

Információk, érdekességek
Álom - barát vagy ellenség?
2012. november 18.
Álmaink kíváncsivá tesznek, olykor pedig nyugtalanítanak minket. Megzavar furcsaságuk, zavarosságuk… Egyesek csak az alvó agy szabálytalan működését látják benne, míg mások – főként a pszichológusok – sokkal több érdeklődést mutatnak iránta.
A legtöbben azonban nem tudjuk, milyen jelentőséget tulajdonítsunk neki, hogyan kezeljük maradandó vagy elröppenő álomképeinket. Mi hát az álom? Nevetséges amulett? Agyunk „mellékterméke”? Vagy – ahogy a pszichológusok tartják – egy megközelítési út belső világunkhoz?
Éjszakáinkból mintegy másfél órát foglal el az álom – ami nem elhanyagolható tényező életünk során. Így nem csoda, ha álmaink tanulmányozása szüntelenül folytatódik… immáron évszázadok óta, mind tudományos, mind pedig „amatőr” szinten. Az azonban nyilvánvaló, hogy álmodni pszichológiai szükségszerűség, ami lelki egyensúlyunk egyik meghatározó eleme lehet. Mindazonáltal az álmok máig megőrizték rejtélyes jellegüket. De vajon gondoltunk-e már arra, hogy ellenünk vagy inkább mellettünk „dolgoznak-e”?
A dolgozók több mint fele használja munkahelyéről a közösségi oldalakat
2012. november 17.
Pont a legjobban fizetett réteg tölti munkaidejének egy részét a közösségi oldalakon.
Ha a leendő munkaadónk referenciát kér rólunk
2012. november 13.
A referencia, vagy ajánlólevél sokszor az utolsó lépés, mielőtt ténylegesen felajánlja nekünk az állást a cég, ahová pályáztunk. Habár minden cégnek megvan a saját bevett szokása a referenciákat illetően, többségük él ezzel a lehetőséggel is a kiválasztási folyamat során. Amit rólunk mond az, akitől referenciát kér a cég, sokszor eldöntheti, hogy végül megkapjuk-e az állást, vagy sem.
Amikor a leendő munkaadó referenciát kér és felhívja a megadott személyt az előző munkahelyünkön, többnyire arra kíváncsi, hogy valóban azok vagyunk-e, akinek bemutattuk magunkat az interjú során. Ha a referenciát adó személy akadozik a válaszadás közben, esetleg hezitál, sokat elárulhat arról, hogy minden igaz volt-e, amit magunkról állítottunk. A következő kérdések biztosan elhangzanak majd egy ilyen beszélgetés során.
Az óvszer a legnépszerűbb védekezési forma
2012. november 11.
|
Az óvszer a legnépszerűbb és emellett a legismertebb fogamzásgátló módszer a 15 és 25 év közötti fiatalok körében - derül ki az Ipsosnak a fogamzásgátló módszerek ismeretéről, azok használatáról és az abortusztablettáról szóló felméréséből. |
|
A fiatalok 92 százaléka ismer valamilyen fogamzásgátló módszert, közülük a legtöbben azóvszert említették, második legismertebb a fogamzásgátló tabletta, harmadik pedig a szexuális aktus megszakítása volt. Egyharmaduk hallott már a spirálról és egyéb méhen belüli eszközök lehetőségéről, ezen túl minden ötödik fiatal említette a naptár-módszert (a peteérés időpontjának kiszámítását), a hüvelytablettát, a pesszáriumot és a sterilizálást is. Csupán a megkérdezettek négy százaléka vallotta, hogy nem ismeri semmilyen formáját a védekezésnek. |
Párválasztás: a nő dönt
2012. november 07.
A párválasztásban valójában mindig a nők döntenek. A nők nem csak realisztikusabbak, mint a férfiak, de határozottabban válogatósabbak is.
Tudományosan is igazolták, amit már régóta gyanítunk: bármit mutat is a látszat, a párválasztásban valójában mindig a nők döntenek. A nők ugyanakkor nem csak realisztikusabbak, mint a férfiak, de határozottabban válogatósabbak is.
Szépség kontra megbízhatóság
Míg a férfiakat a szépség és az attraktivitás kápráztatja el, a nőket ennél sokkal jobban érdekli az, hogy a férfi megbízható-e, és hogy milyen a státusza. Erre az eredményre jutott legalábbis a berlini, londoni és edinburgh-i kutatókból álló team, miután húsz nőt és 26 férfit figyelt meg egy müncheni rapid randin.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...272273274...477

