

Információk, érdekességek
Védjük vesénket!
2023. szeptember 01.

Ma Magyarországon minden 10. ember érintett valamely vesebetegségben.
A sokáig észrevétlenül lappangó, majd hirtelen jelentkező, alattomos vesebetegség nagy része odafigyeléssel megelőzhető. Ezért fontos tudni, hogy mit, mikor és valójában mennyit igyunk, és mit tehetünk a megelőzés érdekében.
Magyarországon a népbetegségnek számító elhízás, magas vérnyomás, cukorbetegség ma a legfontosabb, vesebetegségre hajlamosító tényezők. A 2,5–3,5 millió hipertóniás és az 1 millión felüli cukorbeteg 10, ill. 5%-a válik a későbbiekben veseelégtelenné.
A kellő folyadékfogyasztás viszont nagyon fontos. Nehéz mindenki számára egyetlen számban megjelölni a szükséges folyadékmennyiséget, ugyanis sok tényező – az éghajlat, külső hőmérséklet, a páratartalom, a fizikai aktivitás mértéke, az elfogyasztott étel só- és víztartalma – befolyásolja azt. Átlagos hőmérsékleti körülmények között az egészséges, átlagos fizikai aktivitású felnőttek számára napi 1,5-2,0 l folyadékfogyasztás elégséges. Ennél több folyadék lázzal, hányással, hasmenéssel járó betegségek esetén indokolt. Ám azt is fontos tudni, hogy a túlzott, erőltetett folyadékfogyasztás akár vízmérgezést is okozhat.
A szomjúság oltására legideálisabb a tiszta víz. Nem javasoltak az alacsony gyümölcstartalmú italok, a szintetikus, cukorral készített üdítőitalok, energiaitalok és az alkoholtartalmú italok sem, ezektől csak még szomjasabbak leszünk és felesleges kalóriát is tartalmaznak.
A hidratálás fontossága
2023. augusztus 23.
A vizet nemhiába hívják éltető elemnek, a Föld és az emberi szervezet számára is. A víz valamennyi élő szervezet fő alkotórésze, az emberi test legnagyobb mennyiségben előforduló összetevője. Egy újszülött testtömegének akár 75%-a is lehet víz, ez az arány születéstől az időskorig folyamatosan csökken.Az éhség mellett az ember másik nélkülözhetetlen ösztöne a szomjúság érzése.
A vízfelvételt egészséges szervezetben azonos mennyiségű víz leadása követi. A test víz-, ill. folyadékegyensúlyára számos tényező hat:
– A környezet- és a testhőmérséklet.
– A testmozgás: a testhőmérséklet növekedésével a vízleadás is folyamatosan fokozódik a verejtékezés és kilégzés által.
– Érzelmi vagy fizikai stressz.
– Egyes betegségek.
– Trauma előidézte sérülés (pl. égés vagy zúzódás).
– Egyes gyógyszerek, pl. vízhajtók hatására fokozódik a veséken keresztüli folyadékkiválasztás.
– Abnormális folyadékvesztés, pl. hasmenés, hányás.
– Abnormális folyadék-visszatartás, ödéma.
– Életkor, bizonyos állapotok, pl. várandósság, szoptatás időszaka.
Szédül, kettős látása van? Ezek a tünetek lehetnek akár a stroke előjelei is!
2023. augusztus 23.
A stroke,átmeneti agyi keringészavar (TIA) – hasonló tünetek
- Hasonlóságok
Ha valaki szédül, kettős látása van, erős fejfájásra panaszkodik, nehezített a beszéde, csökken az izomereje, vagy féloldali gyengeséget, esetleg bénulást tapasztal, elképzelhető, hogy stroke-ot szenvedett, amely azonnali orvosi ellátást igényel.
Lehetséges azonban, hogy nem stroke, hanem TIA (átmeneti agyi vérkeringészavar) áll a panaszok hátterében. A két betegség könnyen összetéveszthető, mert a tünetek nagyon hasonlítanak egymáshoz.
- Különbségek
A hasonlóság mellett azonban a két állapot között jelentős különbség is van. Ez annyit jelent, hogy míg stroke-nál nem múlnak el, addig a TIA esetében viszonylag rövid időn, legtöbbször 24-72 órán belül teljesen megszűnnek a panaszok. Amikor az ijesztő tünet együttes elmúlik, akkor a beteg rendszerint megnyugszik. Ezeket a tüneteket azonban semmiképpen sem szabad elbagatellizálni! Fontos kivizsgálni, hogy mi is okozta a problémát, ugyanis a TIA-t nem ritkán stroke követi, így a megelőzés kiemelt jelentőséggel bír. Egy friss kutatás szerint ugyanis a TIA-n átesett betegek 10-15 százalékánál 3 hónapon belül szélütés következik be.
Mi áll a háttérben?
A stroke és a TIA hátterében is a leggyakrabban az agyat vérrel ellátó erek szűkülete, meszesedése, vérrögösödése áll, amely miatt a vér nem tud szabadon áramolni. A stroke esetében az agy egyes részének/részeinek a vérellátása megszűnik. Ilyenkor egy érfalról leszakadó vagy egy szívből kiinduló rögöcske megakadályozza az agyi erekben a szabad véráramlást. Ennek agyi infarktus, illetve agyvérzés a következménye. TIA (átmeneti iszkémiás roham /transiens ischaemiás attack) esetében azonban a zavar átmeneti, a keringés nem szűnik meg véglegesen, és egy idő múltán ismét megfelelővé válik.
A biztonság négy alapköve a nyári betörések megelőzéséhez
2023. augusztus 17.
A biztonság egész évben fontos, legyen szó telephelyről, lakóparkról vagy akár családi házról, de a nyári hónapokban, amikor a szabadságok miatt olykor csökken a személyes jelenlét, még kiemeltebben kell kezelni. Farkas László biztonságtechnikai szakértő, aki cégével a Magyar Honvédség és a Katonai Nemzetbiztonsági Szakszolgálattal is együtt dolgozik, megosztja velünk, mik azok a sarkalatos pontok, amelyek elengedhetetlenek értékeink megóvása érdekében.
Ma már a modern technológiák lehetővé tesznek olyan eszközöket és berendezéseket, amelyekre bátran bízhatjuk ingatlanunkat akár a napi működés folyamán, akár távollétünk idejére. Segítségükkel az őrzési feladatokat elvégző személyzetet a minimálisra lehet csökkenteni, hiszen elegendő csupán egyetlen ember, aki a megbízható biztonságtechnikai eszközök felügyeletét ellátja.
„Tapasztalataink szerint még mindig sokan vannak, akik nem fordítanak elegendő figyelmet értékeik védelmére, pedig amellett, hogy rossz érzésként éljük meg, ha egy tárgyunknak lába kél, vállalkozás esetében egy ilyen körülmény akár a munkafolyamatot is megakaszthatja. Nem érdemes a biztonságon spórolni, viszont mindenképpen ajánlott megtalálni a számunkra legoptimálisabb megoldásokat”, hívta fel a figyelmet Farkas László biztonságtechnikai szakértő, a Senzortech Kft. ügyvezetője.
Megoldások a rossz lehelet ellen
2023. augusztus 15.
Sokakat érint a kellemetlen szájszag, ami sajnos olyan tabu-témának számít, hogy az érintettek gyakran még beszélni sem mernek róla az orvosuknak. De mit tehetünk ellene? Íme néhány tudnivaló és jó tanács ahhoz, hogy megszabaduljunk tőle.
Ébredéskor, ha érezzük a rossz leheletet, annak fő oka az elégtelen nyáltermelődés, a szájszárazság lehet. Mialatt alszunk, a száj nyálkahártyája kiszáradhat, amikor is a baktériumok felgyülemlenek. Hiszen ilyenkor „lustálkodik” a nyál, és nem fejti ki jótékony, tisztító hatását. Mindamellett elég akár egy pohár víz is reggel, hogy ez a kellemetlenség megszűnjön.
De ha fennáll ez a probléma napközben is, és netán észrevesszük, hogy akihez beszélünk, kezd távolabb helyezkedni tőlünk… Nos, akkor ez annak a jele, hogy halitózisban szenvedünk, mely elnevezés a tartósan rossz szájszagot fedi.
Gyakori probléma, viszont kínos, és mindenképp zavarhatja a kapcsolatot a környezettel. Egyesek meg vannak győződve arról – tévesen –, hogy ezt a „betegséget” tűrni kell, és szenvednek tőle. Mások ellenkezőleg, nem tulajdonítanak neki jelentőséget, és a környezetükben lévők pedig nem mindig merik megmondani, hogy bizony beszélgetés közben érzik a szájszagot.
Ha mi is ingadozunk, hogy tulajdonképpen mennyire problémás a lehetünk, egy tipp a dilemma eldöntéséhez: nyaljuk meg a csuklónk belsejét, és a bőr megmutatja, van-e gond a leheletünkkel. De ha rossz az „eredmény”, ne essünk pánikba, vannak módszerek, melyekkel felvehetjük vele a küzdelmet.
A halitózis okai
A rossz szájszag miatt a „vádlottak padján” első helyen a szájbaktériumok „ülnek”, melyek a fogak közé beszorult, bomló ételmaradékokon megtelepednek, és rossz szagú, illékony, kéntartalmú anyagokat szabadítanak fel. Ha az ételmaradékokat nem tökéletesen távolítják el a fogak és az íny közül, azok lepedéket (plakkot) képeznek a fogakon. A plakkok által a baktériumok szaporodnak, és a kellemetlen szájszag rosszabbodik.
Amikor pedig beülünk a fogorvosi székbe, a doktor is megerősíti, hogy a „vádlott” a szánkban van, de bővíti az okok körét: egy kezeletlen, szuvas fog, fogkövesedés, ínygyulladás vagy fogágybetegség is lehet a „bűnös”.
Ritkábban a rossz lehelet visszavezethető olyan okokra is, mint a torok-, mandula- vagy arcüreggyulladás, illetve emésztési probléma: reflux gastro-oesophagealis, amikor a gyomor savas tartalma visszaáramlik a nyelőcsőbe. Ennek gyanúja esetén a fogorvos elirányít a kezelőorvosunkhoz, vagy egy specialistához, az ilyen jellegű okok megszüntetésére.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...353637...181

