


Információk, érdekességek
Vigyázzunk a rosszcsontokra!
2019. augusztus 21.
A gyerekek kópék. Ki kisebb, ki nagyobb mértékben, de korukból adódóan mindannyiukat felfedezésre készteti az egyre inkább kitáruló világ. Mindent megnéznek közelebbről, hogy kipróbálják, megmásszák, meghuzigálják, vagy, hogy bekapják. Nekünk, őket körülvevő felnőtteknek ezért mindenre fel kell készülnünk az utazások és a fürdőzések alkalmával is.
1. Bébiszék, bébihordozó
Ezek az eszközök már a csecsemő két hónapos korától kezdve használhatóak, de alkalmanként legfeljebb 15-20 percig. Leginkább etetések után érdemes beletenni a gyermeket, de fontos, hogy mindig a földre helyezzük le. Ha asztalra, székre, padra tesszük, könnyen megbillenhet a baba hirtelen mozdulatára, és a bébiszék gyerekestől, mindenestül a földre eshet.
2. Babakocsi
A babakocsi kiválasztásánál a legfontosabb szempont a stabilitás kell, hogy legyen. A nagyobb kerekű példányok azért praktikusabbak, mivel megkönnyítik a manőverezést a járdaszegélyeknél. Tegyünk fényvisszaverőket a kocsira, így szürkületben és sötétben is jól látható a járművek számára. Rendszeresen ellenőrizzük, hogy a felső levehető részt jól rögzítettük-e az alsó vázhoz. A babakocsiban mindenképpen legyen kengyel, vagy biztonsági öv, ami megvédi a benne ülő csöppséget a kicsúszástól.
Ne akasszunk túlságosan nehéz terheket a kocsi fogantyújára, mert felborulhat. A csomagot tegyünk inkább a babakocsi alsó rakodójára. Ha tiszta levegőre szeretnénk vinni a kicsit, ne felejtsük el, hogy a babakocsi magassága pont a kibocsátott kipufogógáz szintjére esik. Kerüljük el tehát a forgalmas utakat!
Füllentő: Az okos gyerek hazudós, de hogyan kezeld?
2019. augusztus 19.
Ha bepisil, ha válogatós, ha rosszul alszik, ha beteg, kezelhető. De ha ő maga hazudik, azt nehezen viseljük. Sok szülő ettől kiakad, vagy fél, mások mérgesek, haragosak lesznek. Hogyan kezelhetjük, és főleg, miért hazudik nekünk a gyermek? Ismerd meg a füllentés fejlődését gyermekkorban!
"- Tessék? Mikor? - kérdeztem döbbenten.
- Mikor aludtál - válaszolta, majd elárulta, hogy az apja szombatonként, kora reggel melltartót húzott a pólója fölé és ugrált a mini trambulinunkon. Olyan kitartóan ragaszkodott a történetéhez, hogy aznap félénken megkérdeztem tanár férjemet, hogy viccből nem öltötte-e már magára valamikor a fehérneműmet. (Természetesen nem tette)" - írja Juliette Guilbert a CNN újságírója nemrég megjelent publicisztikájában.
"Nevettünk rajta, de én alaposan összezavarodtam. Ha azért hazudik valaki, hogy elkerülje a büntetést, vagy előnyhöz jusson általa, azt még értem. Lilian azonban csak úgy hazudozott, elég gyakran, és sosem ismerte el, hogy a kitalált története nem igaz. Azon tűnődtem, hogy ragaszkodjam-e minden áron az őszinteséghez, nehogy beteges hazudozó váljék belőle? Vagy hagyjam annyiban, nehogy korlátok közé szorítsam a fantáziáját? Az utóbbi mellett döntöttem." - áll az újságírónő cikkében.
Az eseteket követően kis nyomozásba kezdett Ms. Guilbert. A szakértők, akiket Lilian meséivel kapcsolatban faggatott, nyugodtak maradtak. "Semmi rossz nincs abban, ha így viselkedik." - mondta Michael Brody, potomaci pszichiáter. "A nagyon kicsi gyerekek még nem tudják megkülönböztetni a valóságot a képzelettől."
Szeretet, születés, szoptatás - a háborítatlan szülés, és ami megzavarja
2019. augusztus 17.
Az anyai ösztön ébredése, elmélyülése szempontjából a szülést követő periódus egy nagyon figyelemreméltó időszak, melynek történései kiemelkedően jelentősek az anya, és újszülöttje számára egyaránt. Közvetlenül a szülés utáni együttlét tartósan meghatározza a közöttük lévő kapcsolatot, és hosszú távon rányomja bélyegét a baba és az édesanya viselkedésére.
„Az anya – gyermek kapcsolat olyan kettős szerep, amelynek mindkét oldalát megéri az ember, csakhogy több évtizedes időeltolódással.”
Ranschburg Jenő
Születés
A szoptatás a babára is megnyugtató hatással van. A táplálkozás egyben az anyával való testi kapcsolat újrafelvételét jelenti. Ma, mikor a medikalizált szülés korát éljük, sokszor huszadrangúnak tekintik az anya és a gyermek kapcsolatát. Nem ritka, hogy a szülészeti intézményekben évtizedek óta megdőlt tudományos tételekre hivatkozva teszik lehetetlenné a korai szoptatást és az anya és a gyerek folyamatos együttlétét. A születés utáni közvetlen bőrkontaktus – amikor az újszülöttet édesanyja hasára helyezik – pedig egyértelműen tapasztalható pszichés kiegyensúlyozottságot eredményez a későbbiekben.
Nagyon fontos, hogy amennyiben az újszülött állapota megengedi, ez a bőrkontaktus megtörténjen. A baba az anya bőrével érintkezzen, ne takarják le az anya hasát steril lepedővel, alátéttel, egymást kell érezniük, a testmeleget, az illatot.
„A bokros teendőkkel megrakott szakemberek, akik türelmetlenül várják, hogy máris a következő dolgot csinálhassák, többnyire sürgetik ezt a születés utáni időszakot. A mi szemünkben viszont ez a legértékesebb óra. Nincs mit veszíteni, csak nyerni lehet, ha hagyjuk, hogy anya és gyerek kedve szerint ismerkedjen egymással.”
Michel Odent
Fontos lenne, hogy ne zavarják adminisztrációval, fürdetéssel, méréssel, öltöztetéssel, szemcseppel ezt a rövid időszakot. Ezek a dolgok egy óra múlva is ráérnek, az újszülött súlya, hossza, fejkörfogata sem változik meg. Aki már látott, egy épp megszületett, érett, egészséges babát, egy inkubátorban – adaptációra hivatkozva - egyedül, magányosan sírni, azt meg kellene, hogy érintse annyira, hogy legalább megkérdőjelezze, ennek biztosan így kell-e lennie. Élete első két óráját nem az elszakadás fájdalma miatti sírással kellene töltenie, hanem ölelő karok közt vigasztalódva. Meleg takaróra van szükség, nem pólyára, vagy inkubátorra. És szeretetre. Az anyát és az újszülöttet is megfosztják számukra nagyon fontos pillanatoktól, órától. Egymásra van szükségük, semmi másra. Olyasmit vesznek el ezzel kettejüktől, ami sohatöbbet nem pótolható, ami egyszeri és megismételhetetlen. És vannak, akik azt gondolják, ezt megtehetik.
Egyedül hagyni nyolcéves kor alatt nem szabad a gyerekeket
2019. augusztus 11.
Nyolcéves kor alatt semmiképpen nem szabad egyedül hagyni a gyermekeket – mondta Oszik Márta pszichológus.
A szakember szerint biztonsággal 12 év felett hagyhatók egyedül, a nyári szünet alatt azonban előfordul, hogy a család sehogy sem tudja biztosítani a felügyeletet, ezért sokszor ennél fiatalabb gyerekeknek is el kell látniuk magukat.
Ilyen esetben fontos, hogy a gyerek érett legyen és biztonságban érezze magát, különben magányosságérzés, esetleg szorongás alakulhat ki benne – mondta.
Mielőtt a gyermeket egyedül hagyják a szülei, meg kell vele beszélniük, hogy egyes helyzetekben mit kell tennie, baj esetén kit hívjon fel. Bizonyos időközönként érdemes rátelefonálni.
A lombikbébi-eljárás segítségével növekedhet a mellrák kockázata
2019. augusztus 08.
Nagyobb lehet a mellrák kockázata azoknál a nőknél, akik 40 évesnél idősebben lombikbébi-eljárással (IVF) lettek várandósak – derült ki egy nagyszabású dán tanulmányból.
A Koppenhágai Egyetem kutatói 600 ezer dán nőt vontak be tanulmányukba, közülük 58 534 esett át mesterséges megtermékenyítésen. Azt találták, hogy az ily módon szülő 40 év fölötti nők esetében 65 százalékkal nagyobb az esélye annak, hogy mellrákot diagnosztizálnak náluk – írta a The Independent című brit napilap a Humán Reprodukció és Embriológia Európai Társasága (ESHRE) éves bécsi tanácskozásán bemutatott tanulmányt.
A mesterséges megtermékenyítés során a petetermeléshez a nőknek erős gyógyszereket adnak a petefészkek stimulálásához. Ez megnöveli szervezetükben az ösztrogén szintjét, ez a hormon mozdítja elő a mell sejtjeinek a növekedését, de szerepet játszhat a rákos sejtek növekedésében is.
Bár általánosságban a rák aránya alacsony volt, a mesterséges megtermékenyítésen átesett összes résztvevő esetében minden ezer nőre mintegy kettővel több daganatos betegség jutott, mint a kontrollcsoportra.
A növekvő kockázat betudható a korral kapcsolatos sebezhetőségnek a hormonkitettséget illetően, vagy a nagyobb mennyiségű hormonnak a mesterséges megtermékenyítés során – írták a kutatók tanulmányuk összefoglalójában.
Az 1994 és 2015 között folyó kutatásban minden mesterséges megtermékenyítésen átesett nő egészségi adatait összevetették tíz hasonló hátterű nővével, aki természetes módon szült.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...108109110...294