Információk, érdekességek

Félni vagy megijedni? Védekezni!

2020. március 18.

Az összefoglaló igyekszik válaszokat adni a 2019-es esztendő végén Kínában megjelent új koronavírussal és a továbbra is szigorodó intézkedéseket igénylő járvánnyal kapcsolatban feltett kérdésekre.

Fotó: gettyimages.comA 2019 decembere óta megbetegedéseket okozó és járványt kiváltó 2019-es új koronavírust az angol „2019 Novel Coronavirus” elnevezés alapján 2019-nCoV-nek rövidítik. Az új típusú tüdőgyulladást okozó vírusbetegség pedig COVID-19 névre keresztelték. A vírus egy újonnan felbukkant zoonózis, amelyről beigazolódott, hogy képes emberről emberre terjedni. 2019 decemberében regisztrálták az első, addig ismeretlen kórokozóra visszavezethető eseteket. Valószínűleg egy újonnan létrejött genetikai állománnyal rendelkező kórokozóról van szó, amely nagy genetikai hasonlóságot mutat más, korábban már járványokat okozó koronavírusokkal.

A koronavírus-járvány terjedése miatt 2020. január 30-án az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kihirdette a nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetet. A járvány megfékezése komoly kihívást jelent globalizált világunk számára. A nemzetközi migráció útján a betegség 2020. március 4-én hivatalosan is elérte hazánkat.

Hogyan terjed a koronavírus?

A koronavírus az influenzavírushoz hasonlóan cseppfertőzéssel terjed, vagyis a fertőzés elkerülése érdekében a higiénés szabályok betartása elengedhetetlen. Mint minden cseppfertőzéssel terjedő kórokozó, az új koronavírus-fertőzés is bekövetkezhet a kórokozóval érintkező tárgyak, eszközök útján is. Egyelőre nem írtak le olyan esetet, amikor interkontinentális csomagküldés útján, Kínán kívül fertőződött volna meg valaki.

Hogyan lehet védekezni ellene?

A szükséges alapvető higiéné megtartásán túl további preventív eszközök, úgymint
• szájmaszk,
• kézfertőtlenítő folyadékok, gélek alkalmazásával, valamint
• a zsúfolt közösségi terek kerülésével, és
• a járványügyi hatóság rendelkezéseinek betartásával tovább csökkenthető a fertőződés veszélye.

Szájmaszk

Az FFP2 vagy az FFP3 képes a vírusrészecskék kiszűrésére is. Betegellátást végző egészségügyi szakemberek számára az ilyen típusú maszkok megfelelő alkalmazása biztosít védelmet.

Felületek és tárgyak fertőtlenítésére – az általános mosószeres-meleg vizes lemosáson túl – a 0,1%-os nátrium-hipoklorit-oldat, illetve 70%-os alkohol javasolt.

Milyen tünetek jelentkeznek koronavírus-fertőzés esetén?

Mivel a koronavírus-járvány egybeesik a szezonális influenzajárvánnyal, ezért a pontos diagnózis felállítása, a kórokozó azonosítása nehézségekbe ütközik a hasonló kezdeti tünetek miatt. Éppen ezért a lakosság koronavírus-fertőzéstől való félelme is nagyobb lehet, ha influenzaszerű tüneteket tapasztalnak. A kezdeti tünetek nagyon hasonlók, egyaránt jelentkezhet

• magas láz,
• levertség,
• izomfájdalom, valamint
•száraz köhögés.

A koronavírusra jellemző, állapotromlásra utaló klinikai tünetek:

• Köhögés,
• légszomj,
• nehéz légzés,
• súlyos esetben pedig tüdőgyulladás.

Fontos tanács, hogy ha hasonló tüneteket vélünk magunkon felfedezni, először telefonon vegyük fel a kapcsolatot háziorvosunkkal.

Melyik tekinthető a legveszélyeztetettebb korcsoportnak?

Folyamatosan, napról napra jelennek meg tanulmányok a témában. A fiatal generáció megbetegedési aránya, illetve az ennek tükrében megállapítható megbetegedési valószínűsége alacsonynak mondható. A magasnak mondható átlagéletkor miatt talán nem meglepő, hogy a betegek mintegy fele egyéb krónikus betegségben is szenved.

Várható-e védőoltás? Mik a terápiás lehetőségek?

Egyelőre nincs forgalomban az új koronavírus ellen hatékony védelmet biztosító védőoltás. Ennek kifejlesztése sok időt, valószínűsíthetően néhány évet is igénybe fog venni.

Természetesen, mivel víruseredetű kórokozóról van szó, ezért a vírusra az antibiotikumok hatástalanok.

A vírussal szemben hatékony gyógyszerekre is nagy szükség van, már el is indult a jelenleg forgalomban lévő, engedélyezett antivirális hatóanyagok tesztelése. Az eddigi eredmények alapján az egyik vírusellenes hatóanyag megfelelő jelölt lehet további klinikai vizsgálatok elvégzésére.

Tanácsok külföldre utazók részére

A jelen helyzetben, amennyiben ez lehetséges, érdemes korlátozni vagy elhalasztani a nemzetközi utazásokat. Ázsiában Kína és Dél-Korea, míg Európában Észak-Olaszország számít kockázatos úticélnak. Indulás előtt érdemes kikérni a nemzetközi oltópontok vagy a területileg illetékes kormányhivatal népegészségügyi és járványügyi osztályának álláspontját a tervezett utazással kapcsolatban. Fokozott körültekintést igényel a kínai út tervezése. Szájmaszk és vizes lemosást nem igénylő kézfertőtlenítő mindenképpen szükséges, valamint törekedni kell a higiénés szabályok fokozott betartására.

Az egyszerhasználatos szájmaszk csak megfelelő alkalmazás mellett nyújt védelmet. Nyílt tereken, utcán történő alkalmazása nem indokolt. Más cseppfertőzéssel terjedő megbetegedésben szenvedők számára mindenképpen javasolt az alkalmazása.

dr. Katz Zoltán
gyógyszerellátási szakgyógyszerész
egyetemi tanársegéd
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Műveleti Medicina Tanszék
Email: zoltan.katz@aok.pte.hu

forrás: Patika Magazin.hu