Információk, érdekességek

Néni lettem - jól csinálom?

2021. október 10.

Képforrás: Canva Pro adatbázis.Időskor … nem szeretjük a gondolatot sem, s a mögötte járó víziót még kevésbé: betegség, nehéz mozgás, megfakult külső, brrr! Ha nagyon pozitív szemléletű vagy, akkor esetleg "nagyon édes" nagyi képe, amit, illetve akit szintén nem a külsőségek miatt szeretünk! De biztos, hogy így kell legyen? Ezt jelenti ma is az öregség?  

Nem feltétlenül!

Ebben az évszázadban „tilos” megöregedni – ha mégis, akkor már nem is létezel!

Te aztán mindent elkövetsz, hogy ez ne következzen be: megtanulsz skype-olni (jól teszed, különben hogy tudnál beszélgetni a külföldön dolgozó unokáddal?), a tv-ből éjjel-nappal ömlő kozmetikai reklámok hatására elhiszed, hogy az idő kereke visszafordítható, csak tenni kell érte. Egy kis hajfesték, bőrápolás, smink – és máris eltűnt az ifjabb korunkban elképzelt „idős hölgy”, átvette helyét az „érett NŐ”!
Ha még ehhez egészségtudatos is vagy, odafigyelsz a táplálkozásodra és viszonylagos rendszerességgel kicsit mozogsz is, nyert ügyed van!

Nincs is ezzel semmi baj, a ma 60-70 évesei tényleg remekül tudják tartani magukat, főleg, ha nem viszik túlzásba, s nem akarnak 25-nek kinézni. (Mert azért lássuk be a miniszoknya alól kivillanó visszeres láb, amin térdkörül megereszkedett a bőr – hát bizony sok mindent elmond viselőjéről, de az biztos nem kirakatba való vélemény.) Rendszeres mozgással, ízléses öltözködéssel, ápoltsággal tényleg el lehet érni egy kellemes, vonzó külsőt.

Az öregség máshol jelentkezik: belül kezdődik, ha hagyjuk!

Amikor egy idős ember elveszíti érdeklődését a JÁTÉK iránt, az élet apró szépségei iránt, amikor bezárkózik, s csak a – minden korban, mindenkinél fellelhető – bajokat mormolja magának és környezetének, akkor kezdődik a hanyatlás. És akkor, amikor környezete – únván az örökös zsörtölődést, mormogást – magára hagyja őt.

Ha szeretettel veszik körül, bevonják a családi történésekbe, ha segítenek, hogy figyelmét lekösse mással, ha meglepik egy-egy, az életébe színt hozó aprósággal, ezzel mind ahhoz segítik, hogy érdeklődő, nyitott legyen és találjon az életben még célokat, új kihívásokat. Az élet-igenlés megteszi hatását, eredménye egy hosszabb, teljesebb, pozitívabb életfolyam.

Képforrás: Canva Pro adatbázis.
forrás: Harmonet.hu