


Információk, érdekességek
Hogyan lehet együtt élni egy munkamániással?
2016. október 22.
Biztos sok házasságban felmerül problémaként, hogy a feleség otthon van mondjuk gyesen a gyerekekkel, a férj pedig napi 10-12 órát vagy még annál többet is dolgozik. Hétvégenként tudnának időt tölteni együtt, de akkor a férj inkább elmegy sportolni, ház körüli munkákat végez, vagy egyéb más elfoglaltságot tervez be, így valójában alig vannak együtt, mint család, mint pár.
Egy idő után szépen kezdenek eltávolodni egymástól, és ilyenkor igen gyakran belép a férj életébe egy munkahelyi szerelem, vagy a nő ismerkedik meg valakivel, aki figyel rá, meghallgatja, szereti és máris kezdetét veszi egy viszony, és a házasság elveszik.
Miért lesz valaki munkamániás? Íme 5 ok:
1. Kisebbrendűségi érzése van. Azért dolgozik, hogy a munkában bizonyítson, legyőzze kisebbségi érzését. Ezt úgy tudja megtenni, hogy magasabb szinten teljesít, ehhez pedig sok időt kell a munkahelyén tölteni.
2. A jobban „dolgozni másoknál” érzéssel szorosan együtt jár amaximalizmus is.
3. Teljesítmény utáni vágy, téves gondolkozás, akkor leszek valaki, ha elérek valami, ha ez meg ez meglesz nekem stb.
A látszat elfoglalja a bölcsesség helyét
2016. október 18.
Publius Vergilius Maro egy olyan politikusokból, tudósokból és költőkből kiválasztott körhöz tartozott, amely csúcspontjára juttatta a római civilizációt.
A kör vezére és központi alakja Augustus császár volt, aki barátaival együtt talpra állított egy polgárháború sújtotta, szétzilált államot. Mindenki benne reménykedett, mint az állam megmentőjében. Vergilius neki ajánlotta epikus költeményét, az Aeneist.
A részben történeti, részben mitikus személyiség, Aeneas - trójai hadvezér, a Rómaiak őse - bemutatásával Vergilius Augustus kiváló tulajdonságait kívánta hangsúlyozni.
Vergilius etruszk volt. Krisztus előtt 70-ben született Manuaban, Itália északi részén, azon a területen, ahol a kelta és az etruszk kultúra élő egységbe olvadt. E két népet mély és szoros kapcsolatok fűzték össze a vallás területén.
A keltáknál mind a női, mind a férfi vezetők a druidák, az etruszkoknál pedig a locomosok voltak. (A locomos szóból származik a latin lux, a fény szó.) A rómaiak "magus-nak", varázslónak hívták a druidákat. Vergilius anyjának neve Magia volt. Magia előre megálmodta gyermekének magas hivatását. Vergilius édesapja pedig fazekas, "figulus" volt.
Hihetetlen dimenziók egy értékesítő szemével
2016. október 15.
Tudtad, hogy az értékesítés az egyik legelismertebb szakma a világon? A te fejedben más kép jelenik meg? Ez azért lehet, mert maga az értékesítői szakma nagyon le lett járatva hosszú évek alatt Magyarországon. Pedig ez az a tevékenység, amit ha jól csinál valaki (alkalmazottként, vállalkozóként, vagy a saját cégében), akkor hihetetlen dimenziókat nyit meg.
Az érvényesülés iskolájának alap tétele, hogy mindenki értékesítő.
Akár cégvezető, akár alkalmazott vagy, értékesítened kell: egy ötletet, önmagadat, a munkád eredményét, a céget és persze a terméket, vagy a szolgáltatást. Manapság akkora a kommunikációs zaj, hogy nincs más lehetőséged - vagy Te értékesítesz, vagy más fog, de ekkor másnál csilingel a kassza. Ezért nagyon igaz, hogy az értékesítési készséged az egyik legmeghatározóbb tényezője a sikereidnek és az eredményeidnek. Nem mindegy, hogy hogyan állsz hozzá.
Életed egyik legjobb befektetése, ha profi értékesítővé képzed magad, akkor is, ha ez nem a Te feladatod.
Vállalkozóként, vagy cégvezetőként egyszerűen kötelező. Te vagy a céged arca – az, akitől vesznek, vagy nem vesznek. Fejleszd a készségeidet, mert akár akarod, akár nem szükséged lesz rá. Minél később látod ezt be, annál nagyobb hátrányba kerülsz azokkal, akik már ezt felismerték.
8 gyakorlati tipp önbizalmad helyreállításához
2016. október 12.
Úgy érzed, mások leértékelnek? Sokszor van olyan érzésed, hogy a barátaid, családtagjaid, párod sokszor alul értékelnek? Ha benézel a tükörbe, mindig csak egy sikertelen, szürke, életcélok nélküli embert látsz? Minden új dologtól félsz? Rettegsz a változástól? Ennek csakis egyetlen oka lehet: az önbecsülésed romokban hever.
Van azonban egy jó hírem: ezen néhány gyakorlati lépést alkalmazva sokat javíthatsz.
1. Törekedj arra, hogy saját véleményt alakíts ki!
Ellenkező esetben ugyanis hajlamos az ember más, domináns vagy olykor erőszakos egyének véleményét átvenni. Pedig más korántsem láthatja a mi szempontjainkat. Mindannyian más élethelyzetben, más tapasztalatok birtokában, más tudásháttérrel rendelkezve találkozunk bizonyos szituációkkal. Hiába vált el a legjobb barátnőnk és mi is, a válás mindkettőnket másként érinthet, más végkifejlettel, lelki feladattal zárulhat.
2. Engedd el a múltbeli sérelmeidet!
A múltban minket ért sértő és kritikus megjegyzéseket tartsd távol a gondolataidtól. Ha engeded, hogy rendszeresen fel-feltörjenek belőled ezek a leértékelő minősítések, azok önbeteljesítő jóslatként beépülnek személyiségedbe, és ott hatalmas károkat okoznak. Ne éltesd tehát a múltbéli sérelmeket. Akkor kerülhetsz ki győztesen minden helyzetből, ha megszabadulsz azon lelki sérülésektől, amelyeket életed során szereztél. Ahelyett, hogy ezeket a lelki terheket cipelnéd magaddal, összpontosíts a jó tulajdonságaidra, a pozitív visszaigazolásokra, ezáltal teremtve jó életet magad számára.
Felőröl a karrierem! Tippek a kiegyensúlyozott munkához
2016. október 04.
Manapság a világunk rendkívül pörgős, néha azt érezzük nincs idő megállni, csak fejlődni, megfelelni, tűrni... mindezt azért, hogy egyre feljebb jussunk a képzeletbeli létrán. Sokszor érezzük magunkat boldogtalannak még akkor is, ha esetleg sikerült átlépni egy adott akadályt. Megéri ez?
Ezeket a sorokat nem azért írom, hogy lebeszéljek bárkit is a karrierista felfogásról, hanem, hogy segítsek abban miként lehet folyamatos kiegyensúlyozottsággal, lelkesedéssel, és (higgye el) akár vidámsággal is érvényesülni.
A főnököm kikészít!
Minden karrierista egyik legnagyobb kihívása, hogy megfeleljen a főnőkének, főnökeinek. Miért is olyan nehéz ez? Véleményem szerint az egyik legfőbb hiba ha túl érzékenyek vagyunk. Bármikor olyan visszajelzést kapunk ami nem „mosolygós” máris kudarcnak éljük meg, és azt gondoljuk visszaestünk egy lépcsőt a célunkhoz vezető úton. Ez egyáltalán nem így van. Fogjuk fel úgy, mint egy hatalmas háborút, ami rengeteg csatából áll. Mi van akkor, ha pár csatát elveszítünk? Semmi! A lényeg a háború megnyerése.
A főnökök is emberek, nézzünk hát úgy is rájuk, és ne mint valami idegenekre. Velünk nincs olyan, hogy hangulatemberek vagyunk? Dehogynem! Velük is van, és sokszor ezért tűnik úgy, hogy nincsenek velünk megelégedve. Azért mert ideges, lekezelő, az nem mindig nekünk szól, még ha néha úgy is tűnik! Ráadásul a vezető beosztású embereken néha hatalmas nyomás van, annak ellenére, hogy azt hisszük csak néhány aláírásban merül ki munkájuk. Minden alkalommal amikor belépünk a munkahelyünkre vegyünk fel egy képzeletbeli kabátot vagy páncélt, és amikor kijövünk vegyük (képzeletben) le. Ne mi sérüljünk odabent hanem a páncél!
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...161162163...473