Információk, érdekességek

Gyermeknevelés – Kiabálás nélkül jobban megy!

2015. január 23.

Gyermeknevelés – Kiabálás nélkül jobban megy!A szülői intelmekre felcsattanó válaszok, emelkedő tónus, ajtócsapkodás… Az ilyen „hadiállapot” gyermek és szülő között nem ritkán fordul elő a családokban. De ha rendszeressé válik, az örökös nézeteltérések azzal végződnek, hogy mindkét fél belefárad a véget nem érő harcba – és tenni kell ellene.

A pszichológusok hosszú évek óta kutatják a szülői tekintély „erőteljes” kifejeződésének eshetőségét, fordulatait, és a gyermek gyakran tiszteletlen, vagy zsarnoki magatartásának okait is, illetve a megoldást minderre. A legtöbben arra a megállapításra jutottak, hogy a dühöngés, kiabálás a szülő részéről tulajdonképpen gyengesége bizonyítéka. Azt is mutatja, hogy a gyermek vette kezébe az „irányítást”, a szülő nem képes a gyermeknevelés normál keretei között mozogni. Minden érzelmi síkon játszódik le…

Felvetődik hát a kérdés: vajon használ-e bármit is, ha rákiabálunk a gyermekre, mert rossz fát tett a tűzre? Soha – mondják a pszichológusok –, mert ez a szóbeli erőszak akár az első lépés lehet a fizikai erőszak felé. Továbbá, nem vezet sehová, hatékonysága a nullával egyenlő – legfeljebb a megfélemlítést eredményezi, hiszen a düh a melegágya a szülői önkénynek.

Gyakran előfordul, hogy a mai szülők kezdetben, telve szerető érzelmekkel, nem igazán akarják kimutatni tekintélyüket, vagy hatalmukat a gyermek irányában. De ez az egyenlőségre törekvő kapcsolat sajnos elősegíti a konfliktusokat. Amikor az idegek pattanásig feszülnek, felveti annak kockázatát, hogy éppen az ellenkezője, egy méltánytalan tekintélyelvűség ver gyökeret a családban. Hogyan lehet ezt kivédeni? Már kezdetben világos szabályokat kell felállítani és azokat betartani mindkét fél részéről. Íme néhány szülői példa és a lehetséges megoldás.


Olyan rendetlen ez a gyerek!

2015. január 19.

Olyan rendetlen ez a gyerek!Mindennapos problémáink közé tartozik, hogy gyermekünket a legnagyobb nehézségek árán – vagy sokszor még úgy sem – tudjuk rendre szoktatni. Széthagyja a játékait, ruháit, egyéb holmiját, és nekünk kell utána rendet tenni. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy ez nem mehet így a végtelenségig – mégis, általában lassan érünk célt. Néhány jó tanács az életkornak megfelelő, helyes módszerek alkalmazásához.

Vajon gondolunk-e arra, hogy milyen, életkorához illő eszközökkel szoktassuk rá gyermekünket a rendrakásra? 3-9 éves kor között különösen nagy különbségek vannak a rendszeretet elsajátításának képessége között. Felgyorsíthatjuk a folyamatot, ha tudjuk, hogy a gyereket nemcsak szoktatni, hanem motiválni, tanítani is kell ezen a téren. Amellett csak életkorának megfelelő terhet rójunk rá, és ahogy nő a csemete, magyarázatunk nyomán egyre jobban megérti majd a rendrakás szükségességét, hasznosságát. Kellő következetességgel és ráhatással, olykor apró trükkökkel eredményesebbek lehetünk.

3 éves kor körül

A rendcsinálás legyen csupán játék az egészen kicsi gyermek számára! Tanítsuk meg rá, hogy örömmel, játszás közben igyekezzék rendet tenni a holmijai között: például tornyozza fel képeskönyveit, rakja sorba a játékait, így rájön, hogy nem botlik meg bennük. Aztán hagyhatja ledőlni a könyveket, összekeveredni a játékokat – és amikor kedve van hozzá, kezdje újra a maga teremtette „káoszból” való kilábalást. Az esti időpont különösen alkalmas az újbóli rendcsinálásra, hiszen „aludni” küldheti ily módon az összes játékát, egyéb dolgait is a szobájában.


Ha lázas a gyerek – tudunk mindent róla?

2015. január 18.

 lázas állapotMegbízhatóan és kellő időben lázat mérni…, hagyni vagy levinni a lázat…, tudni, mikor kell sürgősen orvoshoz fordulni gyermekünkkel… Nem is olyan egyszerű dolog a –  rendszerint megrémülő – szülő számára! Nézzük, milyen tévhiteink vannak a lázzal és a lázas gyerek ápolásával kapcsolatban! 

Igaz/hamis állítások a lázas állapotról:

A láz a körülményektől függően változhat

  • IGAZ

Ha gyermekünk lázát akkor mérjük például, amikor felkel az ágyból, nem ugyanolyan eredményt kapunk, mintha várnánk egy rövid ideig a méréssel. Hasonlóképpen eltérő lehet az érték, ha épp a szájban történő lázmérés előtt adunk neki inni, de egyéb körülmények (túlöltöztetés, napnak kitettség stb.) is befolyásolják a mért adatot.


Megelőzhető a gyermekeknél a D-vitamin-hiány kialakulása

2015. január 06.

Megelőzhető a gyermekeknél a D-vitamin-hiány kialakulásaElkészült a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán az első magyarországi D-vitamin-szintet vizsgáló kutatás, amely azt mérte fel, az őszi-téli időszakban kivédhető-e a gyermekeknél a nyáron megszerzett D-vitamin-szint csökkenése. A kutatás alapján kijelenthető, hogy lehetséges a megfelelő szint megtartása a napfényszegény hónapok alatt.

A budapesti Tűzoltó utcai Gyermekklinikán évek óta mérik az ott megforduló gyermekek D-vitamin-szintjét. A korábbi vizsgálatok szerint éves átlagban a kisgyerekek legalább 40 százaléka szenved D-vitamin hiányban, míg 15 százalékuknál a hiányszint kritikus. Dr. Szabó András professzor, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika igazgatója szerint a D-vitamin-hiánynak nincsenek egyértelmű tünetei a csecsemőkor után, hosszú távon azonban számos betegség kialakulásához vezet.

A D-vitamin egy létfontosságú hormon előanyaga, mely fontos szerepet játszik az egészséges sejtfejlődésben, ezért hiánya mindenkinél komoly egészségügyi kockázatot jelent – a kisgyermekeknél azonban különösen fontos a vitamin megfelelő szintje. A vitamin nemcsak a csontok egészséges fejlődésében játszik alapvető szerepet, de a szervezet védekezőképességében és az idegrendszer fejlődésében is. Hiánya bizonyítottan növeli a gyerekkorban kialakuló cukorbetegség, de számtalan más súlyos betegség kockázatát is. A gyermekeknél a D-vitamin az egészséges sejtfejlődéshez is elengedhetetlen.


Ugatva köhög a gyermek, mi a teendő?

2015. január 05.

Ugatva köhög a gyermek, mi a teendő?A vírusos légúti fertőzések jellegzetes csoportja a gégét illetve a gége alatti területet érintheti, ezeket a kórképeket nevezzük pszeudokruppnak.

A kórkép lényege, hogy bizonyos vírusfertőzések (az esetek nagy részében a Parainfluenza vírus 1 és 2-es típus, de lehet adeno, influenza A, B, rhinovírus, RSV is a kórokozó) nyomán a gége hangrés alatti területén gyulladás keletkezik, melynek eredményeképpen az ödémássá válik, beduzzad. Az anatómiailag eleve szűk terület a gyulladás következtében tovább szűkül, mely légúti akadályt okoz. Ehhez hozzáadódik, hogy csecsemőkről, kisdedekről lévén szó, a légutak mérete kicsi, így pár mm-es nyálkahártya duzzanat is jelentős légúti szűkületet idézhet elő.

Ilyen tünetekkel jár

A pszeudokruppos tünetek az éjszakai órákban, legtöbbször hajnalban jelentkeznek, a még este lefekvéskor panaszmentes, vagy enyhe hurutos tüneteket mutató gyermekeknél. A kórkép főként kisdedeket, csecsemőket érinti, ritka kisgyermek és/vagy nagyobb gyermekkorban. Rekedtség, ugató köhögés, húzó belégzés uralja a képet, a tüneteket gyakran kíséri láz, vagy hőemelkedés.

Súlyosabb esetekben előfordulhat, hogy a gyermek ijedt, légszomja van, olykor a légzési segédizmokkal (orrszárnyak, bordaközi izmok) is kompenzálja a légzési nehezítettséget.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...214215216...278