Információk, érdekességek

Ki legyen az Év Kisgyermeknevelője? – Szavazzunk!

2017. november 22.

Sok kisgyerek életében, szocializációjában fontos szerepet kapnak a bölcsődében dolgozó kisgyermeknevelők. Ők gondoskodnak a kicsikről, miközben odafigyelnek szükségleteikre, játszva tanítják őket, és az együtt töltött órákban pótolják az anyai gondoskodást. Szakértelmükkel és tapasztalataikkal az egész családot támogatják. A Sudocrem és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete most szeretné felhívni a figyelmet a kisgyermeknevelők áldozatos munkájára, ezért elindították a Év Kisgyermeknevelője díjat.

A legkisebbekre nagyon figyelni kell!

A bölcsődék története Magyarországon nagy múltra tekint vissza, 1852-ben nyílt meg az első hazai intézmény, és azóta folyamatosan fejlődik a szakma. 2009-ben főiskolai képzést indítottak a hivatást választóknak, hiszen felismerték, hogy a legkisebbekkel foglalkozóknak van az egyik legmeghatározóbb szerepe a gyermekek fejlődésében, a képzés által elmélyíthetik az ehhez szükséges szakmai tudásukat. Elhivatottság, szakmai alázat és nyitott, toleráns személyiség szükséges ahhoz, hogy a napi teendők megfelelő ellátása mellett a gyermeknevelő szeretettel tudjon fordulni minden kisgyermek felé.

Kisgyermeknevelő: felelősségteljes és sokrétű hivatás

A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) üdvözölte a Sudocrem idei kezdeményezését, melyben együtt keresik az Év Bölcsődei Kisgyermeknevelőjét. „Nagyon örültünk a márka kezdeményezésének, hiszen így végre lehetőség nyílik rá, hogy megmutathassuk, valójában milyen sokrétű és felelősségteljes hivatás a kisgyermeknevelőké. A szakemberek szívvel-lélekkel és magas színvonalú szaktudással látják el feladataikat, együttműködnek a családokkal ez pedig sok türelmet, elfogadást és bizalmat kíván. Partneri kapcsolat kialakítására kell törekedniük a szülőkkel, akik csak ebben a bizalmi helyzetben tudják rájuk bízni legféltettebb kincsüket, a gyermeküket – mondta el Scheer Ferencné, a BDDSZ ügyvivője.


Milyen képességei vannak egy Szuper Apukának?

2017. október 11.

A kisgyermek életében az első és legfontosabb szereplő az életet adó és gondoskodó édesanya. A kicsi egészséges testi-lelki fejlődését tekintve azonban az édesapákra is fontos szerep hárul. Egy édesapa nem csak szülő, de sokszor játszótárs, legjobb barát és tanácsadó is…

Sokszor az apa hozza be a gyermek életébe a kalandot, ami emellett azonban fontos, hogy következetes, megbízható legyen, és támaszt nyújtson az anyukának. A jó szülő fogalma nem azt jelenti, hogy tökéletesnek kell lenni, a fizikai jelenlét, és az érzelmi elérhetőség sokkal többet nyomnak a latban. Bojti Andrea gyermekpszichológus beszélt arról, mi kell ahhoz, hogy egy férfi igazi Szuper Apa lehessen.

A férfiak számára is egy új szerep az apaszerep, amit nekik is tanulniuk kell. Ugyanakkor az a hozott minta, amilyennek gyerekkorukban ők a saját édesapjukat látták, alapjaiban meghatározza későbbi viselkedésüket, akár pozitív, akár negatív az apaképük. A kislányok és a kisfiúk életében is az első férfimodell az édesapa. A kisfiúk számára az elsődleges azonosulási minta, míg a kislányok az első ismeretüket szerzik így a férfiakról. A jó apaminta, az egyik alapja a későbbi egészséges lelki fejlődésnek.

Nevezzétek be Apát! 

A baba életében vitathatatlanul az anya a legfontosabb szereplő, de a trendek azt mutatják, hogy az édesapák is egyre nagyobb részt vesznek át a kicsik körüli teendőkből. A Sudocrem is örömmel tapasztalja ezt az irányt, és szeretné megmutatni azt a rengeteg jó példát, amit sok apuka állít a mindennapokban. Ezért idén először elindítja a Sudocrem Szuper-Apu kampányt, hogy felhívja a figyelmet az édesapák fontos szerepére. A márka hivatalos Facebook oldalán az édesanyák nevezhetik párjukat a Szuper-Apu játékba, a nyertes édesapa pedig élménycsomagot kap ajándékba. Bojti Andrea, gyermekpszichológus a kezdeményezés kapcsán a Szuper-Apaságról beszélt, és néhány jótanáccsal is szolgált, mire érdemes odafigyelni egy újdonsült édesapának.


A gyerekek gyógyulása nem csak milliós eszközökkel segíthető

2017. október 10.

Az innovatív eszközök mellett a gyógyulást segítő, inspiráló környezetre is nagy szükség van a gyermekgyógyászati intézményekben – derült ki a K&H gyógyvarázs program tavaly indított területi pályázatából. Idén ismét 26 magyarországi kórház, mentőállomás, védőnői szolgálat, valamint gyermek háziorvosi rendelő munkatársainak álma valósulhat meg azzal, hogy a kicsik rehabilitációja szebb környezetben történhet.

Egy kórterem kifestése, egy játszószoba vagy egy mesesarok létrehozása nem tűnik nagy feladatnak, és a költségeket tekintve sem milliós tétel, de ha a gyakran szemet szúró eszközhiányra gondolunk az egészségügyben, érthetővé válik, hogy nem a közérzet és a kényelem javítása az elsődleges szempont, amivel az intézményvezetőknek számolniuk kell.

Igény azonban nagyon is van a gyermekek egészségmegőrzését, betegség-megelőzését és rehabilitációját segítő eszközökre és a kellemes környezetre, amit az is bizonyít, hogy a K&H gyógyvarázs területi pályázatára már az első évben 117 intézmény jelentkezett.

A pályázatra idén október 19-ig újra várják minden olyan intézmény jelentkezését, amely elsősorban a kicsik kényelméhez, jobb közérzetéhez hozzájáruló ötletet, elképzelést valósítana meg.

A kiválasztott pályázatokra pedig több mint kétszáz bankfiókban és online, két hónapon át szavazhat majd a közönség országszerte.


Felhívás ösztöndíjrapályázatra

2017. szeptember 19.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB), az MKB Bank Zrt. (MKB), a Waberer’s International Nyrt. és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ösztöndíjpályázatot hirdet a 2017/2018-as tanévre az általános iskola 2-3. osztályos tanulói részére Budapesten.

A pályázat célja rossz anyagi körülmények között élő, szociálisan hátrányos helyzetű, ugyanakkor kiemelkedő képességű, tehetséges és kitűnő tanulmányi eredményű tanulók támogatása.

Az országos ösztöndíjpályázat keretében egy évben 160 gyermek részesül összesen 37 200 000 forint támogatásban. Jelenleg a megüresedett helyekre lehet pályázni. A támogatók a folyamatos kitűnő tanulmányi eredmény esetén a támogatást egészen a diploma megszerzéséig biztosítják az ösztöndíjra jogosultaknak.

Felhívjuk a jelentkezők figyelmét, hogy a pályázati űrlap és a kért dokumentumok postára adásának határideje:

2017. szeptember 28., éjfél 
A pályázatokat az alábbi címre várjuk:
Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat
1066 Budapest, Teréz krt. 24.
Jelige: „Ösztöndíj”, a pályázó neve és a budapesti lakcímének kerülete

Felhívjuk figyelmüket, hogy a nagyszámú jelentkezések miatt CSAK a nyerteseket értesítjük ki!

Az ösztöndíjra pályázhat minden olyan tanuló, aki az alábbi pályázati feltételek mindegyikének megfelel:

  • a pályázó a 2017/2018-as tanévben az általános iskola 2. vagy 3. osztályában tanul,
  • a pályázó 2016/2017-es év végi tanulmányi szöveges értékelése jeles vagy kitűnő (a magatartás- és a szorgalom-értékelést is figyelembe véve),
  • a pályázó családjában az egy főre jutó átlagjövedelem nettó 46.000 Ft/hó összeg alatt van, a családi pótlékot is beleértve

Te mit vállalsz, hogy kisebb legyen az ökolábnyomod és később legyen a Nemzeti Túllövés Napunk?

2017. szeptember 03.

Autómentes nap, rövidebb utak megtétele biciklivel vagy egy kis séta, tömegközlekedés is csak ha mindenképpen szükséges. Lehet ez tényleges megoldás, hogy kisebb legyen az ökolábnyomunk?  

 

Idén augusztus 2-án volt a globális Ökológiai Túllövés Napja, az a nap, ameddig feléltük idén a természet fenntarthatóan előállítható erőforrásait. Azaz öt hónappal az év vége előtt már felfaltuk az éves betevőt! Nem meglepő módon a 70-es évek óta, amióta az emberiség folyamatosan túlfogyaszt, ez a dátum a legkorábbi az összes eddig számított közül.

Érdekes azt is megnézni, hogy mikor lenne a Túllövés Napja, ha a világon mindenki egy átlagos magyar ökolábnyomán élne: előbb vagy később, mint a globális nap? Sajnos, előbb, nekünk a világátlagnál valamennyivel nagyobb a lábnyomunk, így ez a nap július 10-re esett idén.
Végül, kiderítettük azt is, hogy mikor van az ökológiai deficit napja Magyarországon, azaz a Nemzeti Túllövés Napunk itt, a Kárpát-medencében. Az a nap, amikor az ország biokapacitását kimerítjük, vagyis a Magyarországon élők kimerítik az ország területén található ökoszisztémák által erre az évre fenntarthatóan előállított erőforrásmennyiséget (pl. fa, mindenféle élelem, víz) és kimerítik az ökoszisztéma szolgáltatásokat (pl. hulladékok "elnyelése”, víz- és levegőtisztítás, erről bővebben ld. itt). Úgy hozunk létre ökológiai deficitet, hogy például túlhasználjuk erőforrásainkat: túlhalásszuk a folyókat, kimerítjük a termőföldet, újraültetés nélkül kivágjuk az erdőket, több szén-dioxidot bocsátunk ki, mint amennyit az ökoszisztémák Magyarország területén el tudnak nyelni, és több terméket importálunk mint exportálunk. A Nemzeti Túllövés Nap időpontját a Global Footprint Netowork számítja minden évben az ENSZ legutolsó rendelkezésre álló (2013-as) statisztikái alapján. Ez alapján a magyar Nemzeti Túllövés Napja 2017-ben szeptember 22-én lesz: azaz szűk 9 hónap alatt feléljük és elhasználjuk azt, amit erre az évre az ökoszisztémák fenntarthatóan tudnának nyújtani itt, a határainkon belül.

További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...2...7