Információk, érdekességek

Mikor vegyem be a gyógyszert?

2023. november 22.

A gyógyszerek szedésénél nemcsak a helyes dózisra, hanem a bevétel időpontjára is fontos odafigyelni. A szervezetben zajló számos biokémiai folyamat ugyanis egy, a „belső óra” által diktált biológiai ritmust követ; ezt figyelembe véve fokozódik a gyógyszerhatás, és a mellékhatás csökken.

Fotó: 123rf.comAkarantén, a megváltozott munkahelyzet, az állandó stressz megviseli a szervezetet, ezért még inkább oda kell figyelni a megfelelő gyógyszerszedési tanácsokra. A biológiai ritmus figyelembevétele minden esetben a hatásosabb és kevesebb mellékhatással járó gyógyszeres terápiát szolgálja. Ahhoz, hogy ajánlásokat tudjunk tenni az optimális gyógyszerbevételi időpontra, részleteiben kell ismerni a cirkadián ritmust és a gyógyszeres terápiában betöltött szerepét. Ezzel kapcsolatosan napjainkban is folynak kutatások.

A hormontermelés napszakonként változik
A napi ritmus, a belső óra kifejeződésének a legismertebb példája a kortizol nevű hormonnak a termelődése. A szteroid jellegű kortizol jelentős szerepet tölt be a szervezetet érő stresszre adott válasz kialakításában. Naponta körülbelül 15-60 milligramm kortizol termelődik, azonban stressz hatása alatt a mennyiség a 240 milligrammot is elérheti.

A kortizol felszabadulása a szervezetben nem folyamatos, hanem a napi ritmust követve változik. Ez azt jelenti, hogy a maximális vérplazmaszintet a kortizol reggel 6 és 9 óra között éri el, míg a minimális koncentrációt éjféltájban.

Mi ebből a tanulság?

A szteroid gyulladáscsökkentővel végzett terápiában részesülő, kortizolszerű gyógyszert szedő betegeknek (pl. rheumatoid arthritisben szenvedők) a szájon át szedett szteroidos gyógyszereiket érdemes a reggeli órákban bevenniük, hogy az adagolás a természetben jellemzőhöz minél inkább hasonló lehessen. Megfigyelték azt is, hogy a szervezet bioritmusához igazodó tablettabevétel kevesebb mellékhatást vált ki, mint az egyéb napszakokban történő bevétel.

Változó gyomorsavmennyiség
A gyomorban a savtermelődés is napi ritmust követ, ami a maximumát este 10 óra körül éri el, míg reggel 8 óra tájban minimumszinten áll. Tudva ezt, a gyomorsavtermelést csökkentő hatóanyagoknál is lényeges a belső óra figyelembevétele. Egyes hatóanyagok (ranitidin, famotidin) akkor a leghatékonyabbak, ha a beteg este veszi be őket. A többit (omeprazol, pantoprazol, ezomeprazol, lanzoprazol, rabeprazol) éppen ellenkezőleg, reggel ajánlott bevenni.

Az ún. savkötők (antacidok), mint például a szódabikarbóna vagy a nátrium-, a kalcium- és a magnézium-karbonát, azonnal reagálnak a gyomorban fölös mennyiségben jelen lévő savval. A savkötők a bevételt követően a gyomor kémhatásának gyors emelkedését idézik elő, ilyen módon a gyomorégés tüneteit szinte azonnal képesek enyhíteni; a bevételüket nem kell a belső órához igazítani.


Gyógyszerszedés és véradás

2023. október 27.

Mire kell figyelni, ha valamilyen gyógyszert szedünk, de szeretnénk vért adni?

Szinte nincs olyan ember, aki ne szedne valamilyen gyógyszert, minimum fájdalomcsillapítót alkalmanként. Felmerül a kérdés, hogy ha vért szeretnénk adni, akkor a gyógyszerszedésünk befolyásolja-e a levett vér minőségét?

• Van néhány olyan gyógyszer, amelynek szedése alatt nem szabad vért adni.

• Vannak gyógyszerek, amelyek szedése alatt általában engedélyezett a véradás, de a végső döntést a kivizsgáló szakember hozza meg. 

• A többi gyógyszer szedése általában nem akadálya a véradásnak, de jelezni kell a kivizsgáló orvosnak, vagy jelölni a kérdőíven, ha az alkalmazása a táblázatban leírt időtartamon belül történt, mert a levett vér nem alkalmazható valamennyi beteg gyógyítására.Néhány gyógyszer magzatkárosító mellékhatással rendelkezik. Ha várandós nő olyan vért kap, amiben ezek a gyógyszerek jelen vannak, jelentősen megnő az embrió méhen belüli elhalásának, vagy a születendő gyermek súlyos rendellenességének a kockázata.Akit ilyen gyógyszerrel kezeltek, nem adhat vért, amíg a gyógyszer a szervezetében jelen van. Ezért feltétlenül jelezni kell a kérdőíven, ha a felsorolt gyógyszerek bármelyikét szedte a megadott időtartamon belül.

Korpásodás kezelésére szolgáló gyógyszerek

Gyógyszernév Időtartam

Propecia 30 nap


Ahányféle köhögés, annyiféle gyógyszer

2023. október 13.

Fotó: 123rf.com

Elkapott valamilyen vírusos vagy bakteriális fertőzést, és köhög? Annyira kínozza a köhögés, hogy aludni is alig tud tőle? A gyógyszertárakban a kanalasoktól a tablettákon át a forróital-porokig válogathat a köhögés kezelésére alkalmas készítmények között. Nem mindegy azonban, hogy milyen jellegű a köhögése, ugyanis csak annak ismeretében választható ki a megfelelő készítmény.

A köhögés típusai megfázás alkalmával

A száraz köhögés kínzó, ugyanakkor nem hoz megkönnyebbülést, mivel nincs jelen felszakítható váladék a légutakban. Mivel a száraz köhögés heteken át tarthat, a köhögési inger csillapítására alkalmazott készítmények szedése sokat javíthat a panaszokon: a száraz köhögés enyhítésére köhögéscsillapítók, pl. dextrometorfán hatóanyagú szerek javasolhatók.

A hurutos vagy produktív köhögés szörtyögő hanggal és az alsó légutakban felhalmozódott váladékkal társul. Amellett, hogy a lerakódott váladék a kórokozók melegágya, a beszűkült légutak következtében kevesebb oxigénhez jutnak csak a sejtek. A köhögés ebben az esetben hasznosnak bizonyul, hiszen a váladék garatba való feljutását, távozását segíti elő. Köptető és hurutoldó hatóanyagokkal a felköhögés elősegíthető.

A köhögésnek ennél a fajtájánál a váladék mennyiségét növelő köptetők (pl. kakukkfű kivonata, terpén-hidrát), valamint a váladékot elfolyósító, „felszakító” hurutoldó készítmények (pl. acetil-cisztein, karbocisztein hatóanyaggal) alkalmazása javasolható. Ez utóbbi esetben a bőséges folyadékbevitel mellett a levegő megfelelő (40-60%) páratartalmának a biztosítása is javíthat az állapoton.


Mennyire gyors a „rapid” fájdalomcsillapítás?

2023. október 12.

Az akut fájdalommal küzdő betegek minél rövidebb időn belül, minél hatásosabban szeretnék megszüntetni a fájdalmukat. A megfelelő fájdalomcsillapítás érdekében a hatóanyag és annak dózisa mellett arra sem árt odafigyelni, hogy a bevételt követően mennyi idő alatt lép fel a fájdalomcsillapító hatás, vagyis gyorsan ható, azaz „rapid”-e egy készítmény.

Fotó: gettyimages.com„Gyorsan hasson, és érjen is valamit” – hangzik a betegek igénye a patikában. A tenziós típusú fejfájás, a migrén, a fogfájás, az akut sportsérülések vagy a menstruációs görcs enyhítésére is alkalmazhatók az ibuprofént tartalmazó gyógyszerek, amelyek nagy része vény nélkül kapható.

Az ibuprofénnél egy több mint 50 éves hatóanyagról van szó, amely még mindig képes „újat mutatni”, elsősorban annak köszönhetően, hogy a gyógyszertechnológusok „új ruhába öltöztetik”.

Mit is jelent ez?

A fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatású ibuprofén hatóanyag az új készítményekben is változatlan marad, miközben a gyógyszerforma és a benne alkalmazott segédanyagok változnak. Vagy is a hagyományos tabletta helyett például lágy kapszuláról lesz szó, amelyben olyan, okosan megválogatott segédanyagok találhatók, amelyek biztosítják, hogy a készítmény fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatása a bevételt követően minél hamarabb ki alakulhasson. Aki már szenvedett hasogató fejfájásban, vagy akit már kínzott fogfájás – és ki ne lenne érintett? –, az egyetért azzal, hogy minden perc számít.

A gyorsan felszívódó és gyors hatásfellépésű, vagyis a fájdalmat rövid időn belül csillapító, úgynevezett „rapid” szereknél az időfaktor igen kedvező.


Kérdezze meg gyógyszerészét!

2023. augusztus 24.

Vajon mit kell értenünk a reklámokból már annyiszor hallott mondaton? Miben segíthet a gyógyszerészünk?

A gyógyszer: termék (pl. tabletta + információ). És egyben fontos a gyógyszerészek tudásába vetett bizalom is a betegek részéről. Az információ egy fontos része a megfelelő gyógyszerhasználatnak, mire kaptuk, meddig kell szedni, mikor, és hogyan. Krónikus betegek esetében jó, ha nemcsak saját háziorvosuk van, hanem egy olyan általuk választott patika is, ahol rendszeresen váltják ki gyógyszereiket.

Itt ismerik őket, és ez segítségére van a gyógyszerésznek is pl., hogy felismerjen gyógyszerelései problémákat, a beteg számára megfelelő nem vényköteles gyógyszert tudjon ajánlani, ha szükséges. Nem kell előtte külön kikérdezni a beteget, milyen gyógyszereket szed. A rendszeres gyógyszerkiváltás miatt a patika is „számít” a betegre, így a recept kiváltáskor, nagy valószínűséggel, készleten lesznek a szokásos gyógyszerei, nem kell visszamenni érte.

Mit kérdezzek gyógyszerészemtől a gyógyszer kiváltásakor?

Mire és hogyan kell szedni a gyógyszert? Itt fontos tájékoztatást kaphatunk: csak az orvos által előírt, sokszor évekig tartó rendszeres gyógyszerszedés hozhatja meg a kívánt terápiás eredményt a krónikus betegségeknél. Természetesen lehet, hogy olyan gyógyszert írnak fel, amit pár napig kell csak szedni, itt érdemes rákérdezni, akkor is szedjem-e a gyógyszert, ha már úgy érzem meggyógyultam?

Fontos információk:

1. Naponta hányszor?

2. Mikor (étkezés előtt – ez fél órát jelent –, után, vagy akár közben, este, mint pl. a koleszterinszint-csökkentők, vagy reggeli étkezés előtt, pl. a pajzsmirigygyógyszerek)?

3. Milyen folyadékkal vegyem be? Legjobb a víz, de sokszor ennek mennyisége is fontos lehet. A grépfrútlével való bevétel azonban a legtöbb gyógyszernél nem ajánlott.

4. Sok esetben a gyógyszerek bevétele nem történhet egyszerre. Pl. egyes hurutoldó és antibiotikum bevétele között 2 órának kell eltelnie.

5. Fogyaszthatok-e alkoholt a gyógyszer szedésekor? Van olyan gyógyszer, ami mellett tilos, mert súlyos mellékhatásokat okozhat.

Ugyanis mindezek befolyásolhatják, hogy a gyógyszer kiváltja-e a tőle elvárt hatást. Olyan kérdésekre is választ kaphatunk, amiket elfelejtettünk az orvosunktól megkérdezni. Krónikus betegnél, ha a gyógyszerszedéssel rendeződik az állapot, felmerülhet a betegben a gondolat, kevesebbet szedjen a gyógyszerből, hiszen most jó volt a vérképe, vérnyomása. A gyógyszerész egy mondattal rávilágíthat, hogy a jó eredmény az eddigi orvos által beállított terápia betartásának köszönhető, és ezek az értékek akkor lesznek tarthatóak, ha továbbra is az előírt módon szedi a beteg a gyógyszerét. Az utóbbiak jól rávilágítanak, hogy a gyógyszer csak a hozzá kapcsolódó információval együtt érheti el a megfelelő hatást.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...234...78