Információk, érdekességek

Feloldható szorongások

2018. május 05.

A legtöbb szülõ tudja, hogy nemcsak õ, hanem gyereke is komoly stresszben tölti mindennapjait. Mégis, ha a túlzott megterhelés, a teljesíthetetlen vagy ellentmondó elvárások miatt baj van, csak ritkán gondol arra, hogy esetleg gyereke stressztûrõ képességét kellene javítani.

A gyermekek általában fizikai biztonságban élnek, többségük anyagi értelemben nem nélkülöz, sokkal ritkább a bántalmazás, mint egy fél évszázaddal ezelõtt, a valaha okkal rettegett gyermekbetegségeket leküzdötte az orvostudomány. Ennek ellenére a mai gyerekek sokkal szorongóbbak, idegesebbek, türelmetlenebbek, mint a korábbi nemzedékek tagjai, többször betegszenek meg lelki eredetû, pszichoszomatikus kórokban. Soha ennyit nem fájt a kisiskolások feje, mint manapság, a testi okok nélkül fellépõ hányinger, gyomorgörcs, szédülés a 10-12 évesek hatvan százalékát sújtja rendszeresen. Egyre több a rosszul alvó, a szorongó, az agresszív, a fékezhetetlen, a hiperaktív gyerek. Ezek a tünetek nagyrészt azt jelzik, hogy a kicsikben nem alakultak ki a stressz elkerüléséhez, oldásához és elviseléséhez nélkülözhetetlen készségek.

Nem csak az iskola bûne

A problémák láttán a szülõk, pedagógusok, pszichológusok hajlamosak arra, hogy a gyerekek terheinek csökkentését sürgessék, mondván, túl sokat kell tanulniuk már a kisiskolásoknak is. Ez azonban nem tûnik megvalósíthatónak, hiszen az egymást követõ nemzedékeknek vitathatatlanul egyre nagyobb tudásra van szükségük ahhoz, hogy eredménnyel tudjanak bekapcsolódni a munka világába, jó állást kapjanak, az elvárt színvonalon tudjanak élni.

Valószínûleg csak a másik út járható, nevezetesen a gyerekek stressztûrõ képességének, problémamegoldó technikáinak fejlesztése, javítása. Annál is inkább szükség van erre, mert az elõrejelzések szerint az elkövetkezõ évtizedekben a pszichés eredetû megbetegedések kerülnek – világviszonylatban – a betegségek gyakorisági listáján az elsõ helyre.

Az iskolai élettel összefüggõ konfliktusok kezelésében nyilvánul meg leginkább a gyerekek tûrõképességének hiánya, ez azonban nem jelenti azt, hogy az intézmény a legsúlyosabb stresszforrás. Az alsó tagozatos években a gyerekek életében igen jelentõs fejlõdési folyamatok mennek végbe. Ilyenkor erõsödnek meg a nemi szerepek, ekkor tisztázódnak az erkölcsi fogalmak, ekkor térnek át az elvont gondolkodásra. „Mellékesen” pedig megtanulnak írni, olvasni, kialakul az egész életre szóló öntudatuk. Sajnos, az iskola és gyakran a szülõk is mindebbõl csupán az írásra, olvasásra, és általában a tanulásra összpontosítanak. A válási statisztikák azt mutatják, hogy a legtöbb házasság akkor bomlik fel, amikor a gyerekek 6-10 évesek. Lelki teherbírásukat próbára teheti a szülõk állásvesztése, költözködések, iskolaváltások. De még ezek nélkül is ott vannak a napi kihívások: megfelelni a család és az iskola elvárásai-nak, a kortárs csoportban megfelelõ helyet elérni, és nem utolsósorban megvívni a kisebb-nagyobb csatákat a barátokkal, osztálytársakkal, testvérekkel, szülõkkel, pedagógusokkal.

Elkerülni, amit csak lehet

A gyermekek – pszichés terheiket tekintve – semmivel sincsenek könnyebb helyzetben, mint a felnõttek. Annyi elõnyük mégis van, hogy nagyon fia-talok, így személyiségük, készségeik képlékenyek. Ehhez célirányos képzésre lenne szükség, aminek Magyarországon e pillanatban nyoma sincs. Természetesen a gyermeke sorsát felelõsségteljesen alakító, érdeklõdõ és maga is változásra kész szülõ is nagyon sokat tehet.

Leegyszerûsítve, két megoldás kínálkozik a stresszkezelésben: amit lehet, elkerülni, tudatosan védekezni ellene, amit viszont kénytelenek vagyunk vállalni, azt a lehetõ leghatékonyabban tegyük. A gyerekekre különösen jellemzõ, hogy dolgozatírás elõtt már napokkal szoronganak, rosszul alszanak, nyugtalanok. Ez felesleges energiapazarlás, ami ráadásul a tanulás hatékonyságát is csökkenti. Megfelelõ gyakorlatokkal meg lehet tanítani õket, hogy az ilyen stressztényezõket önmaguk is ki tudják iktatni.

A 6-12 évesek nagyon könnyen megtanulják a különféle relaxációs technikákat. Ebben az életkorban még sokkal jobb kapcsolatban vannak a testükkel, mint a legtöbb felnõtt, így könnyebben ismerik fel a testi panaszok és a stresszhelyzetek összefüggéseit. Mivel a gyerekek egyébként is szívesen vesznek részt különféle szerepjátékokban, gyorsan elsajátítják a stresszkezelõ stratégiákat.

Az õsrégi naplóírás

Egy ilyen módszer a naplóírás. A gyermek folyamatosan rögzíti, hogy a különféle események milyen érzéseket, gondolatokat és testi tüneteket váltottak ki belõle. Amikor ezeket a szülõvel megbeszéli, felismeri, hogy ami tegnap, tegnapelõtt még annyira nyomasztotta, mára már elillant. Ez erõt ad a következõ stresszhelyzetben, hogy kevésbé reagálja túl az eseményeket.

A házilagos stresszkezelés során a konfliktusokat létezõ és sokszor elkerülhetetlen dolgoknak kell tartani, s nem az egészet automatikusan a gyerek vagy az iskola nyakába varrni. Ha a gyerek rosszul viseli a különféle kihívásokat, meg kell próbálni ugyanolyan feladatnak tekinteni mentális teherbíró képességének javítását, mint amikor biciklizni, síelni vagy gyöngyöt fûzni tanult.

A gyerekek tanulásra termettek, legfeljebb a zavaró körülmények veszik el a kedvüket. Gondoljunk csak arra, hogy megszületésüktõl 3-4 éves korukig lényegében maguktól megtanultak járni, beszélni, önmagukat a világtól megkülönböztetni. Késõbb pedig mindennél jobban el akarja sajátítani az önálló élethez szükséges ismereteket.

A családi beszélgetésekben sajnos csak alkalmanként kerül terítékre a stressz kezelése. A gyerekek csak ritkán tudnak úgy beszámolni az õket ért sérelmekrõl szüleiknek, hogy azok ne vágnának a szavába, mégpedig rendreutasító, fegyelmezõ stílusban. Felmérések igazolják: a szülõk nagy része nem is hiszi el, hogy gyermeke pszichoszomatikus tünetei, alvási nehézségei, gyomorpanaszai, fejfájása az õt ért stressz következménye. (Miközben saját magára vonatkoztatva ugyanezt fennen hangoztatja.)

Féltett szülõi tekintély

Feltehetõen sokan a rosszul értelmezett szülõi tekintély elvesztésétõl tartanak, amikor nem mernek egy ilyen beszélgetésbe belevágni. Pedig akár még a szülõ is tanulhatna a gyermekétõl – és fordítva, ha a munkahelyi és iskolai, esetleg a mindkettõjüket érintõ otthoni konfliktusokat is megbeszélnék, nem azt vizsgálva, kinek van igaza, hanem hogy ki miként éli meg a történteket. Az úgynevezett humanisztikus pszichológia énüzenetnek nevezi az olyan beszélgetést, amelyben a résztvevõk kizárólag a saját érzéseiket, gondolataikat mondják el egy adott, esetleg vitatott kérdésrõl. Az ilyen párbeszéd felszabadító erejû, mert kölcsönösen biztosak lehetnek a résztvevõk, hogy a másik nem szidni, számon kérni, felelõsségre vonni fog, hanem csupán azt mondja el, mit érez, mit váltott ki benne például egy kudarc, egy csalódás, egy negatív esemény.