Információk, érdekességek

Virtuális valóság a kábítószer-függőség kezelésére

2019. július 27.

Mintegy ezer kábítószer-fogyasztó bevonásával teszteltek egy virtuális valóságon (VR) alapuló kezelési módszert Sanghajban, amely a résztvevők több mint 70 százalékánál csökkentette a drog iránti vágyat – jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség hétfőn.

Fotó: 123rf.comA nyolc hónapig tartó kezelést az elmúlt három évben tesztelték. A résztvevőknek egy VR-szemüvegen különböző, a droghasználattal kapcsolatos jeleneteket mutattak, miközben szemmozgásukat egy infravörös mérővel rögzítették. A kutatók azt figyelték, hogy milyen hosszan néz a résztvevő egy bizonyos elemet, mert ebből tudtak következtetni arra, hogy mi mennyire érdekli. Eközben a pulzusszámát és a bőrellenállását is mérték, hogy pontosan elemezhessék a pszichológiai reakciókat.

Hszü Ting, a sanghaji rehabilitációs hivatal vezető kutatója elmondta: a hagyományos módszerek során kábítószernek látszó tárgyakat vagy azt ábrázoló fényképeket mutatnak a függőségben szenvedőknek a drogok utáni vágyakozás előidézésére, de ez egyrészt azért nem ideális megoldás, mert az inger nem elég valósághű, másrészt mivel ebben a helyzetben nem lehet pontosan rögzíteni a szemmozgást, így pedig nehéz következtetéseket levonni.

Rámutatott: a VR-technológia ezzel szemben valósághű, interaktív környezetet biztosít, például egy bulit, egy kocsmát vetít a résztvevő elé.

A sóvárgás előidézése után a VR-technológia a drogfogyasztás negatív következményeit – a betegséget, tönkretett családot, az öngyilkosságot – mutatja be a kezelés alatt álló betegeknek, hogy a kellemetlen érzések társításán keresztül viszolygást keltsenek bennük.

 Csang Csao-csing, a sanghaji Qingdong rehabilitációs központ munkatársa ezzel kapcsolatban így fogalmazott: “ha almaevés közben mindig kukacra találunk, egy idő után elmegy a kedvünk az almától”.

A VR-technológiával ezek mellett megnyugtató jeleneteket, természetes környezetet is vetítenek a kezelteknek, hogy segítsék őket a bennük lévő feszültségek csökkentésében.


Internetfüggő nemzedék: nem csak a fiatalok tarolnak

2019. július 16.

14933499 - business team with social media

Egyre népszerűbb az okostelefon az ötvenesek körében, és a fotót megosztó hetvenévesnél idősebb netezők negyede posztolt már szelfit magáról a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb, 2018-at vizsgáló kutatása szerint. A felmérésből kiderült az is, hogy a húszévesnél fiatalabbaknál az internet szinte az egyetlen információforrás, ötödük már egyáltalán nem néz tévét.

A felmérés szerint egy év alatt a 2017-es 51 százalékról 64 százalékra emelkedett az okostelefont használók aránya az ötvenes korosztály körében. A hatvanas és idősebb internetezők 46 százaléka már okostelefonon netezett (2016-ban ez az arány még csak 36 százalék volt).

A 14 éves és idősebb népesség kétharmadának van okostelefonja, és az okostelefonosok több mint felénél akkor is előkerül az eszköz, amikor például figyelni kellene egy unalmas iskolai órán, munkahelyi értekezleten, valamint elalvás előtt, tévézés vagy közlekedés közben. Nagyjából minden harmadik ember házimunka végzése vagy fürdés közben is telefonozik, akárcsak ébredés után közvetlenül. Az emberek olyankor is előveszik a készüléket, ami korábban udvariatlanságnak számított: a leggyakrabban evés közben (28 százalék), vendégségben (13 százalék), valamint színházban, szórakozóhelyen, koncerten és moziban (ezek együttes aránya tíz százalék).

Az NMHH megbízásából készült 2018-as felmérés szerint az internetezők 91 százaléka nézeget fotókat a neten, 88 százalékuk a Facebookon vagy más közösségi oldalon, és ugyanennyien vannak (86 százalék), akik ezeken a site-okon videókat is néznek. Az internetezők 85 százaléka maga is fotózik vagy videózik a telefonjával, míg digitális fényképezőgéppel, kamerával már csak 39 százalékuk.


Egyre kevesebb fiatal fogyaszt rendszeresen alkoholt

2019. július 14.

A fotó illusztráció: pixabay.com

Egyre kevesebb fiatal fogyaszt rendszeresen alkoholt Németországban, az esetenkénti rohamszerű, mértéktelen ivászat szokása viszont terjed a szövetségi kormány kábítószerügyi megbízottja hivatalának jelentése szerint.

A 12-17 év közötti korosztályban az alkoholt rendszeresen – hetente legalább egyszer – fogyasztók aránya 8,7 százalék volt 2018-ban, ami történelmi mélypont és további 1,9 százalékpontos csökkenés a két évvel korábban, 2016-ban rögzített 10,6 százalékhoz képest, hosszabb távot tekintve, a 2004-ben regisztrált 21,2 százalékhoz viszonyítva pedig az alkoholfogyasztás jelentős mértékű visszaszorulását jelzi a legfiatalabbak körében.

A 18-25 év közötti korosztályban hosszabb távon ugyancsak nagymértékű a csökkenés, az alkoholt rendszeresen fogyasztók aránya a 2004-es 43,5 százalékról 33,4 százalékra süllyedt.

A gyors lerészegedést eredményező, úgynevezett rohamivás (általánosan elterjedt angol nyelvű szakkifejezéssel binge drinking) a 12-17 éves németek körében egyre kevésbé jellemző, ebben a korosztályban a 2004-es 22,6 százalékról tavalyra 13,6 százalékra csökkent mindazok aránya, akik az adatfelvétel előtti egy hónapban legalább egyszer részt vettek rohamszerű ivászatban.

A 18-25 évesek körében viszont ismét terjed a binge drinking, a rendszerint csoportos ivászatokba havonta legalább egyszer bekapcsolódók aránya tavaly 37,8 százalék volt, ami növekedés a 2016-os 32,8 százalékhoz képest, a 2004-es 43,5 százalékhoz viszonyítva pedig csökkenés.


A szívbetegek a diagnózis után is dohányoznak

2019. május 15.

A fotó illusztráció: pixabay.com

A szívbetegek gyakran a diagnózis után is tovább dohányoznak vagy folytatják az egészségtelen életmódot – állapította meg egy nemzetközi kardiológiai kutatás.

A tanulmányhoz 27 ország több mint 8200 szívbetegének adatait elemezték. A kutatást a European Journal of Preventive Cardiology című szaklapban ismertették.

A megkérdezett páciensek 19 százaléka közölte, hogy betegsége ellenére továbbra is dohányzik, 82 százalék maradt túlsúlyos és 34 százalék mozgott keveset az Euroaspire című, a szív- és érrendszeri betegek életmódjáról, kockázati tényezőiről és kezeléséről szóló felmérés alapján. A dohányzó szívbetegek többsége nem próbált meg leszokni a dohányzásról, nem is tervezte ezt.

Európában majdnem minden második halálozás szív- és érrendszeri okokra vezethető vissza – mondta el Kornelia Kotseva, az Imperial College London kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

A kutatókat leginkább az döbbentette meg, hogy elegendő lehetőség állt a páciensek rendelkezésére: a betegek a szakemberek tanácsai alapján megtanulhatták volna az egészségtudatos életmódot.


Koffein: a mérték a fontos!

2019. május 09.

Fotó: 123rf.com

A mozgás önmagában felpörget, ezért mindennapi élénkítőinket, kávét, teát érdemes ennek tudatában fogyasztani. Egy kis odafigyeléssel megakadályozhatjuk, hogy túlpörögjön a szervezetünk, vagy fáradékonyság nélkül csökkenthetjük az eddig fogyasztott kávéadagunkat.

Legtöbben el sem tudjuk képzelni a reggelt egy csésze kávé nélkül, és ebéd után, vagy a délutáni megbeszéléseken is lelkesen kortyolgatjuk az illatos élénkítőt. Pedig sokunk szervezetére nincs jó hatással a koffein, főként azoknak nem ajánlott a túlzott fogyasztása, akik nagy stressznek vannak kitéve, keringési problémákkal, magas vérnyomással, álmatlansággal küzdenek. Nem mindegy, persze, hogy mikor és mennyit fogyasztunk belőle.

A legnépszerűbb dopping

A koffein stimuláns hatása miatt növelheti egyes sportágaknál a teljesítményt. Elsősorban az állóképességre van hatással, futás, kerékpározás és egyéb aerob sportok esetén segít, hogy tovább bírjuk a tempót. Persze ahhoz, hogy érezhető legyen a hatás, a szokásos mennyiségnél többet kell elfogyasztani.

Nem érdemes azonban jelentősen több koffeint fogyasztani sportolás előtt, mint amennyihez a szervezet hozzá van szokva, mert vízhajtó hatása miatt, ha nem pótoljuk folyamatosan a folyadékot, a teljesítmény csökkenése léphet fel. Azoknál pedig, akik egyébként nem kávéznak rendszeresen, szokatlan vérnyomás-emelkedést, szívdobogást okozhat, ami szintén nincs jó hatással a teljesítményre.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...23...37