Információk, érdekességek

A jól hidratált test 5 titka

2010. július 15.

Elengedhetetlenül fontos szervezetünk, bõrünk egészségének megõrzése érdekében testünk hidratálása, amihez naponta kellõ mennyiségû folyadékot kell fogyasztanunk.

 

Elsõdlegesen vizet, melynek lényeges funkciója többek között, hogy részt vesz a tápanyagok eljuttatásában a sejtekhez, a fölösleges salakanyagok eltávolításában, de például rugalmassá tesz az ízületeket is. Mindehhez tudnunk kell, hogy testünk kb. 60-70%-át víz alkotja, ezért pótlása alapvetõ jelentõségû minden napszakban.


Napi két alma csökkenti a koleszterinszintet

2010. július 11.

A gyümölcsfogyasztás elõnyeit vizsgáló programban mintegy 60 kutatóintézet 200 szakembere vesz részt 16 országból.

 

Napi két alma elfogyasztásával legalább tíz százalékkal csökkenthetõ a vér koleszterinszintje - hívta fel a figyelmet az Európai Bizottság.


A feszültséggel járó munka szívrohamhoz vezet

2010. július 07.

A fokozott pszichés terhelés már fiatal nõk esetében is jelentõsen növeli a koszorúér-betegség kockázatát.

 

Dán ápolónõk tíz esztendei vizsgálata egyértelmûen azt mutatta, hogy a munkahelyi stressz nemcsak a férfiak, hanem a nõk számára is fokozott rizikó faktor. A felmérés 1993-ban kezdõdött, és a megfigyelés eredményeként 12 116 ápolónõ adatait értékelték. Azok kerültek a vizsgálati csoportba, akik 1993-ban 45-64 évesek voltak, és foglalkozásuk feltételei alapján egészségesek. Rendszeresen, részletes kérdõív kitöltésével beszámoltak munkakörülményeikrõl, sõt arról is, hogyan élik meg azt a munkaköri terhelést, amellyel nap mint nap szembe kell nézniük.


Betegre ehetjük magunkat

2010. július 04.

Nyáron a konyha veszélyes üzem, és könnyen mérgezés a vége, ha alulmaradunk a romlást okozó baktériumokkal való versenyben.

 

A nyár finomsága, a gyümölcs-krémes juttatott kórházba egy nagymamát és kisunokáját a megyében tavaly. Az idõs asszonyt a békéscsabai kórház sürgõsségi osztályán látták el, unokáját a gyermekkórházban. Ha ettek is a szülõk a krémesbõl, rajtuk nem fogott ki a romlott étel.


Védi a szemet a vörösbor

2010. június 30.

A szõlõ - és ezáltal a vörösbor - és más gyümölcsök egyik alkotóeleme képes megvédeni a szemben található ereket a korral járó károsodástól.

 

A rezveratrol néven ismert vegyület, amelynek már korábban is öregedés gátló, illetve rákellenes hatást tulajdonítottak, megakadályozza a hibás, illetve mutáns erek kialakulását - adták hírül amerikai kutatók a The American Journal of Pathology címû szaklapban. Ez a jelenség összefügg a rák, valamint szív- és olyan szembetegségek kialakulásával, mint például a sárgatest idõskori degenerációja.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...112113114...153