Információk, érdekességek

Nõk a dohányfüstmentes életért

2007. szeptember 14.

Dohányzás ellen!Hazánkban a dohányzás az egyik legsúlyosabb egészségkárosító tényezõ. Míg 1995-ben a 18-24 éves fiatal nõk egynegyede (24%) dohányzott, addig mára, ebben a korosztályban a dohányosok száma 42%-ra emelkedett. Ez azért is ijesztõ adat, mivel ez a fiatal generáció egyben a gyermekvállaló korosztály is. Köztudott tény, hogy a gyermekekre hatással vannak a szülõk viselkedési mintái. Különösen ebbõl a szempontból fontos, hogy milyen magatartási modellt közvetítünk gyermekeink felé, illetve hogy követésre méltó példát mutassunk nekik.


Éppen ezért az Országos Tisztifõorvosi Hivatal Népegészségügyi Fõosztálya és a Lilly Hungária Kft. útjára indított egy, a dohányfüstmentes környezet megteremtését célzó programot. A kezdeményezés ezúttal is az egészségügyi döntéshozók és a civil szféra együttmûködésével jött létre.


Orvosok a civilek élõláncában

2007. szeptember 09.

Az orvosok szakmai kamarája is részt vesz a civilek szombati tüntetésének szervezésében.


A Magyar Orvosi Kamara (MOK) által évek óta vizionált válsághelyzet most már nem közeledik, hanem megérkezett. Tehát itt az idõ, hogy az orvosok azokkal fogjanak össze, akikért dolgoznak: a civil társadalommal. Ezért a kamara szervezõként is támogatja a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) szeptember 8-i, szombati budapesti megmozdulását – jelentette be Éger István mai sajtótájékoztatóján.


A gyógyszer ára csökken, csak épp többet fizetünk érte

2007. szeptember 09.

A gyógyszer ára csökken, csak épp többet fizetünk érteA minisztérium szerint a gyógyszerpiac a reform sikertörténete. Ám az államkassza, vagy a beteg számára?
Újabb közleményt juttatott el szerkesztõségünkhöz az Egészségügyi Minisztérium., amelyben a gyógyszerárak ismételt csökkenésérõl számolt be. A Weborvosnak nyilatkozó szakértõk azonban hamisnak tartják a tárca retorikáját.


De elõbb következzék - szó szerint - a minisztériumi közlemény.


„Az egészségügyi reform részeként elfogadott Gyógyszer-gazdaságossági törvény erõs árversenyre kényszeríti a gyógyszergyártó cégeket. Amit ígértünk, teljesült: az árverseny következménye a folyamatos árcsökkenés lett. Immár egy fél éve, minden hónapban csökkennek a gyógyszerárak: a rendszerváltás óta még csak hasonló mértékû csökkenésre, vagy hasonló tendenciára sem volt példa.


Amíg a mentõ megérkezik...

2007. augusztus 26.

Az elsõsegélynyújtás és annak igénye szinte az emberrel egyidõs. Alapja kettõs, a velünk született segíteni akarat és az ehhez kapcsolódó szakmai tartalom. A segítõkészség mindnyájunkban megvan, igaz, különbözõ mértékben. Ennek tökéletesre fejlesztése a család egyik fontos feladata. Természetesen az elsõsegélynyújtás terén ez nem csupán erkölcsi cselekedet kérdése. Az elsõsegélynyújtásra felkészülve meg kell tanulni annak ismeretanyagát.


Kinek kell ezt végezni? Értelemszeruen annak, aki a rászorulóhoz a legközelebb van. Tehát az elsõsegélynyújtás olyan alkalomszeruen végzett tevékenység, amely a világ legszervezettebb mentõszolgálatával sem tudná felvenni a versenyt.


Hepatitis B és C

2007. augusztus 25.

A világon mintegy félmilliárd ember szenved krónikus hepatitis B- vagy C-fertõzésben. Májzsugorban, mely döntõen e két fertõzés, valamint az alkoholos májkárosodás következménye, évente 6-8 ezer ember hal meg hazánkban. 
Magyarországon az elmúlt évtizedekben a májzsugorodás (cirrhosis) okozta, valamint a máj- és epeút-eredetû rák (hepatobiliáris carcinoma) okozta halálozás folyamatosan növekedett, csak az utóbbi néhány évben figyelhettünk meg némi csökkenést. Az idült májbetegségek döntõ részét az alkoholos eredetû májbetegségek, a hepatitis B- és C-vírus által okozott idült májgyulladás és a nem-alkoholos zsírmáj (NASH) alkotja.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...129130131...163