Információk, érdekességek

Halálos is lehet

2007. január 16.

A Pneumococcust, ami a "Streptococcus pneumoniae" nevû baktérium rövidített elnevezése, már az 1800-as évek vége óta ismerik. A baktériumnak több mint 90 típusa ismert, de közülük csak néhány típus okoz súlyos, akár halálos kimenetelû megbetegedést. Ez a kórokozó kizárólag csak az embert betegíti meg, így az ember csak másik embertõl kaphatja meg a fertõzést. 


A Pneumococcus évente több mint 700 000 öt év alatti gyermek halálát okozza a világban. Az egészséges emberek orrüregében és a garatában természetes körülmények között kimutathatók különbözõ baktériumok anélkül, hogy bármifajta betegséget okoznának. Közülük a Pneumococcus az egyik leggyakrabban elõforduló mikrorganizmus. Különösen a 2 hónapos-2 éves kor közötti csecsemõk azok, akik nagy arányban hordozzák az orrgaratukban a Pneumococcus kórokozót. Az életkor elõrehaladtával ez az arány rohamosan csökken, s idõsekben szinte meg is szûnik. A hordozó állapotot más tényezõk is befolyásolják, így például az évszakok - télen növekszik a hordozók száma - vagy a közösség, hiszen a bölcsõdébe, óvodába járó gyermekek körében jóval magasabb az elõfordulási arány.


A torokfájásról

2007. január 11.

Torok- és garatgyulladásban az emberek átlagosan évente egyszer szenvednek - mindenekelõtt a hideg, esõs évszakban. A torok- és nyelési panaszok okozói az esetek körülbelül 85%-ában vírusok (elsõsorban a megfázásért felelõs vírusok, mint például a rhinovírus vagy a parainfluenzavírus) és csak ritkább esetben a baktériumok.

Torokgyulladás felléphet égési vagy marási sérülések után is, valamint lehet allergiás reakció következménye is. Ezenkívül a panaszokat hangos éneklés, kiabálás vagy hosszan tartó beszéd, valamint a légutaknak a dohányzás miatti irritációja, vagy akár a poros, száraz levegõ is okozhatja.


Panaszok epemûtét után?

2006. december 12.

Emésztõszervi ambulanciánkon gyakran elhangzik: "Megmûtötték az epémet, de a panaszaim változatlanok." Máskor meg: "Évekig jól voltam, most meg kiújultak a panaszaim. Hogy is van ez?
Ha egy betegnél jellegzetes, jobb oldali felhasi fájdalmak, görcsök jelentkeznek, és a hasi ultrahangvizsgálat is epeköve(ke)t igazol, az orvos diadalmasan kinyilvánítja: megtaláltuk a betegségét! A sebész elvégzi az amúgy pár napos bennfekvéssel járó hastükrözéses (laparoszkópiás) epemûtétet, és ezzel lezárják az ügyet. Pedig az esetek jelentõs részében a mûtét nem oldja meg a problémát. Továbbra is panaszok jelentkeznek, melyeket összefoglalóan "epemûtét utáni tünetegyüttesnek" (latinul le sem merem írni a nevét) neveznek.

Prosztatapanaszok

2006. december 12.

A férfiak 80 százaléka esetében természetes biológiai folyamatként az életkor elõrehaladtával egyenesen arányos folyamat a prosztata növekedése, megnagyobbodása. Az ebbõl adódó problémákra számtalan, korszerû - nem mûtéti - gyógymód áll rendelkezésre. 

A férfiak harmincadik életévétõl növekedni kezd a dülmirigy kötõszöveti része és késõbb a mirigyes állomány is. Ennek a folyamatnak a következtében - sajnos - a férfiak többsége nem kerülheti el a jóindulatú prosztatamegnagyobbodást, ami az életminõség romlásán túl szövõdményeket is okozhat. De nem csupán a prosztata méretének változása jelenthet problémát. A felnõtt férfiak megközelítõleg fele élete során egyszer átesik prosztatagyulladáson, akár tudatosulnak a tünetek, akár nem.


Az emlõrák

2006. december 06.

Magyarországon a rosszindulatú daganatos megbetegedések halálozási aránya rendkívül kedvezõtlen, a szív- és keringésirendszer- eredetû halálokok mögött a második helyet foglalja el, kb. 25%-os gyakorisággal. A nagy európai, illetve nemzetközi halálozási felmérésekben férfiaknál az elsõ, nõknél pedig a második helyen állunk. Az emlõrák a nõknél a leggyakrabban elõforduló rosszindulatú daganat, de igen ritkán férfiakban is megjelenhet. Halálozási arányát tekintve a tüdõrák mögött a második helyen áll. 

Az emlõráknál - csakúgy, mint a legtöbb tumornál - is igaz az a megállapítás, hogy a terápia eredménye annál hatékonyabb, minél kisebb az elpusztítandó daganat tömege, azaz minél korábbi stádiumban kerül felismerésre a betegség. Éppen ezért fontos, hogy minél hamarabb orvoshoz forduljon mindenki, aki az emlõben csomót tapint. Az emlõdaganatok több mint 80%-a nem rákos, de ezt csak a szövettani vizsgálat döntheti el. Minden elváltozást meg kell mutatni szakembernek.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...230231232...246