


Információk, érdekességek
A szerető
2016. augusztus 13.
A szerető szerepe és motiváltsága különböző gyökerekből eredeztethető, azonban most a problémás szeretői attitűdöket szeretném feltárni, illetve annak néhány általános jellemzőjét kiemelni, ismertetni. Klasszikusan azt a példát választom amikor a szerető nő. Ha valaki önként és tudatosan választja a szerető szerepét és az semmilyen problémát és hiányérzetet nem okoz neki, azzal nem szeretnék foglalkozni. A nők többségére ez a fajta tudatosság egy háromszögben azonban kevésbé jellemző.
Az egyik általános karakterisztikus vonás, hogy a szerető csak látszólag szeretne elköteleződni, de tudat alatt valójában független akar maradni. Ez alatt azt kell érteni, hogy folyamatosan azt közvetíti a környezete felé, hogy nagyon vágyik egy felvállalt, felnőtt hosszú párkapcsolatra, azonban a partnerkapcsolatait tudat alatt úgy választja, hogy a partnerek nem függetlenek, vagy hosszú távon nem akarnak elköteleződni. Ennek a választásnak az okát a korai gyermekkora lehet visszavezetni, amikor a kötődés kialakul, hiszen a gyerekként megélt élmény lesz a későbbi párkapcsolati mintázata, mert ekkor tanulja meg a környezetéhez fűződő érzelmi kapcsolódásokat.
Általában az ambivalens kötődésű nőkre jellemző, hogy szeretőkké válnak, mert abban a szerepben kapják meg és élik meg újból a gyerekkorból hozott kötődési mintájukat. Ebben az esetben a félelem, a veszteség érzései, a düh és az elutasítás érzései játszódnak le benne. A másik fél válasza ezekre az érzésekre a következők:
- következetlenség (pl. a hűtlen folyamatos ígérgetése, hogy el fog válni, de közben nem tesz semmit);
- a hűtlen interakciója nincs összhangban a szerető szükségleteivel (pl. amikor szüksége lenne az érzelmi támogatásra, megerősítésre, de nem lehet utolérni, idejét a családjával tölti)
- A hűtlen a szeretővel szembeni érzelmileg nem megközelíthető, időnként elutasító magatartása (pl. nem vesz tudomást a szeretőről ha keresi, vagy ha éppen problémáját akarja megosztani arra nem reagál illetve távolságtartó, elutasítóvá válik válaszként).
Társtalanság, kapcsolati gondok, meddőség és okaik
2016. augusztus 07.
Szinte nincs is más téma mostanság a segítséget kérők között, csak párkapcsolat, és gyakran a babavárással kapcsolatos kérdések. Párkapcsolati problémáknál és meddőség esetében is felismertünk olyan gátló tényezőket, amelyek tudatalatt olyan erős blokkokat képeznek, amit sajnos egy családállítással nem lehet feloldani, illetve maga csak a családállítás nem is alkalmas rá. Mi az, ami az áttörést hozhatja?
Az, hogy azon felül, hogy kiderítjük, milyen családi, transzgenerációs mintákat hordozunk, feltárjuk mi az, amivel úgy tartjuk távol magunktól a pár-kapcsolódást és a gyermekáldást, hogy eszünkbe sem jut ezekre az okokra gondolni.
Mi az, amit a családállítás megmutathat egy párkapcsolati állítás esetében?
Megláthatjuk, kinek a sorsát éljük. Van, hogy a szülők sorsát ismételjük. Ugyanúgy elválunk, nem találjuk a szerelmet, hasonló partnert vonzunk be, mint édesanyánk/édesapánk, akik nem igazán éltek boldog házaséletet, és ugyanazokat a köröket futjuk, mint szüleink. Van, hogy bár megkapjuk a lehetőséget, nem élünk vele, mert nem engedjük meg magunknak, hogy boldogabb életet éljünk, mint a szüleink. Előfordul, hogy korábbról, a nagyszülőktől, dédszülőktől hozott mintákat ismételjük. A mostani 40-es 50-es generációnál mutatkoznak meg főleg a régi háborús történetek. A nagymamával, dédmamával történt erőszak, a férj, a társ elvesztése a háborúban. Ha ilyen történet előfordul a családodban, szinte biztos, hogy hatással van rád is, főleg a kapcsolatok terén.
A legtöbb párkapcsolati probléma hátterében az ikervesztés áll. Meglátásom szerint, az emberek 80%-a nem egyedül, hanem ikertestvérrel indul az életbe.
Gyengéd és erős, mint az élet
2016. augusztus 05.
Az úttest szélein betonelemekből álló szegélyeket emelnek, hogy a forgalmat a helyes irányba tereljék. Az egyes elemek közötti résekben fű nő - ez magától értetődik. A fű mindenhol kinő.
Egyike a számtalan gyomnövényfélének. A hatóságok eddig még nem vették a fáradságot, hogy eltávolítsák. Valószínűleg korábban még sokkal több fű nőtt ugyanezen a helyen. Vajon mi volt itt az aszfalt előtt? Talán kockaköves út, a résekből kihajtó zöld levelekkel? És azelőtt? Szekérút, melynek két párhuzamos földcsíkja a mezőkön át vezetett? És azelőtt talán csak egy gyalogosok és lovasok taposta ösvény?
A fű, a növényzet megsínyli az egyre erősödő forgalmat. A több ember nagyobb mozgásigényt jelent: autóval és villamossal közlekedünk a gyaloglás és a lovaglás helyett. Figyelemreméltó, hogy az útépítés során eltávolított fű újra kinő az úttestet szegélyező betonelemek közti résekben. Lehet, hogy ez az ősi jogait visszaszerző természet előhírnöke?
A kultúra fenntartása folyamatos törődést igényel, de a természet önmagától működik és fejlődik. A buldózerek, kamionok, aszfaltozó gépek és úthengerek hetekig dolgoznak, hogy egy sima útfelületet állítsanak elő - és ezt infrastruktúra-fejlesztésnek hívják. És mégis, a szél, mint ingyenes szállítóeszköz visszahozza a magot, és a fű újra kinő magától. A természet mindig győzedelmeskedik. A természet és a kultúra közötti feszültség az emberiség sorsa. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon ez a paradicsomi átok eredménye-e, amely így hangzik: „Orcád verítékével egyed a te kenyeredet”. (1. Móz. 3,19.)
Mi a pénz szerepe az önismereti úton?
2016. július 31.
"Amikor kőnek látod a követ, és papírdarabnak a papírdarabot, akkor többé nem hiszed, hogy a kő értékes gyémánt, nem hiszed, hogy a darab papír egy milliárd dollárra szóló csekk. Amikor látod ezt, megváltozol."
- Adta meg a fenti kérdésre a választ Anthony de Mello. Hiszen miről is szól az önismeret? Azt látni, ami van, nem pedig pusztán azt, amit megtanítottak neked önmagadról és a világról. Felismerni a viszonyt a világ jelenségeivel: emberekkel, helyzetekkel. S természetesen a sokak által szidott, és mégis vágyott pénzzel…
Lelki úton haladni nem igazán lehetne anyagi világ nélkül. Ott pedig, legyünk őszinték, fontos a pénz. Ezt kár lenne tagadni. Az önismeret útján azonban bármit fel lehet használni önmagunk mélyebb megértéshez. Miért lenne a pénz kivétel?
Hogyan spórolj az esküvő költségein - avagy 4 csapda, amit érdemes elkerülni
2016. július 18.
Az esküvő sokba kerül. Ezzel nem mondunk újat, hiszen hazánkban is egyre több pénzt költenek a nagy napra a párok. Igyekszünk követni a trendeket, ugyanakkor fontosak a tradíciók is, meg kell felelnünk bizonyos elvárásoknak, és ott az állandó kérdés, ami a fejünk felett lebeg: mennyibe is fog ez kerülni?
Ha éppen szűkebb a keret, hajlamosak vagyunk átfordulni a lelkes készülődésből a nyomasztó, stresszes görcsbe, ami rányomhatja a bélyegét a nagy napra is. Szeretnénk megosztani veletek néhány ötletet, amikkel spórolhattok kicsit. Érdemes odafigyelni ezekre az észrevétlen csapdákra!
Ne térj el a kiszabott büdzsétől
Mielőtt még elkezdenél a virágokon, színeken és az álomszép ruhádon gondolkodni, ülj le higgadt fejjel és gondold át a költségeket.
Hány embert szeretnétek meghívni? Milyen lesz a ceremónia? Milyen helyszínt fogtok választani? Mi lesz a menü, milyen ételeket szolgáljanak fel, milyen legyen a torta? És ehhez hasonlóan mindent írjatok össze egy listára, amin meghatároztok minden ponthoz egy költségkeretet. A későbbiekben ez mindig legyen nálad és igyekezz minden költségkeretet betartani, vagy kompromisszumokat kötni.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...166167168...473