


Információk, érdekességek
Megbocsátani tudni kell!
2016. december 09.
A megbocsátásnak számos előnye van mind az emberi kapcsolatra, mind pedig az egyén lelki egészségére vonatkozóan. Nem mindegy azonban, hogy milyen szinten következik be. Nem elég ugyanis azt mondani, hogy megbocsátunk. A megbocsátás akkor teljes, ha nem kötjük feltételekhez.
A teljes megbocsátás szintjére nem könnyű eljutni. Vannak, akik fel sem ismerik a különbséget megbocsátás és megbocsátás között.
1. A megbocsátás első szintjén csak akkor bocsátunk meg valakinek, ha az illető elnyeri méltó büntetését. Ilyenkor az általunk, vagy egy szerettünk által elszenvedett sérelemmel arányos elégtétel érvényesüléséhez kötjük a megbocsátást. Akkor bocsátunk meg, ha a vétkező megszenvedi a tettét valamilyen formában.
2. A megbocsátás második szintjén a megbocsátást jóvátételhez kötjük. Ilyenkor az elkövető a nekünk vagy egy szerettünknek okozott fájdalmat, sérelmet egy tettén keresztül igyekszik jóvátenni. A gesztus maga, vagy a bűntudat, amit a haragtartás miatt érzünk, válik tehát a megbocsátás alapjául.
Zsák a foltját - Melyik állásra jelentkezzem?
2016. december 08.
Ha egy kicsit körülnézel az interneten, rengeteg álláshirdetéssel találkozhatsz. Ennek ellenére sokan nem találják meg a nekik való állást. De nem csak az álláskeresőknek nehéz, sokszor a vállalatok sem találják meg a megfelelő embert. Mit tehetünk, hogy megtalálja a zsák a foltját?
Ahhoz, hogy sikeresen jelentkezzünk, tisztában kell lennünk, a saját értékeinkkel, és a követelményekkel.
Két féle módon lehet elrontani az álláskeresést. Ha vaktában lövöldözünk, vagy ha elbújunk a világ elől.
Az a tapasztalatom, hogy nagyon sok ember egyáltalán nem gondolja át, hogy mire, hova és mikor érdemes pályázni.
Applikációk, melyek segítenek a változásban
2016. december 07.
A közösségi média és okostelefonok elterjedésével az utóbbi pár évben látványosan meglódult az applikációk megjelenése is. A mobil applikáció alkalmazást jelent. Valójában valamilyen nagy szoftver miniatűr változatát jelöli, melyeket az adott mobil telefon üzletéből lehet letölteni. Céljuk, hogy gyakran és szívesen használjuk azt, éppen ezért fontos, hogy a célcsoport igényeit kielégítse, felhasználó barát legyen.
Sokféle app létezik, utazásra, sportra, játékra. Amelyeket én most bemutatok nektek azonban, speciálisan valamilyen életvezetési elakadásra (például függőségekre, személyiségben történő változásokra) lettek kialakítva.
Ebből akkor el is árultam, hogy segítséget szeretnék nyújtani számotokra ahhoz, hogy ha megfogalmazódott bennetek az életetek bármilyen területén is a változtatás, vagy egy adott problémának a megszüntetése/enyhítése, akkor milyen mobil alkalmazások tudnak a segítségetekre lenni.
Ezek az alkalmazások képesek motiválni, vagy motivációt fenntartani bennetek, függetlenül attól, hogy saját magatok próbáltok elhagyni egy rossz tulajdonságotokat, vagy egy külső szakmai segítséggel szeretnétek megoldani számotokra kezelhetetlen helyzeteket.
Ezeket inkább egy általánosabb, gyakoribb problémák mentén fogom ismertetni számotokra. Azt azonban tudni kell, hogy sajnos inkább angol nyelvű appok vannak többségben, de alap angol nyelvtudással lehet őket használni, mert engednek magyarul beleírni. Az általam használt, vagy kiválasztott alkalmazások mindegyike ingyenes és vagy személyesen , vagy a klientúrám által már kipróbált és letesztelt appok. Szóval bátran merem nektek ajánlani!
Prága turisták millióit hívogatja egész évben
2016. december 03.
Adventi időszakban azonban kevésbé népszerű, pedig Prága karácsonyi vására legalább annyira mesés….

Persze nem csak az adventi vásárok jelentenek látnivalót, nem hiába látogatnak ide minden évben több millióan. Prága legautentikusabb és legrégebbi városrésze az óváros, ahol a cseh építészet remekművei csodálhatók meg. A macskaköves sétálóutcákon járva szinte a középkori Prágában érezhetjük magunkat, az óváros főterén az adventi vásár nélkül is el lehet tölteni pár kellemes órát. Európa egyik legszebb és legrégebbi hídja a Károly híd ugyancsak az óvárosból közelíthető meg a legegyszerűbben.
12 biztos jele annak, hogy fülig szerelmes vagy
2016. november 20.
Belezúgtál? Ügyesen titkolod? Még magadnak sem vallod be? Miért is nem? A szerelem 12 csalhatatlan jele - ha ezeket észleled magadon, jobb, ha beismered: fülig szerelmes lettél.
1. Megérintett. Villámcsapás, vissza nem vonható. Beléd hasított.
Ébredezik az érdeklődésed a másik iránt. Meg akarod ismerni.
2. Megijedsz. Tagadod. Előhúzol régi történeteket. Takarózol velük. Nem is őt szereted, hanem még a régit. Aki talán soha nem is volt. Ez, ami most van, nem is igaz. Kicsit még félsz. Ilyet még nem éltél át, legfeljebb ehhez hasonlót. Közben már magával rántott az érzés. Kéred a mentőövet, de nincs és rájössz, hogy úsznod kell.
3. Nem eszel, nem iszol, nem alszol, nem tudsz dolgozni, idegeskedsz. Tehetetlennek érzed magad. Tenni akarsz valamit, de bármit teszel, úgy érzed rossz. De te jót akarsz neki. Csak még nem tudod, hogyan.
4. Egész nap stratégiai terveket szövögetsz. Mit, hol, mikor és hogyan.
5. Egész éjjel gondolkozol, nem alszol, kimerülsz, másnap ugyanez kezdődik előlről.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...159160161...473