról, hogy mikor jelentkezik náluk az igény a kikapcsolódásra, és hogy ilyenkor ki vigyáz a babára.

A felmérés alapján elmondható, hogy az anyukák jobban vágynak a kikapcsolódásra, mint az apukák. A felmérés során megkérdezett anyukák 38 százaléka fél éven belül, további 28 százaléka egy éven belül igényli, hogy egyedül vagy barátaival kikapcsolódjon. Az apukák válaszában eltérés mutatkozik, esetükben ez az arány csupán 27 és 13 százalék. A nemi szerepekhez kapcsolódó élethelyzet megváltozását jól mutatja az is, hogy míg a gyermek két éves korára az anyukák 81 százaléka szeretne kikapcsolódni, addig ezen csupán az apukák 55 százaléka gondolkozik. A partnerrel való kikapcsolódás igénye egyformán jelen van férfiak és nők körében, de ez az anyukák esetében korábban jelentkezik.


Ha a gyerek nem bírja az utazást…

2015. december 04.

gyerekA közelgő évvégi ünnepek alkalmával sokan indulnak útnak: a távoli rokonsághoz vagy téli vakációra. Ilyenkor komoly bonyodalmat tud okozni, ha a kicsi nem bírja az utazást…

Bár a gyerekeknél kettő és tizenkét éves kor között fordul elő leggyakrabban az utazással összefüggő rosszullét, már a néhány hónapos csecsemőknél is előfordulhat egy-egy utazás alatti, egyéb betegséggel nem kísért, sápadtsággal járó, múló hányásos állapot.

Bár vannak gyógyszeres megoldások is, néhány jó tanács megfogadása segíthet a hányinger, hányás, szédülés, sápadtság, izzadás, általános rosszullét megelőzésben, csillapításában:

  • a buszban lehetőleg elöl, a hajóban középen, a repülőgépen a géptörzs területén célszerű a gyereknek ülni, mert ott érezhető legkevésbé a mozgás, a rázkódás
  • lehetőleg a távolba nézzen a gyerek, ne a kezében lévő könyvet vagy játékot figyelje. Ha a kezében lévő közeli (nem mozgó) tárgyat figyeli, akkor a szemei azt az információt küldik az agyába, hogy nincs mozgás; miközben az egyensúlyközpont mozgást jelez az agynak. Az egymásnak ellentmondó információk is hozzájárulhatnak a szédüléshez, hányingerhez.
  • az utazást nem célszerű éhgyomorra megkezdeni, kevés étel elfogyasztása segít elkerülni a hányingeres, hányásos állapotot
  • ha lehetséges, minél több pihenőt be kell iktatni az utazás során, amikor a gyermek kiszáll az autóból/buszból és a friss levegőn mozog egy kicsit
  • utazás közben a figyelem elterelése pl. beszélgetéssel, zenehallgatással szintén hatásos lehet.

A gyermekszépségverseny rejtett terhei

2015. december 04.

gyermekszépségverseny Korábban nyilatkoztam arról a kérdésről, hogy káros-e a gyermekre nézve az a herce-hurca, aminek ki van téve egy verseny alatt. A kérdés túl összetett ahhoz, hogy egy mondattal megválaszoljam. A cikkemben most szeretnék felvetni pár gondolatot, ami segít tisztán látni. 

Sokszor kapjuk azt mi pszichológusok, hogy túl elfogultak vagyunk, túl érzékenyen reagálunk egyes helyzetekre és mindenbe “belelátunk” valamit. Részben igaz, hiszen érzékennyé kell tenni magunkat, képesnek kell megélni érzéseket és akár belehelyezni magunkat a másik ember szerepébe. Azaz az ő fejével gondolkodni és megérteni a másik személy belső folyamatait. Ha egy gyermekszépségversenyről kérdez valaki, kénytelen vagyok itt is egy pillanatra gyereknek lenni. A szülő fejével is érdemes gondolkodni, hiszen így válik érthetővé, hogy kinek mit jelent egy verseny és kiben milyen érzések jelennek meg.

Mindezek alapján arra kérem most önöket, hogy próbálják ki magukat, tegyék fel azt a kérdést, hogy

  • hasznos-e egy 5-6 vagy egy 10-12 éves gyereknek a kifutón, sminkben “vonulni”?
  • Képzeljék el magukat a kisgyermek szerepében és találják ki, hogy ő mit válaszolhat.

Elárulom önöknek, hogy a gyermek azt válaszolná, amit az anya közvetít, vagyis koraserdülő kor előtt (13 éves kor alatt) a gyermek úgy gondolkodik és viselkedik, amit normaként lát maga előtt. Minél kisebb korban járunk, annál erősebb még a függés a szülőtől, akinek az a feladata, elősegítse a gyermeke számára belsővé tenni a társadalmi normákat, értékeket, szabályokat. De mondok egy egyszerű példát. Ha az anyuka egy 5-6 éves gyermeknek azt mondja, hogy “ugye milyen jó naponta uszodába menni és mennyire büszke vagyok rád…”, akkor a gyerek még ha lenne ellenvetése is, meg fogja élni és akarni fogja, hogy számára is jó legyen, hiszen ez az út vezet az anyjához, aki burkoltan kijelentette, hogy akkor büszke gyermekére, ha azt teszi, amit ő mond. Ebből az következik, hogy bármennyire is szeretném azt mondani, hogy a gyerek akarja és szinte már követeli, hogy mehessen versenyre, ez nem igaz, torzítás, mégpedig a szülő fantáziája.

Lássuk be, hogy egy 7-8 éves gyermek fejéből soha nem pattanna ki az a gondolat, hogy “Anya! Egyik reggel eszembe jutott, hogy nekem szépségversenyre kéne mennem.” Egy gyermek azért gyermek, hogy az életkorának megfelelően éljen meg élményeket, helyzeteket. Ilyen korban a társas kapcsolatok, azaz a barátok, játékok, kisebb csínytevések kell, hogy kitöltsék a gyermek életét.


Hüvelyi folyás kislányoknál

2015. november 28.

Hüvelyi folyás kislányoknál

A hüvelyi folyás a felnőtt nők többségének nem jelent újdonságot, hiszen olykor mindenki szembesül vele. Amennyiben a folyás színe, mennyiség, illetve állaga a normálistól eltér, az rendszerint valamilyen fertőzés, legtöbbször gomba következménye, amit a női nemi szervek elhelyezkedése miatt sajnos könnyen el lehet kapni. A probléma általában viszonylag könnyen kezelhető, de mi a helyzet akkor, ha a folyás kislánynál jelentkezik? A kérdést dr. Szőczei Beáta, a Nőgyógyászati Központ gyermeknőgyógyásza válaszolja meg.

Sok szülő ilyenkor házi praktikákkal, esetleg a felnőtt nőknek javasolt készítményekkel kezeli a gyereket, ám ez hibás elgondolás, hiszen a gyerek nem kis felnőtt, így a szervezete sokban különbözik édesanyjáétól!

Gyerekeknél még nem olyan fejlett a hüvely védekező rendszere

Gyerekek esetében a hormonszint még nem egyezik meg a felnőttekével. Ez igaz az ösztrogéntermelésükre is, aminek pedig hatása van a hüvely flórájára. Az egyik fontos védekezési mechanizmusa a szervnek a tejsavköpeny, melyet egy különleges Lactobacillus faj termel. Ez a savköpeny a gyerekeknél még hiányzik, ez pedig fogékonyabbá teszi a kislányokat a bakteriális fertőzésekre. Ez természetesen okozhatja a hüvelyi folyást, amit így célzott antibiotikumos kezeléssel, krémekkel lehet orvosolni. Ám azzal is számolni kell, hogy a túl sok antibiotikus kezelés ugyancsak okozhat ilyen tüneteket.

A gombás fertőzések a kislányok esetében, egészen 6 éves korig, nem jelentkeznek, mivel a gyermeki hüvelyhám nem alkalmas azok megtapadására. A hüvelyi fertőzések hátterében a közösségbe járó gyerekek nagy részénél inkább a bélférgesség áll, de leggyakrabban a bakteriális fertőzés okoz hüvelyi folyást – mondja dr. Szőczei Beáta, a Nőgyógyászati Központ gyermeknőgyógyásza.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...187188189...279