Információk, érdekességek

Így csökkentheted a csokoládé iránti vágyat!

2022. január 08.

Képforrás: Canva Pro adatbázis.Ha legközelebb rátör valakire a csokoládé iránti vágy, ám szeretne ellenállni a kísértésnek, induljon el egy rövid, de intenzív gyaloglásra - idézte brit kutatók javaslatát a LiveScience című ismeretterjesztő portál.  

Egy negyedórás élénk séta után csak feleannyi csokoládét fogyasztanak el az emberek, mint akkor, ha pihenten látnak neki - állapították meg tanulmányukban az Exeteri Egyetem munkatársai.
Adrian Taylor és csoportja 78 csokoládérajongó önkéntest vont be kísérletébe. A résztvevőket - akik két napig megtartóztatták magukat szenvedélyüktől - négy csoportba osztották.

Az első két csoport 15 percen át erőteljesen gyalogolt a futópadon, majd az egyik tagjai könnyű feladatokat kaptak, a másik csoporté pedig nehezebb, nagyobb igénybevételt jelentő munkát végeztek. A harmadik és a negyedik csoport tagjai gyaloglás helyett pihentek, majd az egyik tagjai ugyanazokat a könnyű, a másiké pedig a nehéz feladatokat kapták.

Munka közben valamennyi résztvevő keze ügyében ott volt egy tál csokoládé, ebből csipegethettek. A kutatók megállapították, hogy azok, akik korábban gyalogoltak, átlagosan 15 gramm csokit ettek meg, míg azok, akik nem gyalogoltak, ennek közel kétszeresét, átlagosan 28 grammot. Kiderült az is, hogy a munkafeladat nehézségi foka nem befolyásolta, hogy mennyi csokoládét evett valaki.

 

Képforrás: Canva Pro adatbázis.

 

forrás: Harmonet.hu