

Információk, érdekességek
Kalocsai szelet - karaj magyaros tálalásban
2021. augusztus 08.
Egy igazi magyaros étel, amit az eredeti, helyi recept szerint, autentikus forrásból hozunk. Recept karajból és egy alapból áll, mely a helyi különlegesség.
Hozzávalók:
Annyi szelet karaj, ahányan asztalhoz ülnek - kicsontozva!
Hagyma (Egy nagy fej)
Paprika, bors, só, pici köménymag a fűszerezéshez.
Egy kevés liszt
Paradicsom, zöldpaprika apróra vágva
zsiradék a sütéshez
Elkészítés:
A karajokat kicsontozva megütögetjük a klopfolóval. Lesózzuk, megforgatjuk a lisztben és kevés zsiradékban, mintkét oldalát körülbelül 3 percig sütve készre sütjük. Jénai tálban félre tesszük, hogy ne hűljön ki.
Készítünk egy klasszikus pörkölt alapot hagymával, sóval, borssal, piros paprikával, köménnyel. Felüntjük egy kevés vízzel, majd apróra szelt zöldpaprikával és paradicsommal lazán összaforgatva egy lecsós alapot készítünk, ebbe helyezzük a megsült húsokat és összeforraljuk őket.
Tálalás, köret, tippek:
A klasszikus ízvilágban nincs túl sok fűszer, maga az étel is viszonylag hamar elkészül. Aki szereti, a lébe tehet egy kevés tejfölt, akár picit habarva. Utólag is ehetünk
hozzá tejfölös mártást, vagy csak tejfölt magában.
Megbolondíthatjuk némi sült hagymakarikát a tetejére téve - ez nem a klasszikus alaprecept része.
Köretként vagy újburgonyát, vagy apróra szaggatott nokedlit ajánlunk hozzá, a tetejére frissen szelt snidlinget, (metélőhagymát) vagy petrezselymet szórhatunk.
Kinek tilos a méz fogyasztása?
2021. augusztus 08.

Sok útmutatás van arra vonatkozóan, hogy mit mikortól javasolt enni adni a csecsemőnek. A védőnők és háziorvosok akár táblázatokba is foglalják ezt a gyakorló anyukáknak. Azonban csecsemőtáplálási ötletekből senkinél nincs hiány; rengeteg a nagyszülőktől, szomszédoktól, barátnőktől kapott tipp is. Nem árt óvatosnak lenni ezekkel!
Többen úgy gondolják, hogy jót tesznek a csecsemőnek azzal, ha a teájába mézet raknak. Mások azt vallják, hogy az anya mellét be kell kenni a szoptatás előtt mézzel, és ettől a csecsemőnek nagyobb kedve lesz hozzá. Egyik ötletet sem szabad megfogadni, és bármilyen egészséges és magas tápértékű élelmiszer is a méz, egy éves kor alatt semmilyen formában nem szabad a csecsemőnek adni.
Hogyan hathat a méz a csecsemőkre?
A feldolgozatlan méz a Clostridium botulinum nevű baktérium spóráit tartalmazhatja. Az első életévben a csecsemők, a fejletlen, éretlen bélflórájuk miatt különösen érzékenyek a Clostridium-mal szemben; különösen igaz ez a hat hónapnál fiatalabb csecsemőkre. A csecsemő bélcsatornájába került spórák a bélben ideális körülményeket (megfelelő hőmérséklet, oxigénmentes környezet) találnak, és ott szaporodásnak indulnak. Az elszaporodott Clostridium botulinum által termelt igen erős méreganyag, az ún. botulotoxin a bél nyálkahártyáján át a szervezetbe jut.
A rendkívül erős bénító hatású méreg többek között a száraz száj, a nehéz nyelés, a makacs székrekedés, az izomgyengeség, valamint az izombénulás tünetei mellett légzés- és nyelésbénulással járó halálhoz vezethet. Az állapot azonnali intenzív ellátást igényel, de a gyógyulás nem biztos, hogy bekövetkezik.
Később, egy évnél idősebb egészséges gyermekeknél és felnőtteknél, a mézben található nagyon alacsony számú Clostridium spóra már nem okoz semmiféle megbetegedést, életveszélyes mérgezést. Valószínűleg az éretté váló bélflóra védelmet jelent a Clostridium-ok megtelepedésével szemben.
Vitaminok természetes forrásból
2021. augusztus 04.
A vitaminok túlzott fogyasztása az elérni kívánt hatás ellenkezőjét válthatja ki. A mesterséges vitaminpótlás egyes kivételektől eltekintve szükségtelen, helyette inkább a zöldségben, gyümölcsben gazdag táplálkozást részesítsük előnyben. Az aggódó szülők hajlamosak elfelejteni, hogy hazai viszonyaink között – változatos táplálkozás mellett és kevés kivételtől eltekintve – nem alakul ki vitaminhiány.A túlzott vitaminfogyasztás veszélyei
A drága és divatos multivitamin-készítmények fogyasztása a betegség utáni lábadozás időszakában vagy a tél végén és kora tavasszal lehet indokolt. Mégis sokan úgy gondolják, hogy a betegségek megelőzhetők, a tavaszi fáradtság elkerülhető, ha folyamatosan valamilyen multivitamin-tablettát szednek. Igaz ugyan, hogy a vitaminok nélkülözhetetlenek az egészséghez, de túlzott fogyasztásuk komoly veszélyeket rejt magában.
Hajhullás és étvágytalanság a túl sok A-vitamintól
Különösen így van ez a zsírban oldódó A- és D-vitamin esetében, amelyeket szervezetünk elraktároz. A-vitamin-mérgezés esetén hajhullás, étvágytalanság, idegrendszeri tünetek jelentkeznek.
Hányás és székrekedés a túlzott D-vitamin-beviteltől
Még súlyosabb következményei lehetnek a D-vitamin-túladagolásnak: hányás, székrekedés, szembetegség, sőt befolyásolhatatlan vesebetegség. Kérdezze meg orvosát, mielőtt vitaminkészítményt választ!
A vitamin-túladagolásból származó veszélyeket legjobb megelőzni. A szükséges vitaminokat természetes anyagokból, friss zöldségből, gyümölcsből, gabonafélékből, tejből, húsból, tojásból “szerezzük be”.
Mit érdemes tudni az édesítőszerekről (3.rész)
2021. július 31.
Mindenki mindegyik édesítőszert használhatja bátran vagy vannak megkötések? Ennek jártunk utána.
Kik használhatják?
Elsősorban azoknak ajánlott, akik testtömegfelesleggel küzdenek, cukorbetegeknek, vagy akiknek az elhízással összefüggő betegségük (magas vérnyomás, érelmeszesedés, köszvény, stb.) van. A Táplálkozástudományi és Dietetikai Akadémia (korábbi nevén Amerikai Dietetikusok Szövetsége) és az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) az engedélyezett energiamentes édesítőszerek fogyasztását gyermekeknek és kismamáknak biztonságosnak ítélte meg.
Kinek tilos?
Az aszpartámot fenilketonuria-anyagcsere betegségben (PKU) szenvedő egyének nem fogyaszthatják.
A sztevia feltehetően allergiás reakciót idézhet elő olyan egyéneknél, akik érzékenyek a napraforgófélékhez tartozó növényekkel szemben.
Házi praktikák
Édesítőszer választás során mindenképpen érdemes segítségül hívni a termék címkéjét, mert előfordulhat, hogy ugyanaz a gyártó különböző formájú és összetételű (por, folyékony) édesítői eltérő energiatartalommal rendelkeznek (vagy ugyanannyi energiát tartalmaznak mint a kristálycukor), illetve az adagolási javaslatot is célszerű elolvasni.
- Sztevia: javasolt adagolása általában 20 dkg liszthez fél kávéskanál sztevia. Sütemények készítésekor adjunk egy késhegynyi szódabikarbónát (a sütőpor mellé), így a sütemény fel fog jönni.
A szacharin és ciklamát kombinációjából álló készítmények, bár a szacharin miatt nem hőállóak, kompót készítésekor főzés előtt alkalmazva sokan nem észleltek minőségromlást. - Az aszpartám alapú édesítőszereket a forralás végén ajánlott adagolni az édes íz megőrzésének érdekében.
Több édesítőszer por, kocka, granulátum formában is kapható, kinek-kinek pénztárcája és ízlése szerint. Cukorbetegeknek, fogyókúrázóknak célszerű az energiát adó édesítők helyett a mindennapi folyadékokat – kávét, teát, limonádét, stb. –, vagy otthon készített nyalánkságokat energiamentes édesítőkkel ízesíteni.
Édes bűnözés okosan (2.rész)
2021. július 30.
Az édesítőszerek olyan élelmiszer adalékanyagok, amelyeket az élelmiszerek édes ízének kialakítására vagy asztali édesítőszerként használunk.Szacharin (E 954) a legrégebbi mesterséges édesítőszer.
Hátránya, hogy hő hatására kesernyés, fémes utóízt okoz az ételben. Asztali édesítőként különböző elnevezéssel por, tabletta, vagy folyadék formájában található meg. A boltok polcain ezen kívül, csökkentett energiatartalmú üdítők, gyümölcslevek, dobozos vagy üveges gyümölcskonzervek, cukorkák, rágógumik, édességek stb. tartalmazzák.
A ciklamátnak (E 952) mellékíze nincs, nagy koncentrációban sós utóíze lehet.
Főzéshez, sütéshez alkalmazható. Általában más édesítőszerekkel kombinálva hozzák forgalomba. Asztali édesítőként különböző fantázianevekkel ellátott por, tabletta, vagy folyadék formájában található meg. Ezen kívül “light” üdítőitalok, alkoholmentes italok, szeszesital vagy bor keverékéből álló italok, édességek, dzsemek, salátaöntetek, étrend-kiegészítők, gyógyszerek, stb. tartalmazhatják.
Aceszulfám-K (E 950) hőhatásnak nagyon jól ellenáll, mellékízmentes, de ha az édesítő nagy koncentrációban van jelen, keserű mellékízt okozhat.Asztali édesítőként más édesítőszerrel keverve található meg a boltok polcain. Ezen kívül tej- és tejtermékalapú italokban,üdítőkben, kakaó- vagy szárítottgyümölcs-alapú édességek (például szárított szilva csokoládéba mártva), pudingporokban, reggeliző-pelyhekben, mustárban is megtalálható.
Aszpartám (E 951) alacsony energiatartalmú édesítőszer (4 kcal/g), hő- és fényérzékeny, így főként italok, hideg ételek, gyümölcskészítmények édesítésére használjuk. Legkevésbé „mesterséges” édesítőszer, mellékíze nincs. Asztali édesítőszerként por, tabletta formában van forgalomban. A boltokban ezen kívül fagylaltok, jégkrémek, csökkentett energiatartalmú vagy hozzáadott cukor nélkül előállított desszertek, alkoholmentes italok, rágógumik, leheletet frissítő apró édességek tartalmazhatják.
Aszpartám-aceszulfám só (E 962) íze a cukorhoz hasonló, mellékíze nincs. Ezt az édesítőszert alkotóelemeihez (E 951, E 950) hasonlóan alkalmazzák.
A neoheszperidin DC (E 959) egy olyan energiamentes édesítőszer, amelyet a narancshéj keserű anyagából állítanak elő. Hőhatásnak ellenáll, nagy koncentrációban mentolszerű utóíze van. Általában más édesítőkkel kombinálják. A következő élelmiszerek tartalmazhatják: csökkentett energiatartalmú illetve cukormentes alkoholos italok, dobozos vagy üveges gyümölcskonzervek, rágógumik, desszertek, édességek, stb.
A szukralóz (E 955) vízben jól oldódik, édesítő erejét magas hőmérsékleten is megtartja, ezért főzésre, sütéshez bátran használhatjuk. Asztali édesítőként különböző fantázianevekkel ellátott por és folyadék formájában találkozhatunk vele. A szukralóz megtalálható hozzáadott cukrot nem tartalmazó fagylalttölcsérekben és ostyákban, kakaó-, tej-, szárított gyümölcs- vagy zsíralapú krémekben, finom pékárukban, süteményekben.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...798081...305

