Információk, érdekességek

Az ima kéztartása és annak jelentése

2021. június 16.

Az ima kéztartása - a két kéz ujjhegyeinek összeillesztése, vagy az egymásba kapcsolódó ujjak - a legismertebb egyházi jel. Megnyugtat, segíti az elmélyülést, testi-lelki-szellemi harmonizáló, energetizáló.  

Namaste - az ima két tenyérben

A tisztelet jele harmonizálja az ember biomagnetikus mezőjét. A mellkas előtt egyesített kezek és ujjak a vallásos gyakorlatokból ismert imatartás póza úgy konfigurálja az ember energiaszerkezetét, hogy megkönnyítse az erők cseréjét a mikro- és makrokozmikus világok között. 

5-10 percig tartva a mudrát érezni, ahogy az energia növekedik a kezek területén, majd lassan terjed a karokig és a test többi pontjáig. Ez a kézgesztus egy automatikus választ indít el az idegrendszerből, ami a végtagok és a test szokatlan mozgásaival végződik.

A kéztartás által felkelthető lelki és mentális tulajdonságok: semlegesség, alkotókészség, alkotó képzelet, felébredt tudat-erő, Isteni Könyörület, átgondolt tudás, dolgok lényegéig hatolás, csodatétel, sorsirány-változtatási képesség, magasztos szolgálat áldásimpulzusa, isteni őserő, testi gyógyulás áldásimpulzusa, isteni jóindulat áldásimpulzusa.

Az összekulcsolt ujjak kéztartása 

A két kezünket a szívünk előtt összekulcsolva az energiákat a saját testünkön vezetjük keresztül. Egyfajta energia-keringést hozunk, létre, melyben a bennünk lévő hatalmas erő áramlik át-meg át a szíven, és ettől sokkal jobb állapotba tudunk kerülni. Gyakori, hogy az imádkozó a homlokához, a harmadik szeméhez helyezi az öklét, szinte energetizálva a testét. Az imádság által ebben a kéztartásban a szív kap erőre az összekulcsolt kezekben.

 

Fényterelő (gyógyító-magnetizáló) kéztartás

Csakrákat, energiaközpontokat a test több pontján találhatunk. Csakrák vannak a tenyerek közepén, de kisebb csakrák helyezkednek el az ujjhegyeknél is. Ezek mérete, tevékenysége, ereje különböző tényezőktől függ. Ezek közül az egyik a finom csatornák tisztasága, átjárhatóvá tétele. Ezek a finom csatornák, nadik szállítják az életerőt, amit a kézcsakrákon - melyek úgynevezett másodlagos csakrák - keresztül bármelyik szervbe (saját vagy más testbe) irányítani tudunk. Az ősi egyiptomiak a kézből kisugárzott erőt Sa-angh-nak (élettel töltöttnek nevezték).

A múlt leghíresebb misztikus testvériségei gyógyításra használták a kézből, ujjhegyekből áradó különböző polaritású életenergiát. Az Egyiptomban élő terapeuták, a Holt-tenger partjainál tevékenykedő esszénusok, a nyugati okkultisták, Paracelsus és Mesmer is gyógyító célokra fordították a Sa-angh-ot. A görögök cheirourgos-nak (kéz-munkásnak) hívták a kézzel gyógyító embereket, de azokat is, akik kezük ereje által gyógyultak meg.

A zsidó-keresztény kultúrában a kezek az isteni jelenlétet, hatást és hatalmat fejezik ki.

Az áldás kéztartása 

 

A keresztény ábrázolásokban látható „fényterelő kezek” egyszerű módszerével gyógyító energiát juttathat egy személyhez. Két kezét fizikai testétől néhány centiméterre tartsa, egyfajta áldó pozícióban. 
Képzelje el a kezeit, ahogy fehéren vakító arany sugárral töltik fel a páciens auráját!
A magnetizálás végeztével építse be az erőket, és zárja le 4 keresztvetéssel! 
A kéztartás által hordozott pszichomentális információk: segítő beavatkozás, testi-lelki-szellemi összhang, isteni szentség, spirituális felelősségvállalás, szellemi kitartás, Istennel való bensőséges kapcsolat, újjáéledés, teljes korlátlanság érzete.

forrás: Harmonet.hu