Információk, érdekességek

A nyugtalan lábak tönkretehetik az alvást

2024. július 23.

Képforrás: Canva Pro adatbázis.Sokak életét megkeseríti, mégis csak ritkán sikerül azonosítani a nyugtalan láb szindrómát, amely - többek között - a nyugodt alvást is ellehetetlenítheti. Egyes becslések szerint a felnőtt lakosság legalább 10 százalékát érinti, és bizonyos tényezők hajlamosíthatnak is a tünetegyüttesre. A megoldási lehetőségekről dr. Vida Zsuzsanna, szomnológus főorvos beszélt.  

Enyhébb és súlyosabb panaszok

A nőknél nagyobb arányban jelentkező probléma nem tartozik a könnyen beazonosítható és kezelhető alvási rendellenességek közé, hiszen nem olyan feltűnő, mint például a horkolás. A nyugtalan láb szindrómások maguk is nehezen tuják leírni azt a furcsa, bizsergő érzést, ami lefekvéskor vagy alvás közben megjelenik a lábszárukban. Sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy a panaszok mögött betegség húzódhat.

A legjellemzőbb tünet, hogy nyugalmi helyzetben a végtagokban, leggyakrabban a lábakban kellemetlen, furcsa érzés jelentkezik, ami a végtag megmozgatására megszűnik. A tünetek megjelenése napszaki ingadozást mutat. A reggeli időszakban általában nem jelentkeznek a tünetek, azonban a nap folyamán elsősorban nyugalmi helyzetben egyre gyakrabban megjelennek, és az esti, éjszakai órákban válnak legintenzívebbé, megakadályozva a pihenést, alvást.

Éppen ez a nyugtalan láb szindróma leggyötrőbb velejárója: amennyiben a tünetek hosszabb időn keresztül fennállnak és viszonylag súlyosak, tönkreteszik az esti, éjszakai pihenést, megzavarják az alvás szerkezetét, megakadályozzák a fiziológiás mélyalvást. Ennek következménye alvászavar, napközbeni fáradtság, álmosság, aluszékonyság, a mindennapi teljesítőképesség csökkenése, figyelem-, és memóriazavar, koncentrálóképesség csökkenése. Amennyiben a probléma nappal is jelentkezik, különösen erős szorongást, stresszt okozhat, hiszen az ilyen betegek nem tudnak hosszabb időn át nyugodtan ülni. Ennek akár az is lehet a következménye, hogy nem vállalnak pl. hosszabb utazásokat, különösen repülőgéppel nem, ami akár munkalehetőségeiket is korlátozhatja. A mielőbbi felismerés és kezelés érdekében minden esetben alvás-specialistát (szomnológust) ajánlatos felkeresni, hiszen a tünetek megszüntetésével jelentős életminőség javulás érhető el.

Hajlamosító tényezők

Mivel a nyugtalan láb szindróma pontos kiváltó oka és létrejöttének mechanizmusa még nem ismert, csupán megfigyelések, tapasztalatok útján lehet megnevezni néhány tényezőt, amely növeli a gyakoriságot.
Nőknél a terhesség alatt jelentkezhet és általában a szülés után meg is szűnik. Gyakran társul vashiányos vérszegénységhez, ennek rendezése a tüneteket enyhíti. A másodlagosan kialakuló szindróma hátterében lehet még vesebetegség, Parkinson-kór, cukorbetegség, reumatológiai beegségek. A betegség egy része genetikai eredetű, generációkon keresztül öröklődik, gyakori a családi halmozódás.

Képforrás: Canva Pro adatbázis.

Megoldások, kezelések

Az első lépés a pontos diagnózis felállítása. A beteg panaszainak pontos kikérdezése, a kísérőbetegségek ismerete, fizikális vizsgálat alapján nagy valószínűséggel felállítható a diagnózis, azonban gyakran van szükség alváslaboratóriumi kivizsgálásra, melynek során az alvás alatt jelentkező, a betegségre jellemző eltéréseket tudjuk regisztrálni. – ismerteti dr. Vida Zsuzsanna, szomnológus főorvos.    

Amennyiben másodlagos formáról van szó, az alapbetegség kezelése szükséges. Ha kimutatható, meg kell szüntetni a vashiányt, rendezni kell a cukorbetegséget, és ajánlatos lemondani a cigarettáról, az alkoholról és az élénkítő szerekről. A rendszeres testmozgás is hozzájárulhat a probléma csökkenéséhez és az alvás kiegyensúlyozottabbá válásához.
Amennyiben az életmódbeli változások ill. az alapbetegségek kezelése nem szünteti meg a panaszokat, speciális gyógyszeres terápia jöhet még szóba. Ennek felírása és a betegség alakulásának rendszeres kontrollja a szomnológus feladata.

Képforrás: Canva Pro adatbázis.

forrás: Harmonet.hu