

Információk, érdekességek
Mi óvja meg az embert a túlzott kávéfogyasztástól?
2021. június 05.

Egy védelmező genetikai mechanizmus óvhatja meg az embert a túlzott kávéfogyasztástól – állapították meg a Dél-Ausztráliai Egyetem kutatói, akik szerint a kávéfogyasztási szokások a szív egészségének állapotáról árulkodnak.
Az egyetem, valamint a Dél-Ausztráliai Egészségügyi és Orvostudományi Kutatóintézet (SAHMRI) szakemberei a brit biobank adataira támaszkodva elemezték több mint 390 ezer ember adatait – olvasható a Medicalxpress című orvostudományi hírportálon.
A kutatók megvizsgálták az alanyok kávéfogyasztási szokásait, majd összevetették az adatokat a szisztolés és diasztolés vérnyomásértékekkel, valamint a pulzusszámmal. Az okozati kapcsolatot a mendeli randomizáció technikáját alkalmazva mutatták ki.
Megállapították, hogy a magas vérnyomással, koszorúérgörccsel vagy szabálytalan szívműködéssel küzdő emberek nagyobb valószínűséggel fogyasztottak kevesebb kávét, koffeinmentes változatot vagy kerülték a kávéfogyasztást, mint azok, akik nem küzdöttek ilyen tünetekkel, és arra jutottak, hogy mindezek hátterében a gének állnak.
A vizsgálatot vezető Elina Hyppönen szerint az eredmények azt mutatják, hogy a gének aktívan szabályozzák, hogy az ember mennyi kávét iszik, megakadályozva a túlfogyasztást. “Az emberek különböző okokból kávéznak, egyesek élénkítőszerként használják, amikor fáradtnak érzik magukat, mások szeretik az ízét vagy épp a napi rutinjuk része” – mondta a professzor. Hozzátette: “amit azonban nem veszünk észre, az az, hogy az emberek tudat alatt szabályozzák a saját maguk számára biztonságos mennyiségű koffeinbevitelt az alapján, hogy milyen magas a vérnyomásuk, ami valószínűleg egy védelmező genetikai mechanizmus eredménye”.
“Vagyis ha valaki nagyon sok kávét iszik, az valószínűleg genetikailag toleránsabb a koffeinnel szemben, mint az, aki kevés kávét fogyaszt. Egy nem kávézó embernél pedig, vagy valakinél, aki koffeinmentes kávés iszik, nagyobb eséllyel jelentkeznek a koffein káros hatásai és hajlamosabb a magas vérnyomásra” – magyarázta Hyppönen.
Nagyobb lehet az erős alkoholfogyasztás kockázata egyes munkakörökben
2021. március 09.

Brit kutatók összefüggést találtak bizonyos szakmák, munkakörök és az erős alkoholfogyasztás nagyobb valószínűsége között.
A kapcsolatot a 40-69 éves korosztályban mutatták ki a BMC Public Health című szaklap friss számában megjelent tanulmány készítői. A Liverpooli Egyetem kutatói azt találták, hogy az ipari és építőipari szakmunkák esetében a legvalószínűbb az összefüggés az erős alkoholfogyasztással, a diplomás foglalkozások – többek között orvos, tanár – esetében kevésbé valószínű a kapcsolat. Az Egyesült Királyságban a kocsmárosok és vendéglősök, a kőművesek és az ipari takarítók munkaköre függött össze az erős alkoholfogyasztás legnagyobb esélyével.
A legkisebb összefüggést a lelkészek, a fizikusok, a geológusok, a meteorológusok és az orvosok esetében találták. A foglalkozás és az alkoholfogyasztás kapcsolatát a brit Biobank egészségügyi adatbázis 2006 és 2010 között toborzott résztvevői közül 100 817 felnőttön vizsgálták, átlagéletkoruk 55 év volt. A résztvevők beszámoltak foglalkozásukról, valamint a hetente és a havonta megivott alkohol mennyiségéről. A nőknél az számított erős fogyasztónak, aki hetente több mint 35 egységnyi, a férfiaknál, aki heti 50 egységnyi alkoholnál többet ivott. Egy egységnek Nagy-Britanniában 10 milliliter (8 gramm) tiszta alkohol számít.
A kutatók azt is megállapították, hogy a foglalkozás és az erős alkoholfogyasztás összefüggése eltérő a nők és a férfiak esetében. Az ipari vagy építőipari szakmunkák a férfiaknál kapcsolódtak az erős alkoholfogyasztás valószínűségéhez, a nőknél a vezetői-menedzseri munkakörök. Az erős alkoholfogyasztás a férfi lelkészek, orvosok és várostervezők körében volt legkevésbé valószínű, a nőknél ezek a foglalkozások az iskolatitkár, a biológus, a biokémikus és a fizioterapeuta voltak. “A nők és férfiak között megfigyelt, foglalkozás és alkoholfogyasztás kapcsolatát érintő különbségek jelezhetik, hogy a munkakörnyezet, a nem és más bonyolult tényezők hogyan befolyásolják az alkohollal való kapcsolatot” – mondta Andrew Thompson, a tanulmány egyik szerzője.
Az örökös nassolás - 3 hatékony tipp, hogy leszokj róla!
2021. január 09.
Életünk legnagyobb megédesítői, és egyben megkeserítői a finom apró falatkák, csokoládék, kekszek stb. A nassolás az egyik legrosszabb szokásunkká válhat, hacsak nem vált már eddig azzá. Ha igen, a leszokás sem lesz egyszerű, de van rá 3 bevált tippünk, hogy tényleg leszokj!
Az állandó nasizás komoly egészségügyi károkat is okozhat, és ez nem csak a kilók túlszaporodásában, de az egész emésztőrendszer tönktemenetelében, különféle táplálék allergiákban is megmutatkozhat. A nassolás ezért korántsem játék!
Már babáknál kialakulhat!
Nagyon sokszor látni, hogy édesanyák úgy hallgattatják el a gyereküket, hogy a kezébe nyomnak valamilyen édességet. Egy babapiskótát, vagy kekszeket, a gyerek pedig unalmában majszolgat. Ez később könnyen kialakítja azt a rossz szokást, hogy ha a gyerek éppen unatkozik, akkor eszébe jut, hogy akár ehetne is valami finomat, és máris nyúl a nassolnivalókért. A legjobb, ha tehát édesanyaként nem szoktatjuk rá a gyereket arra, hogy folyamatosan egyen. Az evésnek legyen egy kialakult napirendje, és ehhez amennyira csak lehet, tartsuk magunkat. (A pici gyerekek esetében a reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna és vacsora étkezések, felnőttek esetében legalább napi 2-3 étkezés az, ami ideális!)
Mintha folyamatosan két pár zoknival menne a mosógéped ...
Amikor a szervezet folyamatosan kapja az ingereket a szád felől, és folyamatosan rágicsál valamit, az olyan, mint amikor a mosógépedet folyamatosan járatod, két pár zoknival. Egyszerűen az állandó használattól képtelen az emésztési ciklusokat betartani, folyamatosan készültségben van. Ha a mosógépedet így használnád, biztosan tönkre is menne igen hamar. A szervezeteddel sincs ez máshogy. Érdemes tehát az étkezések számát lecsökkenteni!
Alkohol, drog vagy józanság? Hogyan partizz szilveszterkor?
2020. december 31.
Szeretjük méltón búcsúztatni az óévet és megünnepelni az új kezdetet. Sokan valamilyen parti vagy házibuli formájában, kisebb-nagyobb társaságban ünnepelnek. Erre az alkalomra azonban nem csak szép új ruhával és kiegészítőkkel készülhetünk fel, hanem némi tudatossággal is az alkohol- és drogfogyasztást illetően. A legtöbben fogyasztanak valamilyen alkoholt vagy szert, de ne feledjük: szórakozni józanul is lehet!
Íme három lehetőség a szilveszter éjszakához:
1. Józannak maradni. Valójában ez volna a legideálisabb döntés, de sajnos ezt nagyon kevesen választják. Zömmel a gyerekeikkel otthon maradt kismamák és kispapák, illetve a már leszokott vagy eleve absztinens embereknek egyértelmű ez a fajta óévbúcsúztatás. Keress olyan társaságot, ahol mindenki a józanságot választotta – például a Megálló Csoport Józan szilveszteri bulija. Ha azonban mégis, úgy döntesz, hogy képes vagy végigcsinálni egy házibulit vagy bármilyen más szórakozóhelyen lévő szilveszteri bulit józanul, néhány hasznos segítség neked:
- Ragaszkodj ahhoz, hogy ha kocsival mentek, te fogsz végig vezetni, így nálad lesz a kontroll és elkerülhető lesz az úgynevezett „diszkóbaleset”. Ha nem a tiéd az autó és a tulajdonos ivott, akkor is legyél asszertív vagy előre egyeztessétek, hogy te vezetheted az autót.
- Legyél te a biztonsági ember, azaz legyen nálad a többiek telefonszáma, vagy akár a rokonaiké, hogy ha baj van, tudd, kit kell értesíteni. Figyeld őket, hogy mit isznak és milyen drogot vesznek be, szintén azért, hogy ha baj van, gyorsan információt tudj adni.
- Próbáld meg humorral kezelni az estét és a körülötted lévő részeg vagy bedrogozott embereket, amíg valóban partihangulat uralkodik és nem fajulnak el a dolgok. A viselkedésed egyúttal példát is mutat: józanul is lehet jól szórakozni – ki tudja, lehet, hogy valaki a te hatásodra áll majd le a szerek használatával.
- Ezzel együtt szórakozz te magad is, és ne csak a részeg barátaid bébiszittere legyél. Élvezd, hogy józanul is szeretsz táncolni, hogy jön a ritmus így is, hogy ismerkedni is sokkal jobb így, mert minden részletre fogsz emlékezni, és persze, hogy nincs másnap!
Alkohol- és drogfüggőség: 4 kifogás, + 4 tiltás, amivel nem érsz el semmit!
2020. december 08.
Sokan úgy gondolják, tudják kezelni az italozásukat vagy éppen a füvezést. Valóban? És ha mégsem, mit tehetnek a barátok, hozzátartozók? 4 tipikus kifogás és 4 tiltás, amivel biztosan nem érsz el eredményeket.
„Tudom kezelni, akkor hagyom abba, amikor akarom!” - Bizonyára ismerősen hangzik sokak számára ez a kijelentés, főleg, ha valamelyik hozzátartozónk mondja ezt, a számunkra szemmel látható függőségéről.
Még fiatal kezdő konzultánsként és talán egészen pár évig én is azt gondoltam, ha valaki használ valamilyen szert és még ott tart, hogy az számára vonzó és még aranynak látja azt, ami valójában rozsda, azzal nem lehet mit kezdeni. Maximum felgyorsítani lehet a folyamatát, de hagyni kell még anyagozni. Ami az ő szempontjából megerősítése annak, hogy ezzel a mennyiségű és gyakoriságú fogyasztásával nincs is gond és ez még nem függőség.
Azonban a hozzátartozó szemszögéből ez a hozzáállás szinte elvárhatatlan és mentálisan nagyon is emésztő. Én annak idején ilyenkor szakemberként feltettem a kezem és azt mondtam, hogy sajnos várni kell, nincs mit tenni, hiszen egyelőre nem tudom az anyag adta érzést semmi más alternatívával überelni.
Mivel szakemberként is fontos, hogy folyamatosan képezzem magam, ma már tudom, van ezekben a helyzetekben is megoldás, lehet mit tenni, de ahhoz sok türelem, megértés és idő kell.
A felsorolás előtt azonban még szeretnék arra is kitérni, hogy valójában mi játszódik le ilyenkor azok fejében és szívében, akik még nem szembesültek a függőségükkel. Hogyan jutnak el odáig, hogy ezt problémaként kezeljék? Mit tehetnek a kívülálló segítők, hozzátartozók azért, hogy jobban megértsék őket és hitelesebben tudjanak hozzájuk viszonyulni?
Ezt a szakaszt a szakirodalom (Prochaska, Norcross, DiClemente) a fontolgatás előtti szakasznak mondja. Ami azt jelenti, hogy az itt lévő lévő emberek megrekedtek ebben a szakaszban a tagadásuk miatt. Például ha azzal vádolnak minket, hogy valami rosszat teszünk vagy tettünk, akkor a büntetést szeretjük elkerülni, ennek pedig a legegyszerűbb módja, ha letagadjuk azt, azaz a felelősség letagadása. Ez különösen igaz, ha még élvezzük is azt, amit teszünk.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...678...46

