Információk, érdekességek

Vaspótlással csökkenthető a koraszülés és a szülés utáni depresszió kockázata

2013. március 08.

A vas elengedhetetlenül szükséges mind az anyai, mind a magzati vérképzéshez. A vashiány ugyanis vérszegénységet, a vérszegénység pedig nemcsak levertséget, fáradékonyságot, hanem a baba esetében oxigénhiányt is okozhat. A vashiány kockázatairól és a pótlás lehetőségeiről elkészült egy részletes tudástár, a www.vashiany.com.

Ma Magyarországon minden harmadik terhes nő vashiányos vérszegénységben szenved. A vaspótlás különösen fontos ebben az életszakaszban, hiszen vas szükséges mind az anyai, mind a magzati vérképzéshez. Ha az anyánál vérszegénység alakul ki, ez magzati oxigén hiányhoz vezethet, mely súlyos magzati károsodás okozója lehet. A vérszegénység elsősorban az idegrendszeri fejlődésre gyakorol káros hatást. Éppen ezért terhesség alatt mindenképpen vaspótlást ajánl a szakember. Különösen a harmadik trimeszterben érdemes erre odafigyelni, hisz a baba fejlődése ebben az időszakban a legintenzívebb.


Március - mit ajánl a hagyományos kínai orvoslás?

2013. március 07.

A hagyományos kínai orvoslás egyik filozófiai eleme az öt fázis (vagy öt elem) tana. Azt vallja, hogy az Univerzum minden egyes része és jelensége hordozza a FA, a TŰZ, a FÖLD, a FÉM és a VÍZ jegyeit. Ezek aránya határozza meg az élőlények, az évszakok, a természeti jelenségek, a bolygók, az anyagok tulajdonságait. Testünket behálózó energia csatornák - melyekben a csí áramlik - is illeszkednek az öt fázis rendszerébe. A március a FA elemhez kötődik, a hozzá tartozó szervek az epe és a máj.

A március az epe erősítésének időszaka. Az epe a májban termelődő, de az epehólyagban raktározódó, a széklet színét adó, zöldessárga vagy sárgásbarna nedv. Hozzájárul a patkóbél lúgos közegének biztosításához, ezzel segíti az emésztés számára optimális terep kialakítását, hiszen savas feltételek mellett a hasnyálmirigy váladéka és az epe működésképtelen. Az epe a zsírok lebontásáért felelős, ebből következik, hogy ha nem tudja ellátni funkcióját, a zsírban oldódó, a szervezet számára életfontos vitaminok (A, D, E és K) sem tudnak felszívódni.


Hogyan használd a lélegzet erejét?

2013. március 06.

Légzés nélkül nincs élet, a légzés az egyik legfontosabb élettani folyamatunk, ám szerepe még ennél is jóval több!A légzésünk segítségével elérhetünk egy olyan állapotba, amelyben az elménk csendes és nyugodt, az érzelmeink kellemesen áramlanak, de mentesek vagyunk minden feszültségtől, s amelyben a fizikai testünk pihen, erőt gyűjt és töltekezik.

Elég a gyönyörű magyar nyelvünkre gondolni, amelyben a lélegzet szót korábban ’lélekzet’-nek írtuk. Még a nyelvünk is utal arra, hogy a légzés valójában a saját Lelkünkkel, a Felső Énünkkel való kapcsolat eszköze.

A légzésünk segítségével elérhetünk egy olyan állapotba, amelyben az elménk csendes és nyugodt, az érzelmeink kellemesen áramlanak, de mentesek vagyunk minden feszültségtől, s amelyben a fizikai testünk pihen, erőt gyűjt és töltekezik.


Az ellentétek valóban vonzzák egymást?

2013. február 28.

Két dudás egy csárdában nem fér meg - tartja a mondás. Adva van Nő és Férfi. Sok esetben tökéletesen működhet a kapcsolatuk, ha hasonlóak. De pontosan miben? Értékrendben, neveltetésben, szocializációban, iskolázottságban? Az "ellentétek vonzzák egymást" mondás abban az esetben helytálló, ha rövidtávon nézzük a történetet, amolyan hollywoodi vagy népmesei szemlélettel, ott mindig egymásra találnak a nagyon különbözőek. De ott sosem mutatják a folytatást, amikor a pár egymásra csodálkozik, feszegetik határaikat, megismerik a másikat, egymásra simulnak, jól eső kompromisszumokat hoznak (ha épp akarnak), és ezen keresztül önként változnak.


Nőies karrier? Igenis létezik!

2013. február 26.

"Te ehhez úgyis gyenge vagy!" "Nem lesz időd a gyerekekre..." "Inkább maradj csak otthon, jó?" Ezek a mondatok ismerősen csengenek a legtöbb hölgy számára, sokuk akár személyesen is kerülhetett már olyan helyzetbe, amikor azzal szembesítették, hogy női mivoltából kifolyólag nem bíznak rá egy komoly feladatot, illetve alulértékelik képességeit a munka hatékony elvégzése kapcsán, vagy éppen két olyan fontos cél közül kényszerült választani, mint a gyermekvállalás és a karrierépítés.

Kétségtelen, hogy a két nem olykor egészen eltérő módon kénytelen helyt állni a munkaerő piacon: más problémák és élethelyzetek merülhetnek fel esetükben, ám az semmiképp nem elfogadható hogy ezekből a különbségekből adódóan bárkinek is le kelljen mondania céljainak megvalósításáról.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...266267268...477