Információk, érdekességek

Milyen a tökéletes férfi?

2012. április 10.

Minden nő keresi a tökéletes pasit. Néha, egy időre úgy tűnik, hogy meg is találja. Aztán kiderül, hogy nem tud narancsos kacsasültet főzni, nem emlékszik kívűlről minden elhangzott mondatodra és elfelejti(!), hogy milyen ruha volt rajtad az első randin. Szegény, ilyenkor még nem is sejti, hogy ezzel befuccsolt a kapcsolatnak.

A tökéletes férfi, minden nő álma. Elképzelik, megrajzolják a jellemét, eldöntik, hogy hogy nézzen ki, mikor mit mondjon és mindeközben elsétál mellettük az élet, meg ki tudja hány potenciális nagy Ő.


Szótanuláshoz aludni kell – egy tipp nyelvvizsgához

2012. április 05.

Érdemes áttekintenünk lefekvés előtt a frissen tanult információkat, mert így többre emlékszünk belőle később - derül ki egy most megjelent tanulmányból.

Amerikai kutatók mintegy kétszáz önkéntest vontak be a vizsgálatokba, amelyekben a tesztalanyoknak összefüggő és nem összefüggő szópárokat kellett megtanulniuk, majd felidézniük 30 perccel, 12 órával és 24 órával később.

A csoport egyik fele reggel 9-kor tanulta a szavakat, míg másik fele este 9-kor, lefekvés előtt. Az összefüggő szópárok között olyanok voltak, mint "tűz és füst", míg az össze nem függő szópárok között olyanok, mint "rovar és igazság".


Háziorvos - lehet egyszerre jó menedzser és orvos is?

2012. március 30.

orvos

A GfK Hungária háziorvosi praxisok körében végzett felmérése szerint az alapellátásban dolgozó orvosok munkájukban magányosnak érzik magukat és hiányolják a szakmai irányítást, támogatást. Az elvárásokat túlzónak érzik, hiszen egyszerre kell orvosként és menedzserként helytállniuk.


40 napos húsvéti klímaböjt

2012. március 26.

A böjtölés tisztítja a testet és a lelket, ráadásul, ha nem fogyasztunk hústermékeket, azzal a Föld erőforrásait is jelentősen kíméljük. A böjt más, alternatív formáival pedig hozzájárulhatunk az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez is. Klímabarát ötletgyűjtemény - még van idő Húsvétig beiktatni egy-két energiatakarékos szokást.


A nők szíve szívósabb, mint a férfiaké

2012. március 23.


Ha bármilyen betegség következtében romlik a szív teljesítménye, szívelégtelenség alakul ki, egy új vizsgálat igazolta, hogy a női szív ugyanolyan mértékű károsodás esetén is jobban bírja a megpróbáltatásokat, mint az erősebb nem tagjaié.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...286287288...477