Információk, érdekességek

Aludjunk többet és jobban! – Az anyukák is!

2017. március 06.

Az újévi fogadalmak kapcsán, az ilyenkor szokásos „leadom a plusz kilókat, tanulok valami újat és leszokom a dohányzásról”, önmagunknak tett életmódváltó ígéretek mellé érdemes feljegyezni a „mától kialszom magam” fogadalmat is. Elegendő alvás nélkül ugyanis a többi ígéretet is sokkal nehezebb lesz betartani…

Álmosan romlik a teljesítőképesség

Az agy fontos feladatot lát el éjszaka, ezt azonban csak alvás közben tudja maradéktalanul elvégezni. A pihentető alvás alatt távolítja el a neuronokból azokat a feleslegessé vált fehérjéket, amelyek napközben, az ébrenlét alatt zajló idegrendszeri folyamatok melléktermékeként keletkeztek – mondta el dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus, a JóAlvás Központ főorvosa. Ha az alvásidő rövidsége miatt erre nincs elég ideje, a fehérjék az agysejtekben maradnak, hátráltatva a másnapi munkánkat, az összeszedett gondolkodást. A kialvatlanság miatt tehát csökken a kreativitás, romlik a teljesítőképesség, lassul az új információk feldolgozása és a problémamegoldó képesség is.

Fáradtan a leszokás is nehezebb

Aki keveset alszik, könnyen olyan körforgásba kerülhet, amiből nehéz kiszállni. Ha túlhajszolt, stresszes, emiatt napközben gyakran rágyújt, kávéval tartja ébren magát, akkor a szervezete hamarosan komoly energiahiánnyal fogja jelezni, hogy pihenésre, feltöltődésre van szüksége. Ha ekkor sem változtat a napirendjén, inkább még több koffeinnel és nikotinnal pörgeti magát, akkor még messzebb kerül a füstmentes mindennapoktól.

Kialvatlanul a fogyás sem megy

A pihenés hiánya a zsírpárnák megjelenéséhez is hozzájárul. Egy korábbi vizsgálat már beszámolt arról, hogy kialvatlan állapotban lehetőleg ne induljunk bevásárolni, mert ilyenkor hajlamosabbak vagyunk a magasabb szénhidráttartalmú élelmiszereket a kosárba tenni. Az alváshiány miatt többet eszünk, ilyenkor ugyanis megemelkedik az éhséget jelző ghrelin hormon szintje a szervezetben, a jóllakottság érzését jelző leptin hormoné pedig csökken. Ha az újévi fogadalmai közt szerepel az álomalak elérése, akkor első lépésként tervezze meg, hogyan tud több időt szánni a pihenésre!


Ha most elkezdi, tavaszra megújulhat az arcbőre!

2017. március 03.

A borús, hideg időben a legtöbben még az influenza miatt kipirosodott orr, sápadt bőr és szem alatti karikák sminkelésével vannak elfoglalva, vagy épp a téli bőrszárazság ellen küzdenek különböző hidratálókkal. A szezonális bőrproblémák orvoslása mellett azonban sokan a tartósan fennálló panaszok kezelésével is naponta megküzdenek. Tág pórusú bőr, pattanások és aknés hegek kiváló ellenszere a gyógynövényes mélyhámlasztás. Ezt a típusú kezelést ebben az időszakban, még az első napsugarak megjelenése előtt ajánlott megkezdeni! 

Természetes hatóanyagok

A gyógynövényes mélyhámlasztás bőrgyógyászok, kozmetológusok által kifejlesztett, kipróbált és világszerte alkalmazott biológiai eljárás, mely természetes úton avatkozik be a bőr és a kötőszövet struktúrájába –sorolja Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikusa. Ellenben a többi hámlasztásos eljárással, semmilyen kémiai vagy szintetikus hámlasztó anyagot nem tartalmaz. A kezelés előnye, hogy segítségével nem csak a bőr struktúrája újul meg, de segítségével méregteleníthetjük, táplálhatjuk, regenerálhatjuk is a bőrt. A kíméletes, apró formátumban lévő gyógynövény keverék bőrbe masszírozásával ugyanis a hatóanyagok a bőr mélyebb rétegeibe is eljutnak. Már egy kezelés is látványos eredményt hoz, de a legszebb eredmény kúraszerűen végzett mélyhámlasztással érhető el.

 


Mit tegyen, ha 20 perc után sem tud elaludni?

2017. február 23.

Esténként fáradtan zuhan ágyba, de hosszabb idő elteltével még mindig csak álmatlanul forgolódik? Nincs egyedül a problémájával, az alvászavarok egyre több ember életét nehezítik meg. Dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus, a JóAlvás Központ főorvosának tanácsai segíthetnek.

Este elaludni, reggel felkelni nehéz

Közeleg a lefekvés időpontja, de ahelyett, hogy szép lassan álomba zuhanna, egyre csak forgolódik az ágyban. Közben pedig arra gondol, hogy így mennyivel kevesebbet alhat, másnap megint fáradt és nyúzott lesz. Ezektől persze egyre idegesebb lesz, így még nehezebben alszik el. A jó hír, hogy néhány apró változtatás is elég lehet, hogy gyorsabban elaludjon, de ha ezek sem segítenek, akkor is van megoldás!

  • Lefekvés előtt 4-6 órával már ne igyon koffein tartalmú italt! Kerülje a kávét, a szénsavas üdítőket, energiaitalokat, fekete teát, minden olyan italt, ami serkentőleg hat. A koffeinre nem egyformán reagál a szervezetünk, ha valakit különösen felpörget, annak jobb, ha a nap folyamán legkésőbb ebéd után, délután 1-2 óra körül fogyaszt ilyesmit. Koffeint tartalmazhatnak bizonyos gyógyszerek – fájdalomcsillapítók, fogyasztó tabletták, nátha elleni szerek – is.
  • Az alkohol fogyasztását is jobb a lefekvés időpontjánál legalább 3 órával korábbra időzíteni. Ha a vacsora mellé, este 6-7 körül elfogyasztunk egy pohár bort, abból nem lehet gond, de ha ez közvetlenül a lefekvés előtti időszakban történik, akkor előfordulhat ugyan, hogy az alkohol hatására valóban gyorsabban elnyom az álom, de az éjszaka folyamán gyakoribb ébredésekkel, rémálmokkal és fejfájással is számolhatunk.

 


A közösségi média megszállja a hálószobákat

2017. február 21.

Minden ötödik fiatal rendszeresen felkel éjjel, hogy ellenőrizze üzeneteit a közösségi médián, s ezért jóval fáradékonyabbak, mint nyugodtan alvó társaik, ami nyomot hagy a közérzetükön – állapította meg egy új kutatás. A Journal of Youth Studies folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője Sally Power professzor, a Walesi Társadalmi és Gazdasági, Adat- és Módszertani Kutatóintézet (WISERD) társigazgatója.

 

A kutatáshoz több mint 900 12-15 év közötti iskolást toboroztak, akik kérdőívet töltöttek ki arról, milyen gyakran kelnek fel éjjel, hogy ellenőrizzék üzeneteiket a közösségi médián, mikor fekszenek le és mikor kelnek. Arra is válaszolniuk kellett, hogy mennyire érzik magukat jól életük különböző területein, így az iskolában és a barátok között, mennyire elégedettek a megjelenésükkel.

A válaszadók közül minden ötödik mondta, hogy szinte minden éjjel felkel, hogy csatlakozzon a közösségi médiához. Erre jellemzően több lány volt hajlamos, mint fiú. Az éjjelente közösségi médiát használók, illetve azok körében, akik reggelente rendszertelenül keltek fel, háromszor gyakoribb volt az az állítás, hogy állandóan fáradtak az iskolában, mint azoknál, akik végigaludták az éjszakát, illetve minden nap ugyanabban az időben keltek fel. Ráadásul azok, akik folyamatos fáradtságra panaszkodtak az iskolában, átlagosan sokkal boldogtalanabbnak mondták magukat, mint a többiek – idézte a tanulmányt a sciencedaily.com.

A kutatásból az is kiderült, hogy a fiatalok több mint egyharmada legalább hetente egyszer felkel éjjel, hogy ellenőrizze üzeneteit. “Úgy tűnik, hogy a közösségi média megszállja a hálószoba menedékét” – mutatott rá Sally Power.

A tanulmány ugyanakkor azt is jelezte, további kutatásokra van szükség annak kiszűrésére, hogy az iskolai fáradtságért mennyiben felelős a közösségi média, és mennyiben okozzák azt más tényezők. Továbbá az is feltárásra vár, hogy a mai fiatalságra nézve milyen következményekkel jár a kialvatlanság.


Herpesszel se mondja le a kozmetikust!

2017. február 16.

A kellemetlen, szúró, bizsergő érzéssel kezdődő ajakherpesz a legváratlanabb időpontokban jelentkezhet. Elég hozzá egy stresszesebb nap, rosszul elmosott pohár, megfázás, de bizonyos élelmiszerek fogyasztása miatt is kiújulhat a fertőzés. Ha épp ezekre a napokra egyeztettünk időpontot a kozmetikusunkkal, a herpesz miatt nem kell lemondanunk, sőt, bizonyos kezelésekkel még fel is gyorsíthatjuk a gyógyulást!

Akit egyszer megfertőz, számíthat a kiújulásra

A herpesz világszerte az egyik legelterjedtebb vírus. A felnőttek többsége hordozza a Herpes simplex 1 (HSV-1) nevű kórokozót, amely felelős a száj környékén, ajkakon megjelenő herpesz kialakulásáért. A herpesz fertőző betegség, mely testi kontaktussal (csókolózás révén), de akár egy rosszul elmosott pohárral is könnyen terjed. Aki egyszer megfertőződött, számíthat a tünetek ismétlődő megjelenésére. A vírusok ugyanis a szervezetben maradnak, majd az immunrendszer legyengülésével a tünetek időről-időről kiújulnak.

Herpeszünk van?

  • Ezeket ne tegyük!

A herpesz egyrészt kellemetlen érzés, az érintett területen a száj bizsereg, ég, ami miatt legszívesebben egész nap babrálnánk, kapargatnánk, ám valójában ez az egyik legrosszabb dolog, amit tehetünk. Esztétikailag is nagyon zavaró, ezért sokszor rejtenénk el a szánkat ebben az időszakban, ha viszont a kezünkkel újra és újra megérintjük a herpeszt, akkor nemcsak lassabban múlik, de könnyen tovább is terjedhet a fertőzés más területekre. Szintén ártalmas a herpeszt felszúrni, vagy más módon piszkálni.

  • Ezeket viszont igen!

A vírusellenes hatóanyagú herpeszkrémek mellett fontos, hogy ne piszkáljuk a herpeszt, a krémeket is fültisztító pálcikával, esetleg vattakoronggal vigyük fel az érintett területre. A házi praktikák közül sokan vetnek be mézet és alkoholt a gyulladás és a fertőzés csökkentésére. A rendszeres és alapos kézmosás különösen fontos ebben az időszakban.

 


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...596061...111