Információk, érdekességek

Kihalt városközpontokat hoznak a webáruházak?

2013. november 01.

Egy holland kutatás szerint rövid időn belül a kiskereskedelmi egységek negyede eltűnhet az online kereskedelem hatására. Angliában háromszázezer munkahely megszűnésével számolnak. Nem csak vásárlási szokásainkat, de városközpontjainkat is átalakíthatják a webáruházak.

Kétmillió négyzetméternyi pláza tűnik el
Egy friss holland elemzés szerint az országban 2020-ra a kiskereskedelmi egységek 17-21 százaléka fölöslegessé válik, és több mint kétmillió négyzetméternyi áruház, bolt és bevásárlóközpont zár be örökre. Az előrejelzés szerint, míg az online kereskedelem részaránya háromszorosára nő az évtized végére, addig az offline kereskedelem súlya ezzel párhuzamosan csökken – idézi a tanulmányt a motivator.ma. Az elemzés szerint a változások elkerülhetetlenek, és azok a kereskedők, akik nem képesek időben váltani, eltűnnek a színről. 


Betegen is dolgozunk, de munka alatt intézzük magánügyeinket

2013. október 31.

Betegen is dolgozunkEgyre kevésbé húzódik éles választóvonal a munka és a magánélet között; a Kutatópont reprezentatív online közvélemény-kutatásából kiderül, hogy a megkérdezettek fele szorítja háttérbe családi és baráti programjait, ha a munkája megkívánja. Ezzel szemben általánosnak számít a magánügyek intézése, az olvasás, de a számítógépen vagy okostelefonon való játék is a munkaidő alatt.

A felmérés szerint a megkérdezett ezer 18-69 év közötti magyar internetező számottevő részének nem esik egybe a munkaideje a valós munkavégzéssel. A válaszadók több mint felére (58 százalék) jellemző, hogy munkaidejének lejárta után is munkahelyi kötelezettségeivel foglalkozik. Nem ritka az sem, hogy a szabadnapok sem kikapcsolódással telnek, ugyanis az internetes társadalom harmada (34 százalék) a szabadság alatt is gyakran dolgozik. Ugyan éles eltérés látszik a korcsoportok között (a 18-29 évesek 29 százaléka, az 50-69 évesek 40 százaléka dolgozik szabadsága alatt), még inkább szembetűnőbb a különbség, ha lakóhely szerint vizsgáljuk az egyes társadalmi csoportok munkavégzéshez fűződő gyakorlatát.


Beszélgetés Ungvári Tamással

2013. október 30.

Ungvári TamásNagy ajándék az élettől, ha az ember őt ismerheti, hallhatja, beszélgethet vele. Ebből az ajándékból egy kicsit most ön is részesülhet, elolvasva a vele folytatott beszélgetést.

A legelső könyvem, amit Tamástól megvettem, az ikonikus Beatles-biblia (1969). A legutóbbi A tragikumról (2013). A közte eltelt időszak nagyságát csak az író határtalan tudásskálája múlja felül. 13 nyelven beszél, abból kilencet aktívan használ is. 

Hogy van Tanár Úr? 
Jól és rosszul. Személy szerint csak apró sérelmekkel. A könyveim, például az Enciklopédiáim sikeresek. Tévé- és rádióműsoraim megfelelő számú nézőt vonzanak. 


Állítások és cáfolatok

2013. október 25.

Ebben a cikkben néhány, az állatkísérletekkel kapcsolatban gyakran elhangzó állítást vizsgálunk meg.

1. állítás: minden orvos és biológus egyetért abban, hogy az állatkísérletekre szükség van a tudomány fejlődéséhez. Ahogyan egy kutató a Facebook-on megfogalmazta: az állatkísérletek ellenzői a saját torkukat elvágó laikusok.

Ezzel szemben az igazság az, hogy  az állatkísérletek ellenzői között találunk orvosokat és egyéb kutatókat is. Tessék megnézni, kik indították el a STOP VIVISECTION kezdeményezést:
http://stopvivisection.eu/hu/content/citizens-committee


Mire jó a kén a bőrápolásban?

2013. október 25.

bőrápolásA kén minden élő szervezetben megtalálható ásványi anyag. Az MSM a szerves kén egyik formája, ami egyaránt fontos szerepet játszik a porcok, haj, bőr, csontok szerkezetének fejlődésében. A bőrproblémák orvoslásában régóta használjuk: baktérium- és gombaölő, fertőtlenítő hatása miatt elsősorban a túlzott faggyúműködéssel járó problémák kezelésére. 

Hol fordul elő?
A természetben vulkángőzökben fordul elő, illetve a kőolaj-finomítás melléktermékeként is keletkezik. Vulkanikus kőzetek és fosszilis palák lepárlásából juthatunk az egyik ismert, 10%-os kéntartalmú anyaghoz, az ichtiolhoz. Ennél is magasabb, 27% a Holt-tengeri iszapból nyert ichtamol kéntartalma. Peterman Krisztina kozmetikusa elmondta, hogy az értékes ásványi anyaghoz növényekből is juthatunk, az uborka-, hagyma-, fokhagyma tartalmú készítmények, pakolások, ampullák is kiváló kénforrások.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...241242243...474