

Információk, érdekességek
Melyik nemzet fogyasztja a legtöbb alkoholt?
2014. május 20.
Németországban minden hetedik percben meghal egy ember az alkohol-, vagy az alkohol- és dohányfogyasztás következményei miatt, a dohányzás miatt pedig évente százezren halnak meg egy felmérés szerint, amely kimutatta, hogy a lakosság fejenként átlagosan több mint 130 liter szeszesitalt fogyaszt évente. Ezekkel a szomorú tényekkel Németország a világelsők közé tartozik.
A német addiktológiai központ (DHS) 2014-es évkönyvének bemutatóján kiemelték, hogy évente átlagosan 74 ezer, vagyis a berlini olimpiai stadion férőhelyeivel nagyjából megegyező számú haláleset tulajdonítható az alkohol-, vagy az alkohol- és dohányfogyasztás következményeinek, a dohányzás pedig egy közepes méretű város - például Koblenz vagy Jéna - lakosságának megfelelő számú embert pusztít el évente.
Gyógyszerészeti kutatóközpont épül Debrecenben
2014. május 10.
Hiánypótló gyógyszerészeti kutatóközpont épül Debrecenben, amely a hazai innovációt szolgálja majd – jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Pharma-Flight Nemzetközi Tudományos és Szolgáltató Központ ünnepélyes alapkőletételén, Debrecenben.
A magyar fejlesztéspolitikát a hazai tudásra kell alapozni - jelentette ki a nemzeti fejlesztési miniszter. Németh Lászlóné hozzátette: a mintegy 5 milliárd forintba kerülő, Európában is egyedülálló zöldmezős beruházás 3,4 milliárd forint támogatást kapott a gazdaságfejlesztési operatív program keretében.
Repüléssel kapcsolatos kutatások a Pharma-Flightban
A Pharma-Flight központban gyógyszert fejlesztenek és a repüléssel kapcsolatos orvosi, klinikai kutatásokat végeznek majd. A magyar szakemberek tudásbázisaként működő központban hiánypótló feladatokat látnak majd el, azt vizsgálják, hogy milyen gyógyszerek, táplálék-kiegészítők szükségesek a pilóták egészségi állapotának megőrzéséhez.
A miniszter a hazai innovációt szolgáló fejlesztésnek nevezte a debreceni beruházást, amely három olyan különleges területet kapcsol össze, amire nemhogy hazánkban, de máshol sem volt példa.
5 lenyűgöző építmény a világ legeldugottabb pontjairól!
2014. április 28.
Néha Ön is elvonulna a világ zajától? Íme a legmenőbb erdei lakok, az USA vadregényes tájairól!
Mindenkinél eljön az a pont, amikor egyszer csak elég lesz az állandó rohanásból, a nagyvárosi nyüzsgésből és a stresszből. Ilyenkor az ember csak arra vágyik, hogy távol a világ zajától, a természet közelében töltődjön fel. Ezekben a helyzetekben segíthet Paul DiMeo amerikai dizájner, aki arról vált híressé az elmúlt időben, hogy olyan házakat is megépített, melyek tető alá hozását rajta kívül mindenki más lehetetlennek tartotta. A különc szakember lenyűgöző és meghökkentő erdei lakokat tervez vadregényes, megközelíthetetlen helyekre, magányra vágyó emberek megbízásából. A kivitelezésben Pat “Tuffy” Bakaitis nyújt neki segítséget, akivel bontott gerendákból és más kidobott limlomokból készítek olyan csodaházikókat, ahová szinte mindenki azonnal beköltözne.
Nézze meg, hogyan épít az excentrikus ezermester-páros egyedi és romantikus építményeket a világ eldugott pontjain! A National Geographic Channel új, Vadregényes építmények című sorozatában Ön is nyomon követheti az építkezések menetét, és számos ötletet meríthet egy saját csodalak felállításához is. A sorozatot május 1-től, csütörtök esténként 21 órakor láthatja a NatGeo műsorán.
A vércsoport befolyásolja, hogy kiújul-e a prosztatarák
2014. április 25.
A prosztatarák nagyobb valószínűséggel újul ki sikeres műtét után az A vércsoportú férfiaknál, mint a 0 vércsoportba tartozóknál - erre az eredményre jutott egy japán kutatás.
A Tokiói Orvosi Egyetem tudósai tanulmányukban először írták le, hogy a vércsoportnak szerepe lehet a prosztatarák kiújulásában. Kutatásukban kimutatták, hogy a 0 vércsoportú férfiaknál sebészi beavatkozást követően messze kisebb a daganatos betegség ismételt megjelenésének valószínűsége, az A vércsoportnál viszont 35 százalékkal nagyobb az esélye, hogy újfent kialakul a prosztatarák - adta hírül a The Daily Telegraph brit napilap.
Európai férfiak betegsége
A prosztatarák az európai férfiaknál a leggyakoribb daganatos betegség, csak Nagy-Britanniában évente 40 ezer új esetet diagnosztizálnak.
Nyereségesebbek a több nőt foglalkoztató vállalatok
2014. április 20.
Lemaradnak a versenyben azok a cégek, akik nem hajlandók kisgyermekes anyákat alkalmazni - derül ki a Regus legújabb felméréséből. Még több nő térhetne vissza a munkaerőpiacra, ha biztosítanák számukra a rugalmas munkavégzés lehetőségét.
„A valódi egyenlőséget az jelentené, ha olyan világban élnénk, ahol az országok és cégek felét nők irányítják, a háztartások felét pedig férfiak vezetik” – írja Dobd be magad! című könyvében Sheryl Sandberg, a Facebook operatív igazgatója. Úgy tűnik, hogy az üzleti világban egyre többen osztják ezt a nézetet, és Magyarországon is javulni látszik a dolgozó nők megítélése. A munkaterek globális szolgáltatójaként ismert Regus legújabb felmérése szerint a magyar vállalatok 79 százaléka egyetért azzal, hogy azok a cégek, amelyek nem alkalmaznak kisgyermekes anyákat, nagy lehetőséget szalasztanak el.
A 98 ország több mint 19 000 üzletemberének körében végzett felmérés cáfolta azt a hiedelmet, miszerint a munkaerőpiacra visszatérő nők képességei gyengék vagy elavultak. A magyar üzletemberek 67 százaléka szerint a dolgozó anyák értékes tudással és tapasztalattal rendelkeznek, amelyre szükség van a munkaerőpiacon.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...136137138...245

