Információk, érdekességek

Lábnyomok a homokban

2016. március 31.

Apály van. A part most szélesebb, miután a víz visszahúzódott. Sok hely van sétára. A nedves homokban lábnyomok, felnőttek és lelkesen játszó gyerekek, no meg kutyák nyoma látható. Mindannyian azért mentek a partra, hogy élvezzék a tengeri szellőt, és magukba szívják a sós víz pompás, bizsergető atmoszféráját. Paradicsom ez gyerekek és kutyák számára, ahol akadálytalanul hancúrozhatnak. Gyors futók és ráérős sétálgatók ragadják meg az alkalmat a felüdülésre.

Úgy tűnik, senkinek sincs előre elhatározott célja. Valójában pusztán csak némi teret és pihenést keresnek, mintha csak a tenger, Tenger-Anyánk magába szívná gyermekeinek minden bánatát. Mindannyian azért jönnek ide, hogy elfelejtsék buta ötleteiket és kitöröljék a szomorúságot a szívükből. A hamarosan visszatérő dagály az összes nyomot elmossa. A sétálgatók visszatérnek házaikba, kissé elfáradva a friss levegőtől, tengertől és széltől. A szabadság érzése azonban egy kis ideig még megmarad. A séta vagy játék alatt talán megoldást találtak fennálló problémáikra és kérdéseikre. Egy kis ideig szabadnak érezték magukat a mindennapi élet nyomásától.

Ha nem döntesz, majd megteszi helyetted más

2016. március 30.

Mindenki tudja, esetenként milyen nehéz döntés hoznunk. Néha nem is kell hozzá nagy dolog, apróbb ügyekben sem merünk állást foglalni. Ha túl sokáig húzzuk a döntésünket, előfordulhat, hogy más dönt helyettünk. Ilyenkor persze felháborodunk, és kikérjük magunknak, hiszen mi felnőtt emberek vagyunk, és el tudjuk dönteni, mit akarunk. Pedig néha nem így történik. Felnőtt emberek vagyunk, mégis sokszor gyermeki szinten éljük az életünket, felelősségünket szívesen átengedve a "nagyoknak".

Nem szeretünk felelősséget vállalni. Márpedig minden döntésünk felelősséget ró ránk. Ha döntünk, annak következményei lesznek, és attól félünk, hogy ezek a következmények kellemetlenek lesznek a számunkra. Hisz nem látjuk előre, melyik lépésünk hová vezet majd.
Sajnos sokan évek óta állnak egy helyben, élnek egy lélekölő élethelyzetben, mert nem tudnak felelősséget vállalni azért a lépésért, ami életüket előrevinné. Ilyenkor szinte, mint egy gyermek, rábízzák a döntést másra, aki lehet a párjuk, barát/barátnő, főnök vagy maga a sors. Hiszen ha sokáig toporgunk egy helyben, a sors előbb utóbb tesz róla, hogy valamerre elmozduljunk. Az életfolyamatos áramlás, egy helyben állni nem lehetséges.

Miért szaladnak az évek?

2016. március 25.

Gondolkodtál már azon, vajon miért repülnek úgy az évek? Mi lehet az oka annak, hogy egy bizonyos kor után úgy telik el tíz év, mintha csak egy lett volna? Miért van az, hogy a gyermekkor ezzel szemben hosszúnak tűnik? Hogyan lehet, hogy akkoriban úgy érezzük, mintha a felnőtté válás ideje sosem érkezne el? Vajon mi okozza ezt a fajta kettősséget? Mi köze az időészlelésnek, és az emlékezet működésének egymáshoz? Hogyan befolyásolhatja az aktuális életvezetésünk az idő folyását? Az alábbiakban ezekre keressük a választ.

Elsőként le kell szögeznünk, hogy az időészlelés bizony szubjektív. Egységnyi időt gyorsabban múlónak érzünk, ha számunkra kedves tevékenységgel, vagy személy társaságában töltjük, míg szinte vánszorgónak tetszik, amikor kellemetlen élményeket élünk át. Az időészlelésünk aktuális alakulására tehát befolyással vannak a gondolataink, az érzéseink, azt azonban kevesebben tudják, hogy a lelki folyamataink a múltbéli események előhívása során is kifejtik a hatásukat.

Egy gyermek számára a világ érdekes, felfedezésre váró hely, melyben még minden csupa újdonság és izgalom. Kevesebb a tudása a világról, mint egy felnőttnek, ezért nem állnak rendelkezésére azok a sémák, melyek lehetővé teszik, hogy gyorsan feldolgozza, osztályozza, és rendszerezze az információkat. Ezeket idővel a tapasztalás révén alakítja majd ki. 
Miután a sémák kialakultak, az egyén képessé válik felismerni a hasonlóságokat, az ismétlődéseket, a rutinszerű mintázatait a történéseknek, és viselkedésnek, így a világ megszűnik folyamatosan változni körülötte. Ez egyrészről növeli a biztonságérzetét, másrészről unalmassá teheti a számára az ismerős információk sorát.

Hogyan érjem el, hogy figyeljen, hallgasson rám a párom?

2016. március 24.

Az egyéni és párkonzultáció során, gyakran hozza be valamelyik fél azt a konfliktus helyzetet, amelyben úgy érzi, hogy a másik nem hallgatja meg őt, nem figyel valójában rá. Ettől nagyon elmagányosodik a kapcsolatban, megnem értettség jellemzi, a “nem vagyok számodra elég fontos", “nem szeretsz elégé" érzések kezdenek elhatalmasodni rajta, ami aztán konfliktusok, sérelmek lavináját indítja el.

Mi akadályozhatja, hogy VALÓBAN meghallgassuk és meg is halljuk a másikat?

Nézzünk meg három akadályt:

1. „Ha odafigyelek a panaszaidra, akkor azzal már el is fogadtam: „Igazad van.”
A meghallgatás még nem jelenti, hogy egyetértünk – csak annyit mutat, hogy eléggé fontosnak tartjuk a másikat ahhoz, hogy megpróbáljuk megérteni, mit akar mondani. Ha közben folyton értékeljük a párunk válaszait, akkor igazából nem figyelünk. A megértés az első lépés.

Megtörtént esetek: Gyermekként a házasságban

2016. március 23.

Mi minden húzódhat egy megromlott kapcsolat mögött? Legtöbbször olyan okok, amire nem is számítunk. Legalább is a családállítások tükrében ezt látjuk. Amikor valaki párkapcsolati problémával érkezik, végighallgatom a "sztorit". Amikor aztán a képviselők beállnak a mezőbe, akkor derül ki valójában, hogy a felsorolt "tüneteknek" semmi köze sincs a problémához. Az is meg szokott ilyenkor mutatkozni, hogy nem a kapcsolattal, nem párunkkal van a baj, hanem a problémák oka saját magunkban keresendő.

Dia házasságát szeretné rendbe hozni, ezért látogatott el családállításra. Több éve problémás a kapcsolata férjével. Napirenden vannak a veszekedések, amit általában Dia egy-egy férjéhez intézett kérdése indít el. A kérdésekből és Dia történetéből világosan látszik, hogy Dia attól fél, férje nem szereti őt. Minden férjéhez intézett kérdés mögött ott a valódi kérdés, ami így hangzik: „Ugye szeretsz engem?”.