Információk, érdekességek

Magvas gondolatok

2007. február 02.

A különféle civilizációk kialakulásához gabonafajtákat is tudunk társítani. Ilyen módon, ahogy Amerikában a kukorica képezte a mindennapos táplálék alapját, úgy Európában a búza, tönkölybúza és rozs, Közel-Keleten és Egyiptomban az árpa, Afrikában a köles, Ázsiában a rizs. Az egyetlen jelentõs különbség, hogy egészen a múlt századig fölhasználták a teljes magot.
 

Mindenhol azt halljuk, hogy teljes õrlésû kenyereket kellene ennünk. Azt próbáltuk felfedezni, hogy MIT, MIÉRT és HOGYAN.


Daganatos beteggé esszük magunkat, ha mikrót használunk?

2007. január 31.

A második világháború vége felé egy amerikai mérnök mikrohullámokkal végzett kutatást úgy, hogy az árnyékolt terület mögött volt a szendvicse. Éppen végzett a munkával, és amikor megfogta a kenyeret, hogy falatozzon belõle.


Meglepõdött, hogy az étel forró, de nem értette, mitõl. Csak késõbb jött rá, hogy az árnyékolás nem védte a szendvicsét, így azt a mikrohullám melegíthette át. Ekkor született meg az ötlet, hogy ezzel a módszerrel más ételek is hõkezelhetõk. Megoldották, hogy az egészségre ártalmas sugárzás ne jusson ki a szerkezetbõl, s hogy az étel minden oldalról egyenletesen kapjon a mikrohullámból. Így indult a mikrohullámú sütõ napjainkig is tartó karrierje 1946-ban.


Szereti a sós ételeket? - alacsony vér-nátrium szinttel született!

2007. január 27.

Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint azok, akik sós ételek után vágyakoznak, elképzelhetõ, hogy koraszülöttek voltak és alacsony vér-nátrium szinttel jöttek a világra. Ez a fajta 'kívánósság' azonban sajnos az elhízás szempontjából is komoly kockázati tényezõ.


Izraeli kutatók 41 koraszülött gyermeket vizsgáltak és megállapították, hogy minél alacsonyabb a vér-nátrium szintje valakinek a születéskor, annál több nátriumot (sót) fogyaszt 8 és 15 éves kora között. Az alacsony nátrium szinttel született gyermekek súlya korai gyermekkorban vagy korai kamaszkorban 30%-kal nagyobb volt, mint a korosztályuk átlaga. A kutatók megállapították, hogy a születéskor mért nagyon alacsony nátrium szint hosszútávon fokozott nátrium bevitelhez vezethet, amely a túlsúly kialakulásában rizikó faktorként szerepel.


Gluténmentes kenyér

2007. január 14.

Szakemberek kifejlesztettek egy újfajta kenyeret, amely teljes mértékben gluténmentes - és mindez nem megy a minõség vagy az íz rovására.

 

A búzában, a rozsban, a zabban és az árpában megtalálható a sikérfehérje (glutén), ami a legtöbb ember számára nem okoz semmilyen problémát. A glutén-érzékenységben vagy más néven cöliákiában szenvedõ emberek részére azonban a glutén fogyasztása súlyos bélkárosodáshoz illetve bélgyulladáshoz vezethet. A betegség elõfordulását genetikai tényezõk mellett környezeti faktorok is befolyásolják. A cöliákia viszonylag gyakori megbetegedés, Magyarországon minden 1000 ember közül 1 szenved ebben a betegségben. A fiatal korban jelentkezõ betegségre jellemzõ a gyermek gyarapodási zavara, gyakori, nagy tömegû zsíros és bûzös széklet ürítése, haspuffadás és hasfájás. A teljes mértékû gluténmentes - azaz búza-, rozs-, zab- és árpamentes - diéta betartása mellett elérhetõ a tünet- és panaszmentesség.


Telített zsírok: családi probléma

2007. január 07.

Az Egyesült Államokban egy kutatócsoport kimutatta, hogy gyerekkel rendelkezõ felnõttek több telített zsírban gazdag élelmiszert fogyasztanak otthonukban, mint gyerek nélküli társaik.


Az Iowai Egyetemen a szakemberek 6.600, 17 és 65 éves kor közötti felnõttet vizsgáltak, átlagéletkoruk 38 év volt. A felnõttek fele gyermekekkel élt együtt egy háztartásban, és fele 17 éves kor alatti gyermek nélkül. A nemek aránya egyenlõen oszlott meg.


Táplálkozástudományi szakemberek részletes kérdéseket tettek fel a családok által az elmúlt 24 órában elfogyasztott táplálékkal, és bizonyos ételek, magas zsírtartalmú élelmiszerek fogyasztási szokásaival kapcsolatban.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...262263264...277