Információk, érdekességek

A tanulók iskolai mobiltelefon-használatának korlátozása

2019. augusztus 29.

Az egészségre és a tanulás hatékonyságára gyakorolt kártékony hatásukra hivatkozva a mobiltelefonok iskolai használatának korlátozását javasolta a tanév kezdetétől az Oroszország régióiba szétküldött módszertani útmutatásában a moszkvai közoktatási minisztérium.

Fotó: 123rf.com“Az iskolások mobiltelefon-használata nemzetközi gyakorlatának elemzése kimutatta, hogy az eszközök hosszú távú és az iskolában való használata pszichikai károsodást, hiperaktivitást, ingerültséget és alvászavart okozhat, valamint a szellemi munkaképesség csökkenéséhez, a memória és a figyelem gyengüléséhez vezethet” – közölte az orosz média által hétfőn ismertetett dokumentumban a tárca.

A minisztérium, amelynek álláspontját a fogyasztóvédelmi hatóság és a tanfelügyelői testület, valamint a közoktatási akadémia is támogatta, az intézkedés indoklásában egy közvélemény-kutatásra hivatkozott, amely részvevőinek többsége támogatta a mobiltelefonok óra közben való használatának korlátozását. Ez a tanulók között 61, a szülők körében 89, a pedagógusokéban pedig 90 százalékos. A megkérdezett iskolások többsége elismerte, hogy a telefon eltereli a figyelmüket a tanulásról és egyetértett azzal, hogy a mobilkészülékek károsan hatnak az egészségre.

A tárca ajánlásai szerint tanítás közben nemcsak az iskolásoknak, hanem a szülőknek és a tanároknak is tartózkodniuk kellene a telefonhasználattól. Azon a gyerekek esetében, akiknek egészségi állapota indokolttá teszi a mobiltelefon használatát, a tárca nem kívánja korlátozni a hozzáférést.

A módszertani útmutatás szerint a tanárokat, a szülőket és a tanulókat egyaránt fel kell világosítani a mobiltelefonoknak az egészségre és a tanulási folyamatra gyakorolt hatásáról, valamint a készülékek használatának kultúrájáról. Az tárca előíratná, hogy a készülékeket az iskolában kapcsolják néma üzemmódba, és ha a tanintézményben van erre lehetőség, jelöljenek ki külön helyeket az őrzésükre.


Nagyon fontos a megfelelő iskolatáska kiválasztása

2019. augusztus 28.

Fotó: 123rf.com

A jó iskolatáska ergonomikus, jól illeszkedik a gerincoszlopra – mondta Moravcsik Bence ortopéd-szakorvos.

Az iskolatáska kiválasztásakor figyelni kell a pánt szélességére, a háti rész merevítettségére, párnázottságára.

Fontos, hogy a pánt állítható legyen, a vállvonal fölé és a csípőlapát alá ne kerüljön a táska. Amelyiken derékpánt is van, az még jobb – tette hozzá. Ügyelni kell arra is, hogy a táska légáteresztő, könnyűszerkezetes legyen – sorolta a szakember, aki szerint különösen a kisgyerekek számára jó alternatíva a gurulós táska.

Hátitáska esetén a 6-7 éves gyerekeknek az az ideális, ha a táska súlya telepakolva 2,5-3 kilogramm. Megjegyezte azt is, hogy a pakolási technikára is érdemes odafigyelni, a gerinchez közel kell tenni a nehezebb, távolabb a könnyebb dolgokat.

A szakember megjegyezte: a gerinc ebben a korban még porcos. Helytelen tartás, illetve táskaviselet esetén merevebbé válhat a gerinc, vagy korai porckopás is kialakulhat.


Váljunk el! - Mit szól ehhez a gyermek?

2019. augusztus 26.

A válás mindig a gyermek lelki világában okozza a legnagyobb traumát. Fontos tehát, hogy a gyermeket megfelelően támogassuk ebben az időszakban. Ehhez nyújtunk most segítséget válófélben lévő pároknak.  

A válás esetében mi tekinthető a legjobb megoldásnak a gyermek szemszögéből?

  •  A gyermek megérti, és elfogadja, hogy a válás a szülei döntése, ebben ő vétlen.
  •  A gyermek fel akarja, és fel tudja dolgozni a probléma őt érintő részét. Nem akarja átvállalni a szülői pozíciókat.
  • Szeretheti mindkét szülőjét feltétlenül és egyformán, és ez biztosítva is van számára.
  • A gyermek biztonságban érzi magát lelkileg is, és megkapja azt a szeretetet és odafigyelést, amire szüksége van.

 

Mit tehetünk ilyenkor, mint szülők?

El kell jutnom addig a szintig, hogy a gyermekünk érdekében a másik féllel leüljek és megtárgyaljam a tennivalókat.

1. Hogyan közöljük a gyermekünkkel, hogy a válás mellett döntöttünk?

  • Tudassuk vele, hogy ez a probléma a két szülő döntése és ebben ő vétlen.
  • Biztosítsuk a feltétlen szülő-gyermeki szeretetről, mindkettőnk által.
  • Hagyjuk, hogy a gyermekünknek is legyen véleménye, kérdése, fogalmazza meg az elvárásait.
  • Az elvárásait amennyire lehetséges, vegyük figyelembe.

2. Melyek legyenek a közös nevelési, láthatási, pénzügyi kérdések, irányelvek?

  • Hogyan kezeljük a felmerülő problémákat?
  • Hogyan kísérhetjük nyomon a gyermekünk fejlődését?
  • Családi ünnepek, hétvégék, szabadidő, iskolaválasztás, feladatok kérdése.
  • Nagyszülőkkel való kapcsolattartás stb.

A koraszülés növeli az asztma kialakulásának esélyét

2019. augusztus 23.

A 37. hét előtt született gyermekeknél nagyobb eséllyel alakul ki a későbbi életkorban asztma, nehézlégzés. A PLoS Medicine folyóiratban közölt kutatás az asztma kezdeti tüneteinek felismerésére is felhívja az érintett szülök figyelmét.

A hetek számával csökken a kockázat

Fotó: 123rf.comA kutatók mintegy 1,5 millió gyermek kórtörténetét tartalmazó tanulmányok összevetésével fedezték fel a kapcsolatot a szülés időpontja és az asztma kialakulásának esélye közt. Vizsgálódásaik során azt is megállapították, hogy minél korábbra esik a szülés időpontja, a kockázat annál nagyobb: a 37. hét előtt 46 százalékkal magasabb, a 32. hét előtt született gyermekek esetében háromszoros, időre született társaikhoz képest. Az eredmények alapján a kutatást végző szakemberek úgy vélik, hogy a koraszülés élethosszig kihat a tüdő működésére, ezért különösen fontosnak tartják, hogy a szülők felismerjék a betegség tüneteit.

Az asztma tünetei

Az asztma a légutak gyulladásával járó, krónikus betegség. Nem gyógyítható, de megfelelő kezeléssel jól kontrollálható, a betegek életminősége, a betegség lefolyása jelentősen javítható. Lényeges azonban, hogy már a kezdeti jelekre is figyeljünk, így a súlyosabb rohamokat is nagy eséllyel megelőzhetjük – hangsúlyozza a betegség idejében történő felismerésének fontosságát dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, a Tüdőközpont orvosa. Gyermekkorban az asztma megjelenésének időpontja óvodás- kisiskolás kor környékén jellemző, a betegség kezdetben nem okoz súlyos panaszokat.

Asztmára utalhat: ha a gyermek légúti fertőzések kapcsán nehézlégzésre, zihálásra panaszkodik, a szokásosnál lassabb a gyógyulás; ha sírása, vagy nevetése rendszeresen köhögési rohamot vált ki. Ha futás, vagy egyéb testmozgás során könnyen kifárad, nehezen kap levegőt, köhög.


Mit tehet a kismama, ha tetves?

2019. augusztus 22.

Előfordulhat, hogy miközben az anyukák az egyik gyermeküktől „elkapják” a tetvességet, éppen a másik gyermekükkel várandósak. Felmerül a kérdés, hogy milyen gyógyszereket és módszereket vethet be a kismama, amivel a tetveket hatékonyan elpusztíthatja, ugyanakkor a megszületendő gyermeke egészségét nem veszélyezteti.

Fotó: 123rf.comMit tehetsz, ha tetves vagy?

  • Legkézenfekvőbbnek az tűnik, hogy kémiai anyagok, irtószerek alkalmazása nélkül próbál meg a kismama a tetvektől és a hajszálakra ragasztott tetű-petéktől, az ún. serkéktől megszabadulni. Ehhez speciális, sűrű fogazatú tetűfésűk állnak a rendelkezésükre. Hogy a kifésülhetőség könnyebb legyen, célszerű a fésülés előtt hajat mosni. Bár a tetűfésű önmagában – rendszeresen alkalmazva – eredményre vezető lehet, a tetveket valamilyen módon elpusztító hatóanyagot tartalmazó szerekkel szemben alul marad a versenyben.
  • A klasszikus tetűirtó szerek úgy élnek az emberek gondolatában, hogy erős, penetráns vegyszerszagúak. A tetvekre idegméregként ható szintetikus d-fenotrint vagy permetrint tartalmazó alkoholos oldatok hajszeszként kerülnek forgalomba. Ezek néhány tized százalékban (általában 0,2 % – 1,0 %) tartalmaznak hatóanyagot és viszonylag sok alkohol található bennük. Nemcsak tetű- és serkeirtásra, de megelőzésre is alkalmasak, előírásszerű használatukat követően a következő hajmosásig (akár 2-3 hétig is) megakadályozzák, hogy újabb tetvek telepedjenek meg a hajon. Meg kell azonban jegyezni, hogy a szerekkel szembeni rezisztencia Európa-szerte terjedőben van, azaz a tetvek „megtanultak védekezni” az irtószerrel szemben. Emiatt az említett szerek sajnos nem minden esetben pusztítják el 100 % biztonsággal a tetveket.

Kismamáknál és szoptató anyáknál lehetőleg kerülni kell a vegyi anyagokkal (d-fenotrin, permetrin hatóanyagok) való tetűirtást. Egyrészt, mert nem áll rendelkezésre elegendő mennyiségű adat azokról a kismamákról, akik a szintetikus hatóanyagú tetűirtókat használták, így azok biztonságossága nem bizonyított; másrészt, mert szerencsére léteznek olyan egyéb megoldások, amik a várandós nőknél is biztonságos alternatívát jelentenek a tetűirtásban.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...107108109...294