Információk, érdekességek

Napi 8 mg és okosabb lesz a baba tőle

2022. június 12.

Fotó: 123rf.com

Fejlesztő játékok, kifestők, dalocskák és megannyi más módszer segít, hogy a gyermekeket már kicsi kortól „tréningezzük” az első nagy szellemi megpróbáltatásra, az általános iskola első osztályára. A jó iskolai teljesítmény megalapozásához azonban nem csak a szellemi, de a valós, fizikai táplálékra is ugyanúgy oda kell figyelni.

Kisgyermekkori vashiány miatt nem fejlődik az agy

A vas az emberi szervezet számára minden életkorban nélkülözhetetlen ásványi anyag. Amellett, hogy a pajzsmirigyműködéshez is felhasználja a szervezet, a vérképzés, az idegrendszer és az agy fejlődésében és működésében is nagy szerepet játszik.

Kisgyermekkorban a vashiányos táplálkozás éppen ezért az agy és az idegrendszer fejlődését is befolyásolja, ezért a gyerekeknél a súlyos vérszegénység mellett a későbbiekben akár tanulási nehézségek, sőt viselkedési zavar is felléphet. Az alacsony vasbevitel jelei nem jelentkeznek rögtön, a hiánynak főleg hosszú távú következményei vannak. Sajnos, az utólagos vaspótlás a hosszan tartó, lappangó vashiány által okozott károkat már nem tudja helyreállítani, ezért fontos a kisdedkori vashiány megelőzése, mégpedig vasban dús táplálkozással.

Azok a gyerekek, akik az első három életévükben nem kapják meg a szükséges napi 8 mg vasat, később problémákba ütközhetnek a tanulás terén.

Milyen ételeket kellene adni az 1 és 3 éves kor közötti gyerekeknek, hogy megkapja a megfelelő mennyiségű vasat?

Semmiképpen nem felnőtt menüben kell gondolkodni, hiszen ebben a korban nem lehet a gyermek étrendje ugyanaz, ami szüleié. Tanácsos olyan, számukra gyártott élelmiszerekkel egészíteni ki a menüt, amelyek életkoruknak megfelelően optimális arányban tartalmazzák a szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat, így a nélkülözhetetlen vasat is. A tehéntejben nagyon kevés a vas, ráadásul a túl korai tehéntejadás fokozza az allergia és a cukorbetegség kialakulását, ezért a szakemberek azt javasolják, hogy a kicsi 2-3 éves kora előtt ne fogyasszon rendszeresen tehéntejet.

Azt is érdemes megnézni, hogy a zöldségek, gyümölcsök, állati eredetű élelmiszerek mennyi vasat tartalmaznak. Természetesen, nem kell kicsi táblázatokkal futkározni a boltokban, hogy miben, mennyi vas található, ehelyett elég megjegyezni, melyek azok az élelmiszerek, melyekről köztudott, hogy vasban gazdagak.

Érdemes odafigyelni arra, hogy vannak olyan tényezők, amelyek befolyásolják a vas felszívódását és beépülését a szervezetbe. A vasban gazdag növényi élelmiszerekből (mák, olajos magvak pisztácia, kesudió, brokkoli, aszalt sárgabarack, szárazbab, spenót, sóska) csak 5% vas szívódik fel, míg az állatú eredetű élelmiszerekből 15% (vörös húsok, máj, tojássárgája).

A kicsiknek játék az új ízek, illatok felfedezése

Ahhoz, hogy kisgyermekünk számára megfelelő vastartalmú étrendet biztosítsunk, szüksége van napi 3 főétkezésre és 2 kisétkezésre. Mindez nem csak a megfelelő energia és tápanyag ellátottság miatt fontos, hanem biztosítja a baba rendszeres és egészséges táplálkozását. Mindezen felül fontos a változatosság. Az 1 és 3 év közötti gyerekek már igénylik, hogy különböző színű, állagú, illatú ételeket kapjanak.

Fotó: 123rf.com

A vasban gazdag babamenü összeállításának szabályai

  • hetente 3 alkalommal kapjon burgonyát önállóan köretként vagy vegyes főzelékként (pl. paradicsomos burgonyafőzelék)
  • hetente egyszer mindenképp kapjon halat (lehetőség szerint tengerit)
  • hetente maximum egyszer ajánlott tésztaféléket tálalni (pl. túrógombóc, milánói spagetti, stb.)
  • 2-3 hetente mindenképpen tanácsos májból készült ételeket adni a babának
  • tehéntej helyett kapjon a baba vasban gazdag gyerekitalokat, melyeket külön az ő igényeik szerint állítottak össze
  • Kerüljük a bő olajban sült, azaz rántott ételeket! Maximum kéthetente kerüljön a babamenübe
  • Tojást hetente 3 darabot javasolt adni. Magas koleszterintartalma miatt a tojássárgája nem tesz jót a babáknak.
forrás: Bébik.hu