


Információk, érdekességek
A tudás szexi - okosnak lenni nem ciki!
2017. január 16.
Bizonyára hallottatok már a ShareCard nagy sikerű Tudás Estjeiről. Mint az a rendezvény nevében is benne van, ezen esték középpontjában a tudás áll, illetve annak átadása, megosztása, tehát mondhatjuk, hogy egyben a tanulás is. Szerencsére nem az iskolapadokban és munkahelyeken megszokott órákon át tartó, monoton tanulásról van itt szó, hanem egy, a saját területén egyedülálló ötletről.
A Tudás Estek alkalmával tanulni vágyó emberek juthatnak hozzá az értékes tudáshoz - egy előre meghatározott témában - méghozzá a többiek tapasztalatai alapján és a témában jártas szakértők segítségével.
“Segítünk, hogy kihozd magadból a legjobbat!” - szól a ShareCard egyik jelmondata. A vállalat Tudáspláza névre hallgató online platformja egy olyan hely, ahol különböző, tréningekkel és képzésekkel foglalkozó partnerek ajánlatait tekinthetjük meg, majd választhatjuk ki, melyik számunkra aktuálisan a leghasznosabb.
Az élet egyik nagy igazsága az, hogy egyedül a változás állandó. A változásokhoz pedig tudnunk kell alkalmazkodni, tehát folyamatosan fejlődnünk kell. A ShareCard pedig segíthet, hogy újra és újra ráléphessünk a fejlődés útjára. Az asztrológia úgy tartja, hogy sorsunk születésünk pillanatában dől el. Mit szólnátok ahhoz, ha azt mondanánk, hogy a sorsunkat Mi magunk formáljuk? A változás állandó mivoltát alapul véve, sorsunk is folyamatosan változhat, mégpedig döntéseink és cselekedeteink útján. A ShareCard ennek tudatában támogatja azokat, akik készek rálépni a fejlődés útjára, megvalósítani álmaikat és végül saját képükre formálni a jövőt.
Álmaink megvalósításához ebben az anyagi világban talán egy jó munkahely az, ami alapul szolgálhat. Te tudod már, számodra milyen lehet az álommeló? Sokan ilyenkor nem igazán tudunk elképzelni egy másik szituációt az aktuálison kívül, mivel már beszippantott minket a mindennapi teendők káoszszerű kavalkádja. Éppen ezért szükségünk van egy kis útmutatásra, hiszen a legjobb helyen, a legjobb időben, a leginkább nekünk való munkát végezni, igenis LEHETSÉGES. Pusztán egy kis önismeretre, önmagunkkal szembeni őszinteségre és bátorságra van szükségünk.
Persze az említett dolgokat teljesíteni nem a legegyszerűbb feladat. A ShareCard most megadja a kezdő lökést. Az Álommeló teszt kitöltésével Te is megtudhatod, merrefelé haladsz éppen. A saját álmaidat valósítod meg, vagy valaki más álmainak élsz? A teszt kitöltésével egy teljes stratégiával leszel gazdagabb, melynek alkalmazásával végre elkezdheted megvalósítani saját álmaidat!
Ne habozz tovább, hanem vágj bele, hiszen ismered a mondást: Aki mer, az nyer