Információk, érdekességek

Kerékpárral a Nyugat-Balatonon

2015. június 26.

Nyugat-Balaton - a szelíd szépségek hazája, az idelátogató selymes vizű strandokat, gyógyvizeket, lankás domboldalakat és zamatos borokat talál. Pihenhetünk itt csendesen, elvonultan vagy akár aktívan is.Itt a nyár, kicsik és nagyok, fiatalok, családosok és idősek együtt pihennek, nyaralnak. Sokan a napsütést és tengerpartot választják, távol az otthontól, kis hazánktól, pedig csodás országunk van, felemelő tájakkal, nagyszerű utazási, kirándulási lehetőségekkel.

A szinte végtelen lehetőségek és csodás tájak közül most a Nyugat-Balaton környékére invitálok mindenkit, aki örök fiatal, szívesen tölti szabadidejét aktív pihenéssel. Örömmel kapcsolja össze a mozgást az ország különböző tájainak és nevezetességeinek a megismerésével.

A mozgás szerelmeseinek ajánlom, hogy két keréken fedezze fel Hévíz, Keszthely, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök és Badacsony nevezetességeit és szépséges tájait. A környékbeli városok önkormányzatai komoly beruházásokat, fejlesztéseket hajtottak végre, hogy biztonságos kerékpárutakon a környék nevezetességeit, látványosságait érintve biciklizés közben kapcsolódjunk ki és élményekkel teli térjünk majd haza.

Aki mondja másnak...

2015. június 24.

Erről írt Babits Mihály is.

„Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.

Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.”

(Babits Mihály: Lírikus epilóg – részlet)

Megint szerelmes? – Óvatosan az új társ bemutatásával!

2015. június 24.

Új társra leltünk, szerelmesek vagyunk, ismét van esélyünk a boldogságra… Csak hátra van még ennek bejelentése gyermekeinknek. Bár túl lennénk már rajta! De hogyan hozzuk összhangba hirtelen fellángoló érzelmeinket a kiegyensúlyozott családi élettel? Pszichológusok magyarázatai és jó tanácsai új párunk sikeres megismertetéséhez.

A hetedik mennyországban érezzük magunkat, érzelmi életünkben végre kedvező változás állt be. Hiszen régen elváltunk, gyermekeinket egyedül neveljük, és most új szerelem kopogtat az ajtónkon! Elhatároztuk, hogy beengedjük… De hogyan mondjuk meg a csemetéknek?

Eddig sikerült összeegyeztetnünk a munkát és a gyereknevelést egyedül is, szerelmi életünket időnként el is felejtettük, de mostanra minden felbolydult. Ennek az emocionális viharnak a nyomán, melyet most átélünk, nem árt megtenni néhány „óvintézkedést”, mielőtt bejelentenénk a nagy eseményt és bemutatnánk gyerekeinknek a szerencsés kiválasztottat.

Nyugtalan vándor a ködtenger partján

2015. június 23.

Caspar David Friedrich német festő (1774-1840) műveiben az elkülönültség lenyűgöző érzését fogalmazza meg. A vallási el­képzelések hagyományos jel­képrendszerét a természet képeivel sikerült helyettesítenie. Többek között ez az oka, hogy néhány festménye titok­zatos vonzerővel hat a szem­lélőre. Magányos, feketébe öltözött férfi áll szálegyenesen egy sziklán. Pillantását egy valószínűtlen fényben fürdő hegycsúcsra veti. Testtartása arra is utalhat, hogy valamiféle alakot sejdít a távolban, ám ott csak éles fényt látni.

Szinte teljesen feloldódik a táj fejedelmi látványában. Tekintetét rövidesen mégis el kell vonnia onnan: következő lépését kell mérlegelnie. Talán vándorútja céljára és az odavezető útra is gondol. Lefelé kell fordítania pillantását, mert a fölfelé vezető út ismeretlen terek határolta mélységeken át vezet. A valóság már csak ilyen!

Elbátortalanodva visszafordulni?

A lába előtt tátongó mélységet csaknem áthatolhatatlan ködfelhő borítja. Ugyan mit tesz majd? Elérte volna már a célját? Tovább kell még mennie? Talán nem lát lehetőséget a ködtengerbe való leereszkedésre? El kell felejtenie távoli célját? Csüggedten visszafordul, vagy vállalja a veszélyes, mégis elkerülhetetlen vándorút kockázatát?

Kell-e aggódnom?

2015. június 23.

Magam miatt állandóan aggódom, de most már az orvosok, ápolók miatt is kell.

Nem kéne ezzel büszkélkednem, de bevallom őszintén, elég rendetlen vagyok. Vagyis, azt mondanám, egy idő után a fejemre nő a rendetlenség. Kéthetenként, amikor a drága Éva takarít nálam, minden olyan ideális színt kap, aztán minden fokozatosan szétcsúszik. Kivételesen most örülök, hogy nem találok egy bizonyos könyvet, amit pont azért dugtam el évekkel ezelőtt, amikor kaptam, hogy még véletlenül se tudjak belelapozni. Azt hiszem ez volt a címe: Orvos a családban.
Életveszélyes ajándék egy hipochondernek. Akkoriban még bátrabb voltam, és vakmerően belelapoztam csak úgy, de miután akármiről olvastam, azt el tudtam képzelni, mint a saját problémámat, ijedten összecsaptam és jól eldugtam.

Egyszer, fürdés közben egy fehér foltot vettem észre az egyik bokám fölött. Ráadásul nem is fájt. Gyors törülközés után máris lázasan kerestem a bőrrák című fejezetet, ahol képekkel illusztrálták a problémát. Igaz, ott nem fehérebb, hanem a bőrnél sötétebb foltok voltak, na de lehetek én kivétel is, nem? Azonnal tárcsáztam kedvenc bőrgyógyászomat, kértem, hogy lehetőleg még aznap fogadjon. Szerencsére ez egy unalmas hétköznap volt. Egy hipochonder számára rémálom, hogy hétvégén vesz észre valami tünetet, mert akkor nem tud orvoshoz menni. Szóval délután már ott is voltam a rendelőben. Kati persze jót kacagott a hülyeségemen és megnyugtatott, hogy ez az egész egy sebről lepattanó kis pörk alatti nyom, szépen elmúlik magától.