Információk, érdekességek

Szülés után is kialakulhatnak véralvadási rendellenességek!

2018. október 03.

Nagyon fontos, hogy az esetleges alvadási faktorok csökkent működése még a gyermekvállalás előtt kiderüljön, hogy később ne alakuljon ki vérzéses szövődmény. Olvasóinknak a problémáról Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa ad tájékoztatást.

Vérzékenységről akkor beszélünk, amikor a véralvadás nem a megfelelő ütemben következik be, így a vérzés tovább tart. A véralvadás többszörösen kontrollált fehérjék együttműködésének eredménye. Ezek a fehérjék folyamatosan hatnak egymásra, beindítják, fokozzák egymás aktivitását, és ezzel egy időben hatnak a működésüket gátló faktorok is. Ily módon alakul ki az az egyensúly, hogy vérzés esetén a vér megalvad, azonban véralvadás az érpályán belül nem következik be. Ezen fehérjék (alvadási faktorok és a véralvadást leállító faktorok) valamelyikének hiánya, csökkent mennyisége vagy aktivitása vérzékenységet eredményez. Megkülönböztetünk veleszületett, továbbá az élet folyamán kialakult (szerzett) vérzékenységet, ezeken belül is súlyos, középsúlyos és enyhe formákat.

A szülés utáni vérzékenység okai

Szüléskor átlagosan 300 ml körüli vér elvesztését normálisnak tekinthetjük, ugyanis maga a folyamat vérzéssel jár. Amennyiben azonban a vérzés meghaladja az 500 ml-t, akkor postpartum, azaz szülés utáni vérzésről beszélünk, amelynek lehet szülészeti oka – például nem tud összehúzódni a méh izomzata, esetleges méhlepényrészletek nem válnak le stb…

Amennyiben veleszületetten enyhe vérzékenysége van a kismamának, az a terhesség során nem okoz problémát, mivel terhességben bizonyos alvadási faktorok aktivitása megemelkedik, így a véralvadása normális lesz, viszont a szülés után néhány nappal már fokozódhat a hüvelyi vérzés, mivel a kismamánál visszaáll az eredeti, alacsonyabb véralvadásifaktor – aktivitás.  Sajnos az is előfordulhat, hogy a terhesség alatt, illetve a szülés után alakulnak ki véralvadási rendellenességek, és a vérzéses tünetek esetleg csak hetek elteltével otthon jelentkeznek. Többek közt ezért is fontos a szakorvosi kontroll!

Kontroll már a szülés előtt!

Kiemelendő, annak fontossága, hogy az esetleges alvadási faktorok csökkent működése már a gyermekvállalás előtt kiderüljön, mert a megfelelő kezelést a szülés során, illetve gyermekágyban is csakis így lehet időben megkapnia.

Másodszor, a kismamák terhesség előtti véralvadás laboratóriumi leletei rendkívül fontos információul szolgálnak a szülés után jóval később jelentkező vérzékenység gyors, precíz diagnózisának felállításához és a hatékony kezelés elkezdéséhez, amivel meggátolható, hogy életveszélyes állapot alakuljon ki. Épp ezért ezeket a leleteket is nagyon fontos megőrizni!

A szülés utáni napokban, hetekben a már otthon jelentkező hüvelyi vérzés fokozódásakor vagy ismételt jelentkezésekor azonnali orvosi segítségnyújtásra van szüksége a kismamának! A Nem szabad halogatni a nőgyógyászati kontrollvizsgálatot akkor sem, ha a kismama bőrén kék foltokat (hematómákat) észlel, a hüvelyi vérzése ismételten beindul, illetve a sápadtsága, vérszegénysége fokozódik: a kialakult vérzékenység az életet is veszélyeztetheti –  hangsúlyozta dr. Szélessy Zsuzsanna.

A vérzékenység megállapításához hematológus által kijelölt és értékelt laborvizsgálatok szükségesek, hiszen a vérzékenységnek több formája, oka létezik, amelyeket más-más módon kell kezelni.

Nagyon fontos, hogy minden, nem szokványosnak gondolt vérzéssel, vérszegénységgel fel kell keresni az orvost, akár gyermekvállalás előtt, akár szülés után jelentkezzenek a tünetek. A vérzékenység minden esetben kezelhető, nem veleszületett formái pedig gyógyíthatóak!

forrás: Bébik.hu