Információk, érdekességek

Hogyan tegyük szebbé az őszt

2017. november 13.

Beköszöntött az ősz, nem mondanám, hogy az ősz az elmúlást szimbolizálja, hiszen ha valami véget ér, az mindig egy új kezdetét jelenti. Most éppen azon vagyok, hogyan tegyem az otthonom motiválóvá a családom és persze önmagam számára. Különböző falmatricákat vásároltam, ami üzenetekkel bír. Hiszem, hogy ezek a mondatok, jelképek az éltünk részévé válhatnak, ha minden nap látjuk, olvassuk őket.  

 

Bár az ősz kezdete legtöbbünknek elfoglaltabbá tett, kit azért mert gyermekei elkezdtek iskolába járni, kit azért mert elkezdte az iskolát mindenképpen szánjuk magunkra az időt, és álljunk meg egy picit a saját érdekünkben. Használjuk ki a szeptemberi jó időt, és legyünk sokat a szabadban. Kiránduljunk, fagyizzunk, vagy épp vonuljunk el egy kicsit olvasgatni egy fa árnyékának hűsében. 
Az ősz komor hangulata majd rányomhatja bélyegét napjainkra, ezt úgy kerülhetjük el, ha nap, mint nap becsempészünk egy kis napfényt, egy kis vidámságot az életünkbe. Gondoljuk át, mit szeretünk az őszben. Nekem azonnal eszembe jut több dolog is, mint az őszi falevelek színei, esténként a családdal közös forró-csokizás miközben nagyokat beszélgetünk, sütőtök evés a nap bármely szakában, és hamarosan a kandalló előtt társasozhatunk forralt bort iszogatva. A napsütés pótlására pedig vettem egy szolárium bérletet biztos ami, biztos. Fontos, hogy jobban odafigyeljünk a vitamin bevitelre, hiszen ez az évszak felkészülés a télre. A megülés ellen pedig érdemes előre felvértezni a szervezetet elsősorban C vitaminnal. Erre kiváló tippem az aszkorbinsav, amit bio boltokban nagy kiszerelésben lehet kapni, felszívódását elősegíti a narancs, így a családdal frissen facsart narancslében fogyasztjuk minden nap.

Otthonunk dekorációját is megváltoztathatjuk, a nap színei felvidítanak majd bennünket. Narancssárga terítővel nagyon jól fog majd mutatni a dísztök, vagy éppen őszi falevelekkel díszített dekoráció, a feng shui szerint a rosszkedv és a lehangoltság ellenszere ez a szín, az agyban növeli az oxigén szintet, szellemi erőt ad, és egészséges ételeket juttat eszünkbe, miközben az étvágyunkat is fokozza.

forrás: Harmonet