Információk, érdekességek

4 kívánalom az életre szóló házassághoz -Indiából!

2013. július 20.

Indiában mind a mai napig megbotránkoztató és elítélt dolog a válás, noha a házasság előtt a felek sokszor csak alig ismerik egymást. A megfelelő jellemvonásokkal és attitűd kialakításával azonban elérhető, hogy egy párkapcsolat boldogságban egy életen át tartson. Védikus megoldás a házasság válságára. 

Mindenki boldog akar lenni – de nem mindegy hogyan
Az embernek természetes tulajdonsága, hogy boldog akar lenni. Ki és hogyan találja meg a boldogságot csak attól függ, miként azonosítja önmagát. A nyugati és keleti társadalmak közötti legfontosabb különbség ennek az önazonosításnak a természete.
Az anyagelvű társadalmak felfogása szerint a test nem más, mint az érzéki élvezeteknek, a boldogság keresésének eszköze. A férfi és nő közötti vonzódás elsősorban testi adottságokon, intellektuális, érzelmi beállítottságuk vonzó voltán alapul, vagyis tulajdonképpen azon, hogy mi az, amit a másikból élvezni lehet.


Miért nem szeretik az emberek a pénzügyeket?

2013. július 19.

Nem, nem a pénzről beszélek. Azt bármibe lefogadom, hogy kevés kivételtől eltekintve mindenki szereti (birtokolni). De gondját viselni? Na, azt már jóval kevesebben. Pedig a pénzre is igaz, hogy "a gazda szeme hízlalja a jószágot". A pénzed is csak akkor gyarapszik, ha törődsz vele. Ezt a törődést nevezzük pénzügyeknek. A törődés okos módját pedig pénzügyi intelligenciának. 

Az egyik pénzügyi intelligencia fejlesztéssel meglehetős küldetéstudatosan foglalkozó oldal fejlesztő programjának egyik videoját nézegettem, amelyben Kiyosaki sok okosságot mondott. Többek között a befektetés és a könyvelés kapcsolatáról (bár nekem ez inkább házasságnak tűnik...). Ott azzal viccelt Kiyosaki, hogy a befektetéstől rettegnek az emberek, a könyvelést meg utálják. Pénzügyi coachként pedig ezen elgondolkodtam...


Így válasszunk eledelt a kedvenceinknek

2013. július 18.

Bár a magyar gazdik gondosan átnézik a csomagoláson található információkat, többségük mégis rosszul választ – derült ki a Gondos Gazdik közösségi oldal kutatásából. A fontos fehérjék és a zsírok helyett többet foglalkozunk ugyanis az ízesítéssel és a gabonatartalommal, és a kényeztetést is gyakran túlzásba visszük. 

Gazdik és tévhitek

”Hiába választunk az összetevők alapján, ha téves képünk van arról, hogy mire van igazán szüksége a kedvencünknek” – mondta Dr. Bánfi András kisállatgyógyász szakorvos annak kapcsán, hogy a Gondos Gazdik Facebook oldal felmérése szerint ugyan a válaszadók háromnegyede az összetevők alapján választ eledelt kedvencének, de több mint 50%-uk nem a fehérjék és a zsírok arányát nézi a csomagoláson, hanem tévesen a gabonatartalmat tartja mérvadónak.


Núbiai hercegnők titka

2013. július 15.

Egyiptom földjén egykor núbiai fáraók leányai uralkodtak. A két ország egykoron váltakozó szerencsével hol békében, hol háborúban élt egymás mellett. Ezt a különös múltat próbálta meg fölfedezni két núbiai férfi, s csendes teázgatás mellett mesélték el angol nyelven két magyar vándornak.

A núbiai nép ma is úgy él ezen a vidéken, mint kétezer évvel ezelőtt, csak éppen, aki tanulni akar, az mehet egyiptomi főiskolára.

Egyiptomban a szent folyó áldásait kérik az asszonyok. Még a fáraók idejéből ered az a hiedelem, hogy erő lakik a Nílus vizében. Mintha keresztelőt tartanának, egy csecsemőt locsolgatnak a Nílus vizével, hogy meggyógyuljon. A víz lesz a gyerek bölcsője, anyateje és társa. Ezek az asszonyok egy olyan nép leszármazottjai, amelynek a múltját homály fedi. Núbia népét nem őrizte meg az emlékezet. A núbiai népnek csak a lelke bolyong föl és alá a Níluson.


A maják és a magyarok közös titka: Mu földje

2013. július 14.

Néhány évtizede a táltosok és követőik megérezték Dobogókőn a Föld szívének dobbanásait, s azóta olyan kapukat nyitnak a látogatók előtt, melyek a megszentelt Földről való elmélkedésekhez vezetnek. Hitet és magyarságot tanítanak a mai táltosok a szellemgyógyászat erejével.

Az óceán mélyére süllyedt nép

Ezt a tudást a Mu földjén élő nép sugározta szét, amely megelőzte az atlantiszi kultúrát. A Mu kontinens Kr.e. 11531-ben a Csendes-óceán mélyére süllyedt, ám a Hawaii, a Fidzsi- és a Húsvét-szigetek még őrzik az emlékét.

Az elsüllyedés után csak apró emlékek maradtak a földön: Kr.e. 3-4 ezer évvel Indiában például acéloszlopokat állítottak, holott az még a rézkorszak előtti idő, vasról nem is tudtak;  de a piramisok sem készülhettek kőkorszaki eljárással.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...251252253...474