Információk, érdekességek
Szembenézni a kétségekkel és a félelmeinkkel
2016. június 30.
"Vajon képesek vagyunk-e mindketten változni a fontos kérdésekben? Vagy alapjában véve nem vagyunk összeillők?" A feltételezések és tévhitek kiküszöbölése ellen nyíltan el kell mondani a partnerünknek, milyen változásokra van szükségünk ahhoz, hogy jobban szeretve, tisztelve érezzük magunkat - lehetőleg nem támadólag, nem ultimátumok segítségével.
Lehetőleg egyedül tegyük ezt – a partner jelenlétében nehezebb őszintének lenni, mindketten a saját álláspontjukat fogják védeni.
Tíz jellegzetes aggály, amivel a pároknak meg kell küzdeniük, ha valamelyiküknek viszonya van – a kérdésekben érintett lehet a megcsalt fél, a hűtlen fél, vagy mindketten.
1. aggály
„Maradjunk-e együtt a gyerekek miatt?”
Természetesen a gyerekeknek jobb, ha a család egyben marad. De nem mindig: hosszú távon, ha csak egy boldogtalan, megkeseredett, lelketlen házasságban maradunk benne miattuk, akkor rossz szeretet-mintát adunk nekik tovább, s felnőtt életükben ők is ezt követhetik majd.
Néha a gyerekek és szülők közti fizikai távolság nem olyan romboló, mint az érzelmi távolság. Akár egy háztartásban élünk, akár nem, egy család marad.
A gyerekek talán kevésbé sínylik meg azt a döntést, hogy befejezzük a kapcsolatot, ha megőrizzük a Szülői partneri viszonyt az ex-házastárssal.
De ha hajlandóak vagyunk dolgozni a problémákon, változtatni és újrakezdeni, akkor nemcsak a családot őriztük meg a gyerekek számára, hanem értékes leckét is tanítottunk arról, hogyan változtatható át a bántás, sőt sokszor a gyűlölet is, szeretetté, és hogy az intimitás válságai sokszor még erősebbé teszik a köteléket.

6 dolog, amitől a pasi biztosan belénk szeret!
2016. június 21.
Miért van az, hogy egyes nők képesek könnyedén megtartani egy férfit, mások viszont kevésbé? Vajon mi jól csináljuk a dolgokat? Mi a belevaló csajok titka?
Vannak nők, akik - más szemével - rendkívül egyszerűen "menedzselik" kapcsolatukat, sosincs a párjukkal vitájuk, vagy ha van is, az elég jelentéktelen. Hogyan fejleszthetnénk tökélyre ezt a képességet? Mit tesznek azok a hölgyek, akik látszólag könnyen meg tudják tartani a kedvesüket, és a férfi teljesen odáig van értük? Érdemes végigböngészni, melyek azok a dolgok, amelyektől egy férfi szerelmes lesz egy nőbe, és szívesen elkötelezi magát mellette.
5 ok, hogy miért maradunk benne egy rossz párkapcsolatban
2016. június 20.
A nők hajlamosak az áldozatkészségre, az önalávetésre, vagy a másik személy igényeinek önmaguk elé helyezésére. Akár évekre, évtizedekre benne ragadhatnak egy olyan párkapcsolatban, melyben se figyelmet, se megbecsülést, se kellő megértést nem kapnak a partnerüktől. Hogy mégis miért lojálisak egy ilyen kapcsolathoz? Miért döntenek úgy, hogy az aktuális partnerük mellett maradnak? Nos azért, mert legtöbbször fel sem ismerik, hogy dönthetnének másként.

A nők a gondoskodáson keresztül invesztálnak az emberi kapcsolatokba. Teszik mindezt anélkül, hogy ennek tudatában lennének.
Természetes vágyunk ugyanis a gondoskodás. Legtöbben ezen keresztül fejezzük ki a szeretetünket.
Mivel a szeretet feltétel nélküli, így a gondoskodásunkat sem kötjük feltételekhez.
Ha valaki közel áll hozzánk, ha fontos nekünk, akkor a róla való gondoskodás nemhogy terhet nem jelent, hanem kimondottan örömet okoz. Kezdetben legalábbis.
Az emberi kapcsolatokra hatást gyakorló egyik társadalmi szabály a kölcsönösség, a viszonosság normája. Számítunk rá, és elvárjuk, hogy azt kapjuk egy-egy emberi kapcsolatban, amit mi adunk.
Ha valaki mindig csak ad, egy ideig valóban nem vár cserébe egyebet, csupán a szeretett személy jelenlétét, valamint testi-lelki elköteleződését.
Eljön azonban a pont, mikor elkezd vágyni a kiegyenlítődésre, s ha nem kapja meg a figyelmet, a törődést és a megbecsülést, hajszoltnak, és kihasználtnak érezheti magát.
Miért ennyire gyakoriak a gerincfájdalmak?
2016. június 19.
Kutatások szerint a felnőtt lakosság 90%-a szenved életében legalább egyszer valamilyen gerinc elváltozás miatt jelentkező fájdalomtól, ami az érintetteknél gyakran a munkából való kieséssel is jár. Megfelelő életmóddal a problémák nagy része megelőzhető lenne, ám akkor is van megoldás, ha a már kialakult fájdalmat kell kezelni. Erre nyújt lehetőséget az aktív gerincterápia.
Mi okozza a gerincproblémákat?
Dr. Arnold Dénes Arnold aktív fájdalomspecialista elmondta, hogy a hozzá forduló betegeknél a legtöbb gondot a deréktájon megjelenő panaszok okozzák. A betegek többségénél ezek a tünetek a nem megfelelő életvitelre vezethetők vissza, amely elsősorban az inaktív életmód és az ülőmunka következményeként jelenik meg. Ülünk a munkában a számítógép előtt, a buszon, kocsiban és otthon is, és csak kevesen szakítunk időt ennek ellensúlyozására, a rendszeres sportolásra. Nagyon sok a túlsúlyos ember, amely plusz terhet jelent a gerincet tartó csigolyákra, ízületekre, szalagokra.
A gerinc elváltozásaira jellemző, hogy az egyre erősödő fájdalmak után idővel megjelennek a szövődmények, a gyakran már csak műtéti úton kezelhető elváltozások. Érdemes ezért nem megszokni a fájdalmat, hanem már az első panaszokkal orvoshoz fordulni, amikor még rendszerint szelíd gyógymódokkal is orvosolni tudjuk a problémát.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...176177178...479