Információk, érdekességek

Önéletrajzküldés e-mailben

2021. november 25.

Az álláspályázatok küldésének egyik gyors és praktikus eszköze az elektronikus levél. Az Internetes közegben az önéletrajz küldés ezen formája megszokott, így megnyugodhat, ugyanis az önéletrajzok elektronikus postázása nem csodaszer, sőt önmagában az interjúra való behívás esélyeit sem növeli.  

Ha önmagunk mesterségének, felsőfokú szaktudásának vagy diplomájának értékesítéséről van szó, az Internetes álláshirdetés-bányászat és a számszerűen több elküldött CV vagy resumé a sikeres találatok esélyét megsokszorozhatja.

A kapcsolatépítő folyamatok, networking

Azt igazolja a világháló: minél többen ismernek, ha csak magánlevelezés szintjén is, - pláne, ha egyéb csatornáink is vannak - és tudnak szakmai kínálatunkról, annál többen vevők lehetnek rá(nk). Ezért érdemes ma már nem csak egyetlen dokumentumot tartani erre a célra, de minél több olyan adatbázisban ott lennünk, ahol az álláskereséshez szükséges infók hozzáférhetővé válnak azok számára, akik bennünket keresnek.

Diplomás pozíciók esetében ma már szinte kötelező a Linkedinen jelen lenni, sőt szakmai publikációkat is érdemes kitenni, az esély növelése érdekében. 
Ha pedig munkát keresünk, jó, ha készítünk egy oldalt, ami zárt elérésű, de akinek szüksége van az adatainkra, az bepillantást nyerhet.

A célirányos önéletrajz-küldés

Fontos szabály, hogy mindig tudjuk, hogy mely cégnek illetve mely vezetőnek küldjük a levelet, de legalább azt, hogy a HR osztály, vagy a főnök titkárnője gyűjti az anyagokat. 

Az e-mail lehetőség szerint legyen névre szóló, és csatolt dokumentumok ellenére mindig tartalmazzon egy rövid  felvezető szöveget, amely a levél küldésének apropójáról (nem csak hirdetéshre, hanem pl. találkozásra vagy telefonbeszélgetésre hivatkozva), az álláshirdetés lelőhelyéről, a megpályázott munkakörről és esetleg egy rövid személyes ambícióról (kulcs- illetve ún. hívószavakkal) szól. Nem szabad hosszú lére ereszteni, maximum három mondat (hivatkozás, hogy miért küldöm, ki vagyok és hogy mit küldök csatolva.) 

A nevünk és a pontos e-mail elérhetőség mellett egy telefonszámunkat is praktikus ideírni.

Ha netes szörfözés közben találtuk az ajánlatot, akkor érdemes a hirdetésből kikopizni a cég és a munkakör adatait a saját levelünk elejére, hasonlóan a klasszikus üzleti levélnél, mert ez számunkra is megkönnyíti a visszakeresést. ha van az állásnak hivatkozási száma, azt mindenképp tüntessük fel. 

A csatolt anyag ékezetes magyar helyesírású legyen, sőt előny, ha legalább a helyesírás ellenőrzőt végigzavarjuk rajta, de még jobb, ha egy jó helyesírású ismerőssel átnézetjük.

Fő szabály az egyszerűség

A megszokott formátumok könnyen áttekinthetők, olvashatók, kezelhetők. A címzett külön kérésére küldhető fénykép (jpg formátumban), bizonyítványmásolat vagy bármilyen referencia (pl. pdf-ben), azonban az egyes fájlok mérete ne legyen 1 MB feletti, igyekezzünk ne túl nagy leveleket küldeni. (Ma már a bizonyítványokat nem is nagyon kérik előre, a GDPR miatt ugyanis azok iktatás túl bonyolulttá tenné a rendszert.) 

A postaládába érkezett anyagok elektronikusan küldve relatíve még hamarabb szemétbe kerülhetnek, ezért itt is érdemes a címzett fejével gondolkozni.
Például ez fut át az agyán: Kicsoda, honnan és miért küldte? Micsoda, több mint egy megabájt?!? Lehet, hogy vírusos? Egyáltalán kicsomagoljam?! Mivel kereskedik a küldő? Csak betöltendő az álláshely, vagy jelentősen gyarapíthatja az új munkatárs a profitot? Ki illetékes a pozícióról dönteni?


Az e-mail címünk legyen komoly, akkor is ha esetleg ingyenes levelezőrendszert használunk. Biztonsági okokból nem célszerű a jelenlegi munkahelyről vagy ismerősünk hivatali gépéről elküldeni. Elérhetőségünk az e-mail felvezető szövegében és a csatolt dokumentumok mindegyikén szerepeljen!

Az e-mail útján történő álláspályázat sajátossága, hogy több jelentkezés elküldhető percek alatt, viszont a gyors válasz lehetősége miatt naponta – lehetőleg személyesen – ellenőrizni kell a postaládánkat!

Az e-mailek nagyobb része – függően a szakmától, a tapasztalattól, a pozíciótól – a kukába kerül

Ez alól csak az adatbázis építő nagyvállalatok (akik azonnali automatikus válaszlevelet küldenek e-mailben), a munkaközvetítők és a szakmacsoportunkra is specializálódott személyzeti tanácsadók kivételek, nekik azonban a GDPR alapján kötelességük tájékoztatni bennünket arról, hogy az adatkezelésüknek mi a módja. Vagyis ott az e-mail általában nem vész el, csak várakozik – a vevőre.
A papír- és időráfordításban is költséghatékonyabb Internetes álláskeresés már a jelen, de elsősroban csak a piacképes szakmával és szakmai ambícióval, szakmánként változóan a kiváló magyar és idegennyelv-tudással és a mindennapi számítógépes rutinnal rendelkezők számára.

Nem biztos, hogy visszajeleznek! 

A karrier-tanácsdás az online világban általában jól átlátható és egyszerű folyamatokhoz segít bennünket Jó, ha ismerjük azokat a dolgokat, amiket munkavállalóként elvárhatunk. Sokakat elkeserít, ha nem kapnak minden egyes pályázatra választ, noha általában csak azokat értesítik, akik tényleg esélyesek. Sokakat a kedves sablonválasz is elkeserít. Ha önéletrajzot küldünk, annak mindig van kockázata.

Néha meglepődünk ... 

A karrier-tanácsadó tapasztalatában volt már olyan is, hogy az álláskereső önéletrajzokat küldött azoknak, akiknél szívesen dolgozott volna, ám egyszercsak az adott cég munkaügyekkel foglalkozó munkatársa azzal hívta, egyik sporttársa épp olyan embert keres, mint a pályázó és engedélyt kért, hogy átadhassa az önéletrajzot. A kapcsolatból aztán munka is lett.

Mit tegyünk, ha nem megy? 

Nem biztos, hogy bennünk van a hiba, inkább abban, amit csinálunk. Érdemes lehet álláskeresőként elmenni egy olyan szakemberhez, aki képes meglátni az erősségeinket, gyengéinket és át tud segíteni egy ilyen nehéz cikluson. Amikor pénzügyileg nehéz helyzetben vagyunk, ilyesmire nagy vállalást pénzt adni, de sokkal olcsóbb, mint további hónapokat munka nélkül tölteni, vagy csak elvállalni valamit, ami éppen adódik. 

forrás: Harmonet.hu