Információk, érdekességek

A grafológia és a szimbólumok

2024. május 11.

Képforrás: Canva Pro adatbázis.Az írás természetéből adódik, hogy mindenki úgy helyezi el a kézírást a papíron, ahogy saját magát helyezi el a világban. Ebből következik, hogy mindenki pontosan annyira ért - a maga intuitív, laikus módján - a grafológiához, amennyire képes arra, hogy a papíron elhelyezkedő egyéni jegyeket azonosítsa a személyiség változóival. Ezeknek a változóknak a tudományos összehasonlítása, és rendszerbe foglalása a grafológia.  

A SZ és a kígyó - ősbűn és kézírás
Az egész Ádámnál és Évánál kezdődött, mikor a kígyó egy kiválóan érthető SZ betűvel rásziszegett az - akkor még - mit sem sejtő párra. Aztán a grafológiával folytatódott. Hogy ez Neked kínai? Dehogy! Egyetlen nyelv van csak, amelyben az S betűt és a Z betűt "összeházasították" mint, Ádámot Évával, ez pedig a magyar nyelv. Ebből is láthatod, hogy ez nem kínai. A grafológia tehát így jön ide. Az Sz betű egyébként is úgy viszonyul a grafológiában a kígyóhoz, mint az undor a rókához : amit tett, azt elnevezték róla.

Az S betű, és biblikus párja, a Z a szimbolikában a gyakorlati életben megvalósuló partneri, munkahelyi kapcsolatok betűje. A "gyakorlati élet zónájában" helyezkedik el, és szoros kapcsolatban állnak egymással. két kobra egymással szemben betűformálás a magánéletben kobraként "áldozatát megbénító" szembesziszegő embert takarhat, akinek kapcsolatait a diplomácia helyett az egymással nyíltan szembeforduló, egyenlő viszonyok jelzik. Nem fontos annyira számára a jó viszony megtartása. Tipikusan kamaszírásokra és szerelmes természetű hölgyekre jellemző a kobranász Sz betű képzése.

Prűden vagy nyíltan a GY kapcsolatáról
A GY betűk érdekes párosáról azt tartják, hogy a párkapcsolat szexuális részéről árulkodnak. A G betű lenyúló szárában egyes grafológusok - szerintem teljes joggal - a szexualitásra utaló jegyeket vélik felfedezni. Attól függően, hogy a G és az Y betűk távolsága, összekötöttsége, vagy a betűk hurkainak alakítása milyen, a grafológusok meg tudják állapítani, hogy az író személy milyen szexuális viszonyt folytat párjával, mennyire érzi közel magát ahhoz, akivel jó, vagy rossz sorsa összeköti.

Kovácsné aláírása elárulja, mennyire van oda a férjéért
Kovácsné ugyanis az aprócska "NÉ" tagban fejezi ki saját énjét, aláírásában. Az íráskép többi része a férjét mutatja be nekünk. Vajon mennyire azonosul Kovácsné a férjével? Mennyire alkot még mindig külön személyiséget? Mennyire írja egységesen a férje nevét és a né toldalékot? Ha ezt alaposan megfigyeljük, nem is kell nagy grafológusnak lennünk ahhoz, hogy rájöjjünk, jó-e a házasság.
 


Szavazások

Önnek volt már kullancscsípése?

Aktív: 2024. április 21. - 2024. május 26.

Többször is.
Vol már.
Nem tudok róla.
Még nem volt.


szavazatok száma: 100
Szavazni 1 órán belül egy gépről csak egy alkalommal lehet.

Szavazok Lezárt szavazások

Mennyei narancsos-csokis kockák

2024. május 11.

Isteni finom csokis édesség.

Hozzávalók:

A tésztához:
10 dkg vaj vagy margarin
15 dkg cukor
1 tojás
2 dl tej
30 dkg liszt
2-3 ek. kakaópor
fél cs. sütőpor

Az öntethez:
15 dkg vaj vagy margarin
20 dkg cukor
3 ek. kakaópor
fél dl tej
igény szerint 5cl valamilyen alkohol (likőr, vodka, konyak)

A mázhoz:
10 dkg narancsos étcsokoládé
1-2 evőkanálnyi aprított kandírozott narancshéj
2 ek. olaj

Elkészítése:
A tésztához a hozzávalókat összekeverem és sütőpapírral bélelt tepsibe teszem. 180 fokon tűpróbáig sütöm. Ezután félreteszem hűlni, és ha már langyos, egy nagy tálba morzsolom.

Az öntet hozzávalóit összeolvasztom, míg a cukor is beleolvad és kezd kicsit sűrűsödni. Leöntöm vele a sütimorzsát, majd alaposan összegyúrom.


Hogyan hat a szervezetre a masszázs? 4 típus, amit érdemes kipróbálni

2024. május 10.

Képforrás: Canva Pro adatbázis.A masszázs bizonyítottan jótékony hatással bír a szervezetre, hiszen segít ellazítani és megerősíteni a fáradt izmokat és ízületeket is. Melyek a legnépszerűbb masszázsfajták? Miért érdemes korosztálytól függetlenül rendszeresen masszázsra járni? Alábbi cikkünkben mutatjuk a pontos válaszokat!  

A masszázs szó jelentése gyúrás, a gyógyító tevékenység pedig már az időszámításunk előtti évezredekben is kifejezetten közkedvelt volt a lakosság körében. Nem véletlenül, hiszen a masszázs hatása nemcsak testileg, hanem szellemileg is pozitív változásokat hozhat az életünkbe. Napjainkban fizioterapeuták és gyógymasszőrök végzik, gyakran más kezelésekkel párhuzamosan.

Indiában a masszázsra spirituális megtisztulásként is tekintenek, hiszen a gyógyító mozdulatokkal az ízületi- és izompanaszok mellett a negatív energiákat is elűzik. A masszázs tehát tökéletes program mindazok számára, akik fizikai és lelki felfrissülésre egyaránt vágynak.

Az alábbi 4 masszázstípussal mindenképp érdemes egy próbát tenni
Nézzük, melyek a legnépszerűbbek manapság!

1. Thai masszázs

Ha masszázsra gondolunk, gyakran a thai masszázs jut elsőre az eszünkbe. Különlegessége abban rejlik, hogy a letapadt izmokat nem ellazítják, hanem kisebb nyomást helyeznek rájuk. Így remekül oldható az izomzat merevsége, azonban a gerinc rugalmassága is kitűnően növelhető. Sportolók számára is kifejezetten ajánlott a fájdalomcsillapító hatása miatt.

A terápia mindig egy zajmentes és zavaró fényektől óvott helyiségben történik, hogy a páciensek kényelmesen kikapcsolódhassanak. Masszázs közben egy puha tapintású ruhát szükséges viselni, amely csak a lábfejeket és a felső végtagokat hagyja szabadon.