


Információk, érdekességek
Harag, neheztelés, düh
2022. szeptember 05.
Mindannyian haragudtunk már életünkben. Mindannyian ismerjük a düh erejét, és azt is, amikor ezek nem illannak el csak úgy egy hangosabbra sikerült vitában, hanem jönnek velünk heteken, hónapokon, sokszor éveken és évtizedeken át. Miért visszük, miért cipeljük évekig ezt az energiát?
Nagyon fontosnak tartom ezt megvizsgálni és a megértésen keresztül elengedni.
Amikor azt mondjuk, hogy a tudatos működésünk 10%, a tudattalan 90%, akkor arra is gondoljunk, hogy ez a haragra, neheztelésre, és a dühre is vonatkozik.
Lehet, hogy felismered, hogy tudatosan ki mindenkire vagy éppen még mindig dühös, vagy miért neheztelsz rá, de nem tudod, hogy a tudatod alatt ezekből mi fut.
2-7 éves korban a gyermekek akaratlanul is theta állapotban vannak. Ez az elalvás előtti és ébredés utáni agyhullám. Nagyon pihentetős és tiszta állapot. Fontos a szülőknek ennek tudatában lenniük, hiszen ezekben az években alapozzuk meg a felnőtt létezést.
Amit ez idő alatt tanul, hall a gyermek, az beépül a tudat alatti működésbe, mélyen.
Amikor egy baba szerető családba érkezik, szerelemben fogan, és a pocakban töltött 9 hónap a legideálisabb, és ezekben az években ilyeneket hall, hogy Te vagy a világ legszebb gyermeke, hogy szeretünk téged, gyönyörű vagy, hogy a legszebb ajándék vagy, ami létezik, hogy öröm veled az élet, hogy ügyes vagy, így vagy jó, ahogy vagy stb… akkor nincs is nagy baj.
De ha mondjuk, nem szerelemben fogan, nem várt gyermek vagy és a 9 hónap anyának nem olyan könnyű, amit a baba vele él, és a házasság olyan időszakában érkezik, amikor nem éppen idilli a helyzet, akkor nem ilyeneket hall. Érzi, hogy teher, hogy gondot jelent, és amikor anya türelmetlen, és mert nem is kívánja ezt az egészet, akkor hibáztatni kezd, és amiket mond, az is beépül: miért kellettmegszületned, miért bőgsz állandóan? Ha tudtam volna, hogy ilyen nehéz, nem vállaltam volna ezt az egészet. Én már nem is akartam több gyereket. Ilyenkor nem is igen veszi ölbe szeretettel, mert nem képes rá, és Te csak sírsz egy kis ágyban magadra hagyva.
Ebben az energiában épülnek be ezek a hallott és megélt dolgok, és egy idő után, amikor már kommunikálni is tudsz és hangot adni annak, ami Benned zajlik, akkor felszínre kerülnek ezek és társul hozzájuk a düh, harag és a neheztelés azért, amiért a gyerekkori traumákat elszenvedted.
Nagyon sokan vagyunk, akik emlékezünk gyerekkori sérülésekre, vannak benne fájdalmas és kevésbé fájdalmas emlékek. Sokan semmire sem emlékeznek a gyermekkorukból. Ha túl mély trauma vagy traumák történtek, akkor az agy egyszerűen töröl.
Apa és Anya mintája elkísér minket az életünk során. Ez pedig azt jelenti, ha hozod még magaddal a Tőlük elszenvedett sebeket, cipeled, mint egy pajzsot, akkor ezek a típusok szépen bejönnek az ajtódon és eléd teszik ugyanazokat a mondatokat, ugyanazokat a bántásokat csak picit másképp.
Talán nem is érted, hogy a főnököd miért pont olyan fafejű, mint apád volt? Vagy a kolléganőd miért zsarnokoskodik Veled folyton éppen úgy, mint ahogy anya? Nem érted miért hasonlít a párod apádra vagy anyára?
Sokszor azért, mert a megoldatlan dolgok futnak még a tudat alattiban, és erre a rezgésre rezegnek rá mások.
A belső béke 11 jele
2022. augusztus 29.
A belső béke állapota komoly fenyegetést jelent a világban és a körülötted zajló konfliktusokra nézve! Eltűnhetnek vagy átalakulhatnak valami sokkal kellemesebb élménnyé! A főbb tüneteket itt felsoroltuk, továbbiakért vagy egyéb mellékhatásokért kérdezd azokat, akiken félreérthetetlenül látszanak az alábbi szimptómák.
1. Spontán gondolkodásra és cselekvésre való hajlam, ahelyett, hogy a múlt félelmeiből és tapasztalataiból keresnél válaszokat
2. Félreérthetetlen képesség arra, hogy élvezz minden pillanatot
3. Elveszíted az érdeklődésed azzal kapcsolatban, hogy mások cselekedeteit megfejtsd, megmagyarázd
4. Elveszíted az érdeklődésedet a konfliktusok iránt
5. Elveszíted az aggódásra való képességedet (ez egy igen erős jel)
6. Gyakori hálaérzet és az életed minden pillanatának értékelése
7. Gyakori elégedettség-érzés csak azért, mert létezel
8. Örömérzet a másokkal és a természettel való kapcsolódáskor
9. Gyakori mosolygás (általában különösebb ok nélkül)
10. Növekvő tendencia arra, hogy hagyod a dolgokat megtörténni, ahelyett, hogy te akarnád őket megtenni, kézben tartani minden áron
11. Megnövekedett fogékonyság a többiek felől áradó szeretetre, éppúgy, mint a kontrollálhatatlan vágy erősödése, hogy viszontszeresd őket
Relaxáció: a meditáció előszobája
2022. augusztus 28.
Sokan úgy hiszik, képtelenek meditálni, pedig meditálni egész egyszerűen mindenki tud. Általában az okoz problémát, hogy nem tudjuk "elfelejteni" a testünket a meditáció megkezdése előtt, elménket lekötik a testi érzetek és nem tudunk 100%-ban megnyílni az igazság felé. Ilyenkor az elmélyülés lehetetlenné válik és mi valóban "a fejünkben maradunk", ahelyett, hogy a béke és nyugalom emelkedett, kiterjedt állapotába kerülnénk. Ehhez megtanulhatjuk lépésről lépésre megnyugtatni a testet és a lelket - a relaxáció a legalkalmasabb módszer ehhez.
Rohanó, egyre többet követelő világunk feszültebbé, idegesebbé tesz minket. Gondoljunk csak bele, 30 évvel ezelőtt mekkora szó volt az, ha egy család autót kapott vagy lakást! Egy életen keresztül spóroltak rá. Generációk laktak egy fedél alatt. Míg manapság akár havonta vásárolhatnánk magunknak autót, lakást, telket bármit. A külvilág azt követeli, hogy egyre trendibb légy, a márkákat, amiket hordasz, veled azonosítják.
Minél többet követelnek tőlünk, legyen az munka, szülők, család, környezet vagy akár a reklámok, annál többet fogunk magunktól követelni és annál jobban megfeszül a testünk. Ez erősen hatással van hangulatunkra, az idegeinkre és az egészségünkre.
Másodpercenként 400 milliárd bitnyi információt dolgoz fel az agyunk, ugyan mi csak 2000 bit infóra tudunk figyelni, melyek gondolatokként tudatosulnak számunkra. Gondolatainkat testünk azonnal lereagálja. Válaszként a kellemesnek ítélt vagy kellemetlennek megélt gondolatokra az izmok vagy összerándulnak vagy kisimulnak. Sokszor észre sem vesszük, hogy az egész testünk feszültségben van. Megfeszülnek a nyak- és a hátizmok, összeszorítjuk az állkapcsunkat, de szerveink is feszültségbe kerülhetnek. Testrészeinkben az energiaáramlásunk akadozik, a vérellátás sem megfelelő, később ez megbetegítheti a közeli szerveket és az egész testben csökken az energiánk, a vitalitásunk.
Hogyan mutatkozik meg mindez az aurában, az energetikai rendszerünkben?
Az információkat a fizikai érzékszerveink veszik fel, majd az étertesten át továbbadják az érzelmi testnek ahol az információk érzésekké alakulnak át. Ezután továbbítják a mentáltestnek, amely gondolatok képzésével reagál mindenre.
Mit tegyünk, ha romlik szexuális életünk?
2022. augusztus 24.
“Két éve vagyok együtt a barátommal, és szexuális életünk sajnos már nem a régi, bár nagyon szeret engem. Félek kritizálni, mert attól tartok, hogy megbántom, de eléggé elkeseredettnek érzem magam. A párom elhanyagolja az előjátékot és a kényeztetést is. Hogyan lehetne javítani a helyzeten? ” – kérdezi a 42 éves Angéla.
A szexológus válaszol:
Ön empatikus ember, Angéla, és ez alapjában véve nagyszerű tulajdonság. Nem akarja megbántani a barátját, tart minden kritikától a szexet illetően, mert az rossz irányba terelné az amúgy is romló intim viszonyt önök közt. Bizonyos fokig igaza van, mert mindenki érzékeny a bírálatra, és még inkább talán ezen a téren. Ezért gyengéd, de határozott kifejezési módot kell találnia az intim együttlét javítására, hogy haladást érjenek el.
Szeretővé válni
Az ön esetében a barátját, kedvesét szeretőnek is hívhatjuk, és a jelenlegi cél az lehet, hogy váljanak ismét igazi szeretőkké! Az ön feladata, hogy felfedje a párjának, a gyakorlatban is, hogy szexuális kapcsolatuk alakulását miképp szeretné megvalósítani. Amellett bizonyos tekintetben meg is kell tanítania neki, hogyan térhetnek vissza ahhoz az ön által hiányolt szexuális „minőséghez”, amilyen kezdetben jellemezte intim együttléteiket.
Amit ön tegyen
Valóban vesse el a gondolatot, hogy kritizálja a párját a szexben, inkább bátorítsa őt arra a viselkedésre, ami önnek tetszik, és ha eredményt ér el, dicsérje meg. Nem elképzelhető, hogy semmi sem a régi, azaz minden rossz jelenlegi szexuális kapcsolatukban. Bizonyára van jó is benne, aminek a fejlesztésére bíztatni kell a párját, de előbb azt tanácsos helyrehozni, amiben ön hibát talál.
Túl rövid ideig kényezteti, simogatja? Magyarázza el neki, hogy azt milyen finoman teszi, és ösztönözze a hosszabb kényeztetésre. Pl. “Imádom, ha így simogatsz, folytathatnád? Sosem unom meg!” Ez elősegíti, hogy a kedvese arra koncentráljon hosszabb ideig, ami már önnek kellemes volt. És ha a simogatása kissé túl erőteljes, netán durva, mondja inkább: “Milyen jól eső simogatások, különösen akkor, ha még gyengédebben csinálnád …”, és ezzel ön jelzi, hogyan szeretné.
Szerelmeskedés után fejezzen ki valami pozitívat a szexuális viselkedésében, pl.: “ma tetszett ez a pozíció”, vagy “értékeltem, hogy gyengédebb voltál” vagy “hogy több időt szántál rá” … Hangsúlyozzon minden, önnek előnyös részletet. Más jellegű kapcsolatra is vonatkozik, hogy a bátorítás gyakran sokkal hatékonyabb, mint a kritika. És még kellemesebb is mind fogadni, mind pedig kimondani…
Hogyan alakulnak ki a nyakproblémák?
2022. augusztus 19.
Sokan feladják, elfogadva, hogy nincs esély a gyógyulásra, holott az esetek döntő többségében jelentős javulást, sőt, akár tünetmentességet is elérhetünk a megfelelő terápiával.
Gyakran elegendő egyetlen pillantást vetni a rendelőbe érkező betegre ahhoz, hogy megállapítsuk, szinte bizonyosan nyaki problémával keresett fel bennünket.
- A merev, előrehelyezett fejtartás (oldalnézetben a fül előrébb helyezkedik el, mint a váll),
- illetve a nyaktól a váll irányába futó izom (csuklyásizom felső része) görcsös feszessége azonnal árulkodik.
Mindkét tünet szemmel látható, vizsgálat nélkül is észrevehető. A beteg kikérdezése, a leletek áttekintése, illetve a manuális vizsgálat általában csak megerősíti gyanúnkat.
A felnőtt lakosság jelentős része – egy amerikai felmérés szerint 10%-a – küzd állandósult nyaki, tarkótáji fájdalommal és merevséggel, amelyet
- gyakori fejfájás,
- migrén,
- szédülés,
- esetenként karba sugárzó fájdalom,
- zsibbadás is kísérhet.
A betegek életét megkeseríti, a nyugodt pihenést, regenerálódást szinte lehetetlenné teszi ez a kóros állapot. Az érintettek többnyire évek óta járnak rendelőről rendelőre, orvosról orvosra, masszőrhöz, csontkovácshoz. Túl vannak injekciós kúrákon, fájdalomcsillapító gyógyszereken, izomlazító masszázskezeléseken, ám a probléma az átmeneti javulást követően napokon belül újra jelentkezik.
A mozgásszervi problémák általában hosszú évek alatt alakulnak ki és saját rossz szokásaink, helytelen beidegződéseink okozzák azokat, így a gyógyulás is hosszabb időt vesz igénybe, s az aktív közreműködés elengedhetetlenül szükséges a kezelés sikeréhez.
Nézzük, hogyan is alakulnak ki a nyakproblémák!
A gerinc nyaki szakaszának betegségeiért többnyire az ülőmunka, a mozgásszegény életmód, illetve a stressz felelős. Az ülőmunka elképesztő terhelést jelent gerincoszlopunkra nézve. Íróasztalnál ülve testtartásunk jelentősen megváltozik. Hátunk egyetlen görbületet alkot, azaz megszűnnek a kettős S-alakú görbületek, amelyek fő szerepe a gerinc rugalmasságának biztosítása, a gerincoszlopra háruló teher ideális elosztása. A gerinc mereven domborúvá, a gerincoszlop melletti izmok feszessé, a terhelés pedig egyenetlenné válik, és „rossz helyen” éri a gerincoszlopot. Fejünk előretolódik, így a nyak hátsó részének, illetve a hát felső szakaszának izmai befeszülnek, a nyak „megtörik”. A folyamatos stressz még tovább rontja ezt az állapotot. Tartósan menekülő pózt veszünk fel, fejünket még inkább előretoljuk, és izmainkat mintegy védekezésre készen tovább feszítjük.
Rendszeres mozgás hiányában az izmok képtelenek regenerálódni és kompenzálni a helytelen testtartást, illetve a stressz káros hatásait. |
Az ülőmunka és/vagy a stressz miatt kialakuló folyamatos feszesség hamarosan az adott terület anyagcseréjének romlásához, a távozni képtelen salakanyagok felhalmozódásához és állandósult fájdalmakhoz vezet. Hosszú távon törvényszerűen megbomlik az izomegyensúly, s ez előbb-utóbb maga után vonzza az ízületek deformitását és a csontok elmozdulását is, ezáltal különféle mozgásszervi betegségek (ízületi kopások, becsípődések, nyaki porckorongsérv stb.) kialakulását okozza. Miután a túlterhelés jellemzően leginkább a nyaki, illetve az ágyéki területet érinti, általában a panaszok is itt kezdődnek.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...424344...238