Információk, érdekességek

Szüntesse meg fejfájását gyógynövényekkel

2021. január 20.

A fejfájás sok ember életét megkeseríti, ami rossz esetben akár munkaképtelenséget is okozhat. Vannak, akiknél csupán néha-néha jelentkezik, de olyanok is akadnak, akiknek visszatérő a probléma. Amennyiben semmilyen szervi eltérés nem áll a kínzó fejfájás mögött, úgy a gyógynövényeket is segítségül hívhatjuk, hogy mihamarabb leszámolhassunk a kellemetlen panasszal. Dr. Csókáné Török Orsolya, a Budai Endokrinközpont fitoterapeutája a következőket ajánlja.

Fotó: gettyimages.comCickafark

A multifunkcionális cickafark jó többek között a menstruációs zavarokra, feszültségoldásra, gyomorgörcsre, felfázásos panaszokra használják, de ezeken kívül még fejfájás, migrén ellen is hatásosnak bizonyul. Ez utóbbi tulajdonságát kamazulén tartalmának köszönheti, melyet remek görcsoldóként tartanak számon. A cickafarkot használhatja fájdalomcsillapításra, vagy akár megelőzésnek is, rendszeresen fogyasztva. Ekkor napi 1-2 csészével érdemes meginni belőle, méghozzá lehetőleg édesítés nélkül! Tinktúrájának fájdalomcsillapító és izomlazító hatása is van.

Elkészítése és adagolása: 1 evőkanálnyi mennyiséget forrázzunk le 2 dl vízzel, lefedve hagyjuk állni 15 percig, majd szűrjük le!

  • Ellenjavallat: hormontartalma miatt nem ajánlott fogamzástablettát szedő nőknek, kismamáknak és daganatos betegeknek. A menstruációs ciklus beállításához a menstruáció befejezését követő naptól számítva 2 hétig ajánlott a fogyasztása. A vizeletet sötétbarnává festheti, emiatt nem szabad megijedni! Nagyon érzékeny egyéneknél allergiás bőrreakciók jelentkezhetnek, valamint fényérzékenységet válthat ki.

Levendula

A kellemes illatú levendulát fejfájás ellen használhatja teaként, párologtatóba, vagy a kettőt egyszerre. Nyugtató hatásának köszönhetően ellazítja a megfeszült izmokat és elűzi a stresszt, mely a fájdalom kiváltó oka lehet. Mivel élénkíti a vérkeringést, így javítja az agy vérellátását is. Azt is jó, ha masszázsolajként használja: csepegtessen egy kevés jojoba-vagy mandulaolajba 5-10 csepp levendula illóolajat, és fejfájás esetén ezzel kenje be a nyakát, halántékát! Nyugtató és fájdalomcsillapító hatása mellett gyulladáscsökkentő is egyben, ami tovább mérsékli a kellemetlen panaszokat.

  • Tipp: élvezzük varázslatos hatását aromafürdőben: cseppentsünk a fürdővízbe 4-6 csepp illóolajat, majd adjunk hozzá egy kevés tejet/tejszínt/mézet. Nemcsak relaxál, hanem bőrünk is bársonyos tapintású lesz tőle. Kisbabáknál és gyerekeknél is nyugodtan alkalmazható – teszi hozzá dr. Csókáné Török Orsolya, a Budai Endokrinközpont fitoterapeutája.

Gyógynövények gyermekek számára

2020. december 20.

Fotó: gettyimages.com

Minden szülő, nagyszülő és gondviselő a legjobbat szeretné adni gyermekei, unokái számára, de vajon tudjuk-e minden esetben, hogy mi a legjobb. Az alábbi cikkben azokat a szempontokat tekintjük át, amelyeket egy-egy gyógynövényalapú termék kiválasztásánál mérlegelni szükséges.

Az első és legfontosabb a biztonságosság… Nem lehet egy-egy növényről vagy termékkategóriáról (pl. gyógyszer, étrend-kiegészítő) általánosságban kijelenteni, hogy biztonságos, hiszen a biztonságosság a terméktől és a fogyasztótól is függ. Vannak növények, amelyeknek csak bizonyos részét (pl. levél, termés) használták a népi gyógyászatban vagy vizsgálták klinikai vizsgálatokban és a növény többi részére (pl. szár, gyökér) vonatkozóan nem állnak rendelkezésre adatok. Így tehát nem lehet az egész növényről általánosságban kijelenteni, hogy biztonságos.

Ugyanígy az egyes növényekből különböző kivonószerek, módszerek alkalmazásával készült, vagy éppen más-más eljárásokkal forgalomba hozott termékek is nagyon eltérőek lehetnek egymástól. A biztonságosságánál azonban nemcsak a termék jellemzőit, hanem a felhasználó sajátosságait (pl. életkor, állapotok, betegségek) is figyelembe kell venni. Fontos tehát, hogy mielőtt egy új, korábban még nem használt terméket először alkalmazna, kérje ki szakember (orvos, gyógyszerész) véleményét.

Mit tekintünk biztonságosnak?

Azokat a növények tartjuk biztonságosnak csecsemők, kisgyermekek és gyermekek számára, amelyekről már bebizonyosodott, hogy ártalmatlanok. Tehát nem azokat, amelyekről még nem derült ki, hogy ártanának. Az ártalmatlanság legmagasabb szintű bizonyítékait a humán klinikai vizsgálatok szolgáltatják. Érthető módon azonban minél sérülékenyebb csoportról van szó (pl. csecsemők, kisgyermekek, terhesek), annál kevesebb ilyen vizsgálat áll rendelkezésre. Ebből kifolyólag például a csecsemőkorban használható növények köre meglehetősen szűk.

A kísérletes bizonyítékokon túl a tradicionális, régóta fennálló használat is megerősítheti a biztonságosságot. Itt azonban fontos tudni, hogy a hagyományra csak az európai népi gyógyászatban használt növények esetén lehet hivatkozni; egzotikus, más földrészekről származó növények esetén nem. Az egyes népcsoportok enzimjei, szervezetükkel kapcsolatba kerülő anyagokra adott biológiai válaszaik eltérőek lehetnek egymástól, így előfordulhat, hogy egy növény biztonságos az egyik népcsoport számára, de veszélyes egy másiknak.


5 illóolaj és 5 gyógynövény nátha ellen, amiről már megkérdeztük a gyógyszerészt!

2020. december 19.

Ahogy véget érnek az enyhébb, melegebb napok és átveszi a helyét az eső, a hideg és a nyirkos időjárás, a szervezetünk sokszor meggyengül és szinte törvényszerű, hogy megfázunk. Nincs ellenszere, de sok mindent tehetünk a megelőzése érdekében.

Fejfájás, köhögés, tüsszentés és bedugult orr… Néhány tünet, ami az esetek többségében akár egy hétig is eltarthatnak. A következő tippek azonban sokat segíthetnek a szerveztünk megóvásában és abban, hogy minél gyorsabban túl legyünk a megfázás okozta kellemetlen napokon!

Mi a különbség a megfázás és az influenza között?

Sokan összekeverik a kettőt, hiszen sok mindenben hasonlítanak egymásra. Ám, itt gyorsan hozzá is tesszük, hogy bár a tüneteket tekintve nehéz megkülönböztetni őket, mégis más vírusok okozzák őket. Mielőtt elkezdenénk magunkat diagnosztizálni, már az elején menjünk orvoshoz, hogy minél előbb túl legyünk a betegségen. Ha influenzáról beszélünk, akkor egy igen intenzív és hirtelen jött legyengülést tapasztalhatunk, méghozzá izomfájdalommal, lázzal, étvágytalansággal, amellyel szó szerint pillanatok alatt tudunk az ágynak esni.

Ezzel ellentétben a megfázást kevésbé érezhetjük rossznak, ugyanis itt inkább csak hidegrázást, orr- és torokfájást tapasztalhatunk néhány napig. A magas láz és az izomfájdalom itt nem érzékelhető, ezért általában egy forró fürdő és egy finom tea is segít enyhíteni a tüneteket

Hogyan óvjuk egészségünket a megfázástól?

A munka és a hétköznapok okozta stressz miatt sokunknak nehéz odafigyelni a szervezetünk megóvására, ugyanakkor néhány egyszerű, de annál hatásosabb módszerrel rengeteget tehetünk annak érdekében, hogy az őszi és a téli időszakot mindenféle betegség és megfázás nélkül átvészeljük. Heti 2-3 alkalom testmozgással levezethetjük a feszültséget és erősíthetjük az állóképességünket is. A szakértők szerint erre a legtökéletesebb a szabad levegőn való futás vagy gyaloglás, amely még pénzbe sem kerül. A téli időszakban pedig igyekezzünk minél egészségesebb és vitaminokban gazdag étrendet követni, zöldségekkel, gyümölcsökkel és fehérjével. Ezeket, ha tehetjük egészítsük ki néhány fontos vitaminnal és étrend-kiegészítővel is. A C- és a D-vitamin külön szedése elengedhetetlen, így mindenképp szerezzünk be a következő hónapokra néhány dobozzal belőlük.


Iránytű a gyógyszerek és gyógynövények világában

2020. december 07.

Kiváltható-e a gyógyszeres kezelés gyógynövényekkel? Kinek érdemes és kinek tilos gyógynövényekkel kiegészítenie a terápiáját? Melyek a hatásos, a hatástalan és a veszélyes növények? A PirulaKalauz megmondja. Nyugodjon meg, ezt a weboldalt olyan emberek írják, akiknek nem gurult el a gyógyszere…

Az internet hemzseg a hamis, félrevezető információktól. Ebben az útvesztőben a laikus olvasó akaratlanul is könnyen eltévedhet.

A nemrégiben elindult PirulaKalauz internetes portál alapítói gyógynövénykutatással foglalkozó gyógyszerészek. Oldalukat azért hozták létre, hogy elolvassák és feldolgozzák a tudományos szakirodalmat, és szakszerűen, közérthetően, legfőképpen pedig a tudomány mai állása alapján tájékoztatást adjanak arról.

A PirulaKalauz weboldal szakértőinek hála hiteles, megbízható forrásként segítik az olvasót eligazodni a vitaminok, étrend-kiegészítők, gyógytermékek, a különböző hatóanyagok dzsungelében – legyen szó nátháról vagy éppen cukorbetegségről.

Több száz gyógynövény, több ezer hatóanyag, közel 20 ezer étrend-kiegészítő egyetlen felületen: a PirulaKalauz tartalmazza az étrend-kiegészítőkben, gyógyszerekben és más készítményekben leggyakrabban előforduló összetevők leírását.

Emellett hasznos és szinte naponta frissülő olvasnivalót is ígér Tudásbázis aloldalában: például kiderül, érdemes-e gyömbért fogyasztani allergia ellen, van-e kapcsolat a koffein és a termékenység között, hatékony-e a probiotikum ízületi gyulladásra. Vajon csökkenti-e a fekete tea a vérnyomást? Minden betegségre megoldást nyújt a C-vitamin? Bejegyzéseiben naprakész, tudományos eredményeket mutat be lényegre törően.

A Bevizsgáló rovat bepillantást enged a pirulák, növények belsejébe: vajon milyen összetevőket tartalmaznak?

A sokak által már régóta ismert és olvasott Ködpiszkáló blog is ezen a honlapon kapott új helyet. Cikkei lerántják a leplet a hamis információkról: a gyógynövényekkel és gyógyszerekkel kapcsolatos tévhiteket oszlatja el.


Ihat-e gyógyteát a várandós kismama?

2020. december 02.

A gyógyteák fogyasztása a várandós kismamák esetében mindig különös körültekintést igényel. A várandósság alatt fogyasztható gyógynövények közül csak olyan teát kortyolgasson az édesanya, amelynek hatóanyagai nem bántják a fejlődő magzatot. Cikkünkben szakértő segítségével gyűjtöttük össze, mely gyógyteák ajánlottak és melyek nem.

Fotó: pixabay.comA várandóság öröme mellé rendszerint számos kérdés társul: változtasson-e megszokott életmódján a kismama? Lemondjon-e addigi táplálkozási szokásairól? A baba érdekeit szem előtt tartva milyen teákat szabad innia egy felelős édesanyának? A Pingvin magazin olvasói számára Bolgár Tímea dietetikus gyűjtötte össze a legfontosabb tudnivalókat a gyógyteákról.

Kerülendő gyógyteák

Vannak olyan gyógyteák, amelyek több módon is ártalmasak lehetnek a magzatra nézve. Az egyik tiltott csoportjukba tartozó gyógynövények alhasi vérbőséget, ezáltal vetélést okozhatnak. Ilyen például a boróka, a fagyöngytea, a kutyabenge, a fehér üröm és a fodros mályva.

A másik tiltott csoportba lévő teafélék méregtelenítő hatásuk miatt kerülendők, mert a magzatba jutva fejlődési rendellenességet okozhatnak. Igaz ez például a csalánra, a gyermekláncfűre, a diólevélre, a tölgylevélre, a mentára.

A harmadik csoportba a vitatott hatású növények tartoznak, ezek: barátcserje, komló, cickafark, orbáncfű.

Jótékony gyógyteák

Számos jótékony hatású gyógytea ajánlott a terhesség időszakára.

  • csipkebogyó magas vitamin- és ásványianyag-tartalma miatt kitűnő választás.
  • citromfű vírusok ellen, de nyugtalanság oldására is remek.
  • gyömbér a várandósság elején fellépő émelygés és hányinger csökkentésére ajánlott.
  • Az édeskömény puffadásos panaszokra.
  • kamilla a várandósság első időszakában jelentkező reggeli rosszullétek ellen, lábgörcsök, és a terhességi diabéteszben vércukorszint csökkentésére javasolt.
  • menta emésztési panaszok, fejfájás és reggeli rosszullétek enyhítésére hatásos. A terhesség elején javallott, de csak kis mennyiségben.
  • tejoltó galaj csak kis mennyiségben fogyasztható. Puffadás és vizesedés ellen javallott.
  • fehér akácvirág segíti az emésztést, csökkenti a gyomorégést.
  • Az erdei málnalevél tea remek immunerősítő.

További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...23...30