


Információk, érdekességek
Mutasd a karácsonyod, megmondom, ki vagy!
2019. december 26.
A karácsony sokaknak egyfajta személyiségpróbát is jelent, mert ilyenkor derülhet ki, miként tudják a vásárlási elvárások és a valódi érzelmek között az egyensúlyt megteremteni - állítja az ünneplés lélektanát kutató író, pszichológus.
Szendi Gábor elmondta: a fogyasztói társadalom egyik kísérőjelensége a különféle hangzatos reklámokkal az újabb és újabb javak megszerzése iránti vágyak életben tartása. Ez azonban hamis értékrend kialakulásához vezethet, ahol a megvett tárgyak gyakran eleve csupán ürügyül szolgálnak a vásárlásra. Ezt támasztja alá az a felmérés, amely szerint az árucikkek mintegy 40 százalékára igazából nincs szükségünk, 10 százalékát pedig soha nem is használjuk. Mindez karácsony tájékán még inkább felerősödik - tette hozzá.
Kapcsolatokkal a lelki egyensúlyért
A vásárlási lázban azonban könnyen háttérbe szorulhat az ünnep eredeti szándéka, a családi összetartozás, az egymásra odafigyelés, az egymás iránti megbecsülés erősítése - figyelmeztetett a szakember. Ez a "kapcsolati háló" az anyagi helyzettől függetlenül mindenkinek fontos a lelki egyensúly megőrzéséhez. Ilyen emóciók nélkül az ember rövid időn belül sebezhető, szorongó, sértődékeny, depresszióra hajlamossá válhat. A belső harmóniáját elveszítő ember a számára megmagyarázhatatlan szorongása, "érzelmi elsivatagosodása" ellen - éppen a fogyasztói szemlélet hamis értékrendjét követve - különösen karácsonykor látványos presztízsajándékokkal próbálja a szakadozó kapcsolati hálót foltozgatni.
Készítsen karácsonyra cukormentes szaloncukrot
2019. december 23.
A karácsony egyik elmaradhatatlan kelléke a szaloncukor, mely legtöbbször nem csupán a fa díszítésére szolgál, hanem nassolnivalónak is kiváló. Hogy a cukorbetegek és az inzulinrezisztenciában szenvedőknek se kelljen lemondaniuk erről a finomságról, Varga Dóra, a Budai Endokrinközpont dietetikusa egy cukormentes szaloncukor recepttel kedveskedett.
Nassolni egészségesen is lehet
Karácsonykor a legtöbb család asztalára, karácsonyfájára biztosan kerül valamilyen ízű szaloncukor. Amennyiben cukorbetegsége vagy inzulinrezisztenciája miatt a cukros nassolnivalók bűnös élvezetnek számítanak, akkor se keseredjen el, hiszen az otthonában is elkészítheti ezt az ízletes édességet, csak ügyeljen arra, hogy a diétájába illő alapanyagokat használjon! Az első és legfontosabb az, hogy a cukrot helyettesítse cukorpótlóval! Ilyen például az eritrit, amelynél nem kell hashajtó hatásra számítani, és szénhidrát tartalmat sem kell számolni rá. A szaloncukor bevonatához cukormentes étcsokoládét válasszon, hiszen a magas, azaz a minimum 60-70 százalék kakaótartalmú csokoládé gazdag antioxidáns tartalommal rendelkezik, így mértékletes fogyasztásával segíti szervezete egészséges működését. Hogy kellően szilárd legyen a szaloncukor, használjon hozzá kókuszzsírt, amely telített zsírsav tartalmának köszönhetően hűtésre megszilárdul. (Hiszen fő különlegessége, hogy szobahőmérsékleten szilárd halmazállapotú, magasabb hőmérsékleten folyékonnyá válik, majd ha újra lehűtjük, akkor ismét szilárddá válik.)- mondja Varga Dóra, a Budai Endokrinközpont dietetikusa.
Ajándékok a konyhából
2019. december 21.
Néhány tipp arra, hogy miket tölthettek kis üvegekbe ajándékként!
Mézes-magos üvegcse
Hozzávalók: kis üvegek (bébiételes, fűszerkrémes, stb.) dió, mogyoró, mandula, mazsola, aszalt sárgabarack, aszalt szilva, vegyes virágméz
Az üvegeket alaposan kimosom, kiöblítem és megszárítom. Ezután megtöltöm az üveget rétegenkét a magokkal, aszalt gyümölcsökkel, úgy ahogy kedvünk tartja. Ezután egy kanállal rácsurgatjuk a mézet, 3-4 kanalanként hagyjuk végigcsorogni, utána folytatjuk a töltögetést. Hűvös helyen hagyom öszeállni, lecsorogni.
Tipp: A tetejére karácsonyi mintás anyagból kis sipkát vágok rá és lekötöm hozzá illő szalaggal!
Fahéjas almalekvár
Hozzávalók: 2 kg alma, 50 dkg cukor, ízlés szerint cukor, citromlé, 1 cs. dzsemfix
Az almát meghámozom, kockákra vágom. Egy nagy tálba vizet teszek és egy kis citromlevet, ebbe teszem bele a az almát,hogy ne barnuljon meg. Amikor mindegyik kész átszedem egy lábasba, felöntöm annyi vízzel,hogy ellepje. Ezután felteszem főni, ízesítem cukorral, fahéjjal és addig főzöm míg meg nem puhul. Ezután leveszem a tűzről és óvatosan botmixerrel pürésítem. Ha kell még utánaízesítem, visszateszema tűzre és belekeverem a dzemfixet. Ezzel néhány percig főzöm aztán elzárom és óvatosan az üvegekbe töltöm. Mindegyikbe teszek néhány kanálnyit, megvárom míg átveszik a melegét és csak akkor folytatom. Így biztosan nem pattannak szét! Mindegyiket lekötöm egy kis darab celofánnal és ráteszem a kupakját,majd fejreállítom. Így tartósítódik is!
Néhány nap állás után már fogyasztható de tovább is! Szépen csomagolva ajándékozhatjuk ismerősöknek, barátoknak, rokonoknak!
Mutatós és dekoratív konyhai díszt készíthetsz úgy is,hogy egy üvegbe-akár nagy, akár kicsi- több féle otthon fellelhető dolgot rétegezel! Például lehetne ezek hüvelyesek mint bab, lencse, sárgaborsó, vagy só, cukor, kávé, kakaó, zsemlemorzsa! A rétegeket óvatosan szórd egymásra és vigyázva tekerd rá a kupakját!
Hosszú hétvégék, munkaszüneti napok 2020-ban
2019. december 21.
Tervezzük meg előre a jövő évet! Kigyűjtöttük, mikor lesznek 2020-ban ünnepnapok, hosszú hétvégék, munkanap-áthelyezések.
Összesen hat hosszú hétvége lesz 2020-ban, három háromnapos és három négynapos. Az elsőre egészen áprilisig (húsvétig) kell várnunk, hiszen március 15. jövőre vasárnapra esik. Áthelyezett munkanap kétszer lesz 2020-ban.
január 1., szerda | Újév | pihenőnap |
március 15., vasárnap | Nemzeti ünnep | hétvége |
április 10., péntek | Nagypéntek | pihenőnap (4 napos hétvége) |
április 13., hétfő | Húsvét | pihenőnap (4 napos hétvége) |
május 1., péntek | Munka ünnepe | pihenőnap (3 napos hétvége) |
június 1., hétfő | Pünkösd | pihenőnap (3 napos hétvége) |
augusztus 20., csütörtök | Államalapítás ünnepe | pihenőnap (4 napos hétvége) |
augusztus 21., péntek | pihenőnap | pihenőnap (4 napos hétvége) |
augusztus 29., szombat | munkanap | áthelyezett munkanap |
október 23. péntek | 56-os forradalom ünnepe | pihenőnap (4 napos hétvége) |
november 1., vasárnap | Mindenszentek | hétvége |
december 12., szombat | munkanap | áthelyezett munkanap |
december 24., csütörtök | Szenteste | pihenőnap (4 napos hétvége) |
december 25., péntek | Karácsony | pihenőnap (4 napos hétvége) |
december 26., szombat | Karácsony | pihenőnap (4 napos hétvége) |
2021. január 1., péntek | Újév | pihenőnap (3 napos hétvége) |
Boldog ünnepeket? Boldogságot neked!
2019. december 18.
Miért szoktunk boldog egyetlen napot vagy ünnepet kívánni? Ha valóban csak egy alkalomra szól a jókívánságunk, illendőségből, lehet, hogy jobb, ha semmit nem is kívánunk. Én inkább boldogságot kívánok neked!
Boldog ünnepek helyett boldogságot kívánok neked, az évnek nem csak erre a néhány napjára, hanem mind a 365-re, és annak sok-sok percére.
Formulák, sémák, hagyományok, amiket megtanultunk, és ismétlünk, anélkül, hogy észrevennénk a bennük rejlő sok-sok lehetőséget, és könnyedén alkotnánk kreatív, szívhez szóló, kedves kívánságokat és üzeneteket.
Vegyük csak a névnapot vagy a születésnapot. Jellemzően boldog névnapot, születésnapot kívánunk – pedig micsoda különleges kívánság lehetne, ha nem korlátoznánk kizárólag erre az egyetlen napra, és helyette kívánnánk valami mást. Olyasmit, ami senkinek nem lehet ellenére, és amiben bárkinek korlátlanul lehet része. Kívánhatunk például bőséget, békét, áldást, szeretetet. Ezeknek a dolgoknak nem jár le a szavatossága, és rendszerint nem korlátozódnak arra a bizonyos 24 órára.
Vajon miért kívánunk boldog egyetlen napot? Ha valóban egy napra szól a jókívánságunk, illendőségből, lehet, hogy jobb, ha semmit nem is kívánunk.
Ha kicsit is közelebbről ismerjük az ünnepeltet, kívánhatunk neki valami egyedit, különlegeset, amitől még meghatóbb lehet az üzenet, mert van benne plusz figyelmesség, és ez bizony rosszul senkinek nem eshet.
Az ünnepi fény, a díszek, az ajándék, a szívet melengető dallamok így decemberben mindannyiunkban emelkedettebbé teszik a hangulatot. Ha engedjük, persze, és nem válunk áldozatává a tömegnek, a vásárlási láz rémségeinek, a tolongásnak az utakon és a bevásárlóközpontokban. Ám ez is csak tőlünk függ. A döntéseinket mi magunk hozzuk meg, és az ünnepi készülődésben, az ünnepben sincsenek kötelező elemek! Mindent meg lehet oldani újszerűen, találékonyan, gazdaságosan, mégis az ünnephez méltóan.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...192021...61