Információk, érdekességek

Változó kor, változó haj

2016. március 11.

A hajhullás a menopauza időszakához közeledve tapasztalhatóan felerősödik. Egyre több hajszál jelenik meg hajmosás után a lefolyóban, illetve a lakás különböző pontjain. Ezzel egy időben a hajszál elvékonyodása és fénytelenné válása is érzékelhető lesz. A hajszál belsejében található velőállomány (medulla) -jellemzően- víztartalma jelentősen lecsökken, a hajszálak vége eltöredezik, így még a hajhossz is rövidül.

A tükörbe nézve már látszik a fejbőr, és sajnos azt a mondatot kénytelenek vagyunk megfogalmazni magunknak, hogy „kopaszodom”. Amellett hogy fizikailag lecsökken a haj mennyisége, nagyon fontosnak tartom megemlíteni, az állapottal járó önbizalom csökkenést. Sok esetben ez fontosabb tényezővé válik idővel, mint maga a fizikai külső vagy belső ok. Egy nőnek, a haja elvesztése egyenlő az önbecsülésének az elvesztésével. Vendégeink túlnyomó többsége olyan mértékű terhet kap az állapottól, amely meghatározó mértékben kihathat akár a családi életére, akár a munkájára, így ebből adódóan akár az egész élete megváltozhat, vagy tönkremehet. Ebben semmi túlzás nincs, aki ilyen állapotban volt, az összeszorult gyomorral bólogat most, e sorokat olvasva, viszont van, aki megkönnyebbült mosollyal, csak visszaemlékszik az akkori állapotára.


SAJÁT IDŐ, ÉN IDŐ, MAGAMRA SZÁNT IDŐ - Neked melyik tetszik?

2016. február 24.

Az 5 szeretetnyelv tréningeken azt tapasztaltam, hogy érdemes különválasztani és egy új kategóriában foglalkozni az általam így megalkotott 6. szeretetnyelvvel a "saját idővel", vagy ahogy kezd elterjedni a köztudatban "én idővel".

Egy párkapcsolat akkor van egyensúlyban, ha egy egyenlő szárú háromszögként gondolunk rá, ahol a sarkokban Én, Te, és Mi helyezkednek el. Ha bármelyik eltűnik, akkor elbillen a fókusz és megszűnik az egyensúly. Például a szerelem kezdetén gyakori hogy a pároknál csak a mi létezik és teljesen megfeledkeznek saját magukról és igényeikről. Amikor valakire azt mondjuk, hogy társfüggő például, ott hosszú ideig a Mi és a Te létezik számára, teljesen elveszítve a kapcsolatban önmagát. Előfordul olyan is, ez például a nárcisztikus személyiségzavarban szenvedőkre jellemző, hogy csak az Én létezik számára és a Mi csakis abban az esetben foglalkoztatja, ha az kedvére való, a Te teljesen eltűnik ebben a felállásban. A példák is mutatják, hogy nagyon fontos figyelni egy párkapcsolatban a kapcsolati egyensúlyra, megtalálni a 3 én állapot között a jó dinamikát, balanszt. 

Amikor kisgyerekes párok jönnek el a tréningjeimre, a leggyakoribb panaszok egyike a nincs egyáltalán időm magamra, nem tudok egy percet sem egyedül tölteni, nincs időm a testemre, a barátaimra stb. A sok kötelezettség és tennivalók mellett elfeledkeznek a párok feltöltődni, nem csak együtt töltött minőségi idővel, hanem saját maguknak sem adnak időd. A leggyakoribb hogy az anyáknak nem marad idejük saját magukra, míg gyakori konfliktust okoz, hogy eközben a férjek ügyesen megoldják a saját magukra szánt időt.


5 tipp bőröd téli védelméért

2016. február 13.

Bőrünk ápolása a hideg téli napokban különleges odafigyelést igényel. Sokszor nehéz megtalálni a megfelelő gondoskodást, ezért fordulhat elő, hogy nem szentelünk kellő figyelmet bőrünk ápolására. A téli bőrápolás praktikáiról megkérdeztük Dr. Nagy Katalin bőrgyógyász, kozmetológus főorvost. A NIVEA szakembere megosztott velünk néhány fontos szempontot, amit érdemes figyelembe venni, ha télen is meg akarjuk őrizni bőrünk szépségét.

Használj ajakápolót!

A megszokott balzsamok ugyan hidratálást nyújtanak és ragyogóvá teszik ajkunkat, de a fagyos napokban ez kevés. Az ajak bőre nagyon érzékeny és vékony. És mivel faggyúmiriggyel sincs „felszerelve“, a téli időszakban nagyon gyorsan kiszárad, repedezik és lehámlik. „Az ajakrepedezés gyakran eléri az ajakkontúrt is,“ mondja Dr. Nagy Katalin és hozzáteszi: „Sajnos így a rendszeres hidratálást követően sem biztos, hogy teljesen regenerálódik a bőr. Az ajkak ismétlődő kiszáradásakor és repedezésekor a kontúr környékén az enyhe ráncok megmaradhatnak az arcbőrön.“ Ezért legyen mindig nálad tápláló ajakbalzsam, például a Labello Milk&Honey ajakápoló, mely gazdagon hidratáló méz- és nyugtató tejkivonatot tartalmaz. Egy balzsamot tarts az éjjeliszekrényeden is, és alvás előtt ajkadat mindig kend be, környékét pedig ápold éjjeli krémmel. 


3 elsőrangú tipp, hogy jól induljon a nap

2016. január 15.

A reggeli torna, a frissítő zuhany és egy energizáló tea is lényegesen könnyebbé tudja tenni a reggeli ébredést, azonban nem mindegy, hogy hogyan tesszük mindezt. Néhány tipp, hogy jókedvűen kezdjünk neki napunknak!

Ahhoz, hogy kellemes közérzettel vegyük a mindennapi akadályokat, nem kell sem mélyen a zsebünkbe nyúlni, sem pedig órákat készülődni, egyszerűen csak pár percre van szükség a napból, amikor magunkra figyelünk!

1. Perdülj táncra!

A tánc az egyik legismertebb önkifejezési mód, mégis sokan ügyetlennek érzik magukat közben, így rendszerint ha zenét hallanak, csak a lábuk dobog a padlón. Természetesen nem kell a munkahelyünkön táncra perdülni, azonban szabadnapunkon egy órát igazán megengedhetünk magunknak. Otthon, amikor tudjuk, hogy senki sem zavarhat meg minket,hallgassunk vidám, dinamikus zenét és élvezzük szabadon a ritmusokat. Lehet, hogy először esetlennek érezzük magunkat, de ebben az esetben nincsenek szabályok, határozott tánclépések, mozogjunk úgy, ahogy nekünk jól esik. Ugrálhatunk, pöröghetünk, a lényeg, hogy közben jól érezzük magunkat, majd egy óra elteltével lelkileg feltöltődve rogyunk le a fotelba, s problémáink máris nem tűnnek olyan megoldhatatlannak, mint azelőtt.


Hogyan befolyásolja mások megismerését a szépség?

2015. november 20.

A szépség tagadhatatlan előnyökkel jár, mely jelenség hétköznapi helyzetekben épp úgy tetten érhető, mint ahogyan pszichológiai kísérletek során megfigyelhető.

Egy szép nőnek nagyobb valószínűséggel nyújtunk segítséget, míg egy vonzó megjelenésű férfiről nehezebben feltételezzük, hogy félre akar vezetni minket.

Az, hogy aktuálisan mit tekint egy adott társadalom többsége szépnek, vonzónak, koronként és kultúránként ugyan változhat, az a hatás azonban, melyet a viselkedésünkre gyakorol, viszonylag állandó.

Vajon miből fakad ennek az előnynek az oka? Mi miatt élvezhetnek kiváltságot fajunk szépnek tekintett egyedei? Hogyan befolyásolja a viselkedésünket a szépség?


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...697071...111