Információk, érdekességek

Szükségünk van cukorra is - Egyre népszerűbb a nyírfacukor!

2015. augusztus 28.

Egyre több szó esik arról, milyen káros a szervezetnek a cukor, valójában azonban nagy szükségünk van rá. Igaz, nem mindegy, milyen mennyiségben és módon visszük be. Megfelelő megoldást jelenthetnek a cukorpótlók: az egyik legnépszerűbb a nyírfacukor, mivel felszívódása lassú, így fogyasztásával egyenletes szinten tudjuk tartani a vércukorszintünket és az agyműködésünket.

Ha meghalljuk azt a szót, hogy cukor, a legtöbb embernek a kristálycukor, a csokoládé, a sütemény jut először eszébe. Fontos azonban tisztázni, hogy a gyümölcsökben, a zöldségekben, a tejben is található kisebb, nagyobb mennyiségű cukor. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) évek óta azt tanácsolja, hogy naponta maximum 50 grammnyi, vagyis 12 teáskanálnyi cukrot fogyasszunk a túlsúly, az elhízás, a fogszuvasodás, illetve egyes betegségek elkerülése érdekében.

Az OÉTI 2009-es Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot vizsgálata szerint a magyar felnőtt lakosság átlagosan a napi teljes energia bevitel 7-8 százalékát fogyasztja el cukorból, a gyerekek azonban a napi teljes energia bevitel 16-17 %-át is. A felnőttek és a gyermekek cukorfogyasztására egyaránt jellemző, hogy az említett mennyiség döntő része édességekkel, valamint az ételekhez, italokhoz otthon hozzáadott cukor, méz formájában kerül be a szervezetbe.


Ha túlsúllyal küzd a serdülő…

2015. augusztus 26.

túlsúllySokszor aggódik a szülő, és nem tudja, mit tegyen, hogyan reagáljon nagy étvágyú serdülő gyermeke túlsúly-problémájára. Néhány jó tanács a helyes magatartás elsajátításához és a követendő irányvonalhoz a szülő részéről az elhízás elleni harcban. Anélkül, hogy dramatizálnánk a problémát magunk és gyermekünk előtt… 

Kövérkés, és egyre többet magára szed serdülőkorú gyermekünk?

Arra viszont fokozottan ügyelnünk kell, hogy a tinédzser energiaigényének megfelelő táplálkozást biztosítsunk!

Egyik nagy hiba, amit elkövethetünk, hogy diétára próbáljuk fogni a csemetét – mondják az ebben a korosztályban felmerülő táplálkozási szokásokkal foglalkozó szakemberek. Hiszen ha már fogyókúrát emlegetünk, annak pszichés következményei is lehetnek a serdülőre nézve. Pl. bűntudata lehet, hogy túl sokat eszik, abnormális alkatú, és a táplálkozási problémák fokozódásának a veszélye csak nőni fog. A legjobban tesszük, ha otthon egészséges és kiegyensúlyozott étrendre fogjuk, figyelembe véve a serdülőkor igényeit. Eközben mi magunk is mutassunk példát az egész család helyes étrendjének kialakításával.

A növekedés életszakaszában ez az energia-szükséglet nagyobb mértékben meghaladhatja a felnőttekét, és megközelíti a 2400 Cal-t naponta, leányok esetében, fiúknál pedig a 3000 Cal-t. Míg pl. a felnőtt nőknél ez a mennyiség 1800-2000 Cal-ra tehető. Ugyanakkor az energia-bevitel és -leadás egyensúlya a növőfélben lévő fiatalnál is fontos tényező, mert ha a bevitel javára billen a mérleg, nem lehet csodálkozni a testsúly növekedésén. Ezért az egészséges étrend, együtt a rendszeres testmozgással, a sikere kulcsa…


Barackos immunerősítő ital

2015. augusztus 26.

Barackos immunerősítő italKortyolgassuk ezt az antioxidáns hatású immunerősítő italt, valahányszor kimerültnek és erőtlennek érezzük magunkat.

4 szem sárgabarack, kimagozva
4 sárgarépa
1 őszibarack, kimagozva
1 narancs, meghámozva
néhány csepp kasvirágtinktúra
¼–½ teáskanál őrölt chaga vagy más gyógygomba vagy őrölt macagyökér, ízlés szerint

Ez a ragyogó narancsszínű gyümölcslé gazdag C-vitaminban, karotinoidokban, káliumban és magnéziumban, növeli az energiaszintet és javítja az állóképességet. Az ital élénkítő hatásához a sárgabarack vastartalma is hozzájárul, szilíciumtartalma pedig a hajat és a bőrt erősíti.


Másnaposság ellen - savanyú káposzta saláta

2015. augusztus 23.

A macskajajra nincs is jobb orvosság mint egy könnyű, kímélő saláta és persze sok-sok folyadék!

Hozzávalók: 40 dkg savanyú káposzta, római kömény, 1 fej hagyma, kis olivaolaj, 2 gerezd fokhagyma

A savanyúkáposztát többször alaposan kimosom, aztán félreteszem lecsepegtetni. Közben a hagymát apróra vágom, a fokhagymát összezúzom majd összekeverem az olajjal, sóval,borssal és római köménnyel. Ezután a lecsepegtetett káposztával alaposan összekeverem ezt a hagymás keveréket és félreteszem kicsit pihenni,hogy összeérjenek az ízek!


Nyers lenmagkenyér (gluténmentes)

2015. augusztus 20.

Nyers lenmagkenyérEzt az alapreceptet különböző ízesítőkkel lehet kiegészíteni, pl. hagymával, aszalt paradicsommal, bazsalikommal. Az ízesítés nélküli kenyér kiváló alapja lehet a napi szendvicsünknek, mert így bármilyen fűszerezésű feltéttel fogyaszthatjuk. Ha pedig fűszeresebbre készítjük, akkor egy natúr salátával lesz finom!

Hozzávalók
40 dkg őrölt lenmag (barna, vagy sárga)
10 dkg brazil dió (más néven paradió) *
1 alma
1 teáskanál só
1 evőkanál hidegen sajtolt olaj (ez elhagyható)
kevés víz
2 evőkanál utifűmaghéj (vagy finomra őrölt lenmag)


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...156157158...277