Információk, érdekességek
Az elhidegülő összeforrás
2017. február 08.
A válási, kapcsolati statisztikák zöme arról szól, hogy elhidegülnek a társak egymástól. Pedig csupán arról van szó, hogy néha magunkhoz sem vagyunk őszinték.
A szeretetről, a kapcsolatokon belüli adok-kapokról megannyi okos – vagy okoskodó – könyvet írtak, de a lényeget kevesen mondják ki. A lényeg pedig csupán az, hogy jó szeretni és jó szeretve lenni. És mindenkinek magának kell tudnia, hogy mikor és hogyan szeretné hallani a kedves becéző szavakat – és legfőképpen kitől és meddig van rá szüksége.
S amikor elveszi az ember a maga szeretetigényének megfelelő érzést, akkor vét?
Nem! Akkor önmagának és sokszor a környezetének is segít. Akkor kezd azonban izgalmassá válni egy viszony, amikor kiderül, hogy két felelősségteljes ember találkozott és egymásra és a másik körülményeire is figyelemmel vannak. Mert a titkos viszony erős köteléket is szülhet, hiszen amikor a másikat kötelezettségeivel együtt építjük bele a saját hétköznapjainkba, akkor az már egy egyértelmű jelzés a másik felé: megszerettelek, az összes kötelezettségeddel együtt felvállallak magam és magunk előtt!
„Adok, hogy adni tudj! És kérlek, értsd meg, csupán Tőled tudom elfogadni a szeretetet”- mondja ilyenkor az ember magában.
S ha valóban így van, az a világ egyik legszebb és legkedvesebb dolga, mert akkor valóban a másik embert szerettük meg. S a viszony egy csodás ajándék tud lenni mindenki számára. Hiszen a választott titkos partner tőlünk pont azt kapja, amiért belépett az életünkbe: önmagát adhatja olyannak, amilyen.
Jövőre Veled ugyanitt
Kevesen értjük meg az emberi életben, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nincsen másik, csupán attól az egy embertől tudjuk elfogadni a szeretetet, és mi is csak annak az egy embernek tudjuk adni a szeretetünket. Akármeddig. Ez lehet két hét, egy hónap, vagy leélhetünk egy ilyen kötetlen kapcsolatban akár egy egész életet. Bernard Slade: Jövőre Veled ugyanitt c. színműve pont azt az esetet írja le, amikor a helyzet olyan, hogy két ember megszereti egymást, s mégis a hétköznapok és kötelezettségeik miatt élik a maguk mindennapi életét a társuk mellett – s mégis időről-időre nyitnak egymás felé szeretettel. S közben egy egész életet élnek úgy le, hogy egymást végtelenül szeretik, de van egy önálló életük.
Az életben néha nem kell vagy nem lehet választani!
De a mindennapokban velünk élő ember nem több vagy kevesebb attól, hogy mástól is kapunk kedvességet. Hanem más! Mert a másik valami olyasmit ad nekünk egy titkos viszony keretében amit csupán ő tud adni! Nem szabad elfelejtenünk, hogy az emberek bár imádhatják egymást, nem képesek mindig egymással élni! Mert két erős személyiség nagyon- nagyon szeretheti egymást, de napi szinten nem képesek egymással alkut vagy kompromisszumot kötni – s ilyenkor a viszony a legszebb és a legtudatosabb megoldás.
S amikor már magunkat és a másikat is ismerjük ilyen módon, akkor jön a negyedik, a legnehezebb döntés: ha az elfogadás ilyen magas fokára ért a két ember, akkor már legbelül egymást annyira megszerették, hogy a feltétlen elfogadás és szeretet kölcsönösséget, egy különleges szövetséget eredményezett.