Információk, érdekességek

Érszűkületszűrés – Életek ezreit lehetne megmenteni vele!

2017. október 10.

Tízből 7-8 embert érinthetnek az erek – a visszerek és a verőerek – betegségei. Mégis sokan nem is gondolnak arra, hogy panaszaikat érbetegség okozza. Márpedig ezek korai felismerése nagyon fontos a súlyos, akár életveszélyes szövődmények megelőzése érdekében. A baj sok esetben már korán, háziorvosi vizsgálattal is kiszűrhető lenne. Ennek érdekében például az érszűkületszűrésére elindult a háziorvosokat felkészítő képzés. A Magyar Kardiológusok Társasága arra hívja fel a figyelmet: gyanú esetén kérjünk szűrővizsgálatot háziorvosunktól! 

Súlyos következmények

„Az érszűkület hazánkban körülbelül 400 ezer felnőttet érint. Amellett, hogy a legsúlyosabb esetekben a végtag elvesztéséhez vezethet és ez a beteget élete végéig rokkanttá teszi, ismeretes, hogy az érszűkületes betegek szív-és érrendszeri halálozása messze meghaladja a nem érbetegekét.

Ezért jó a boka-kar index-vizsgálat

Sajnos a tünetek gyakran észrevétlenül maradnak, csak akkor derül rájuk fény, amikor már valamilyen komoly bajt, akár tragédiát okoznak. Pedig az alsóvégtagi verőereink állapotát egy egyszerű szűréssel, az úgynevezett boka-kar index-vizsgálattal – amely lényegében vérnyomásmérés a végtagokban – fel lehetne térképezni.

Ismertek azok az esetek, amelyeknél mindenképpen javasolt ennek a vizsgálatnak az elvégzése. Ilyen, amikor a beteg jellegzetes, járáskor jelentkező és megállásra késztető alsóvégtagi fájdalomról panaszkodik, amikor nem gyógyuló alsóvégtagi sebet észlelnek, de például gyakorisága miatt a 65 évesnél idősebb emberek esetében, vagy 50 éves kor feletti cukorbetegeknél vagy dohányosoknál is szükséges a szűrés elvégzése.

Csakhogy ez nemcsak az érintetteknek, de az orvosoknak is ritkán jut eszükbe. Jellemző, hogy alsóvégtagi fájdalom esetében elsősorban mozgásszervi betegségre gondol orvos és beteg egyaránt, és közben fel sem merül, hogy valójában érszűkület áll a panaszok hátterében. Éppen ezért nagyon fontos kezdeményezés a betegséggel kapcsolatos ismeretek bővítése az orvosok és a szélesebb társadalom körében is, ennek részeként indítottuk el a háziorvosok képzését.

Változtasson az erei védelmében!

,,Magyarországon a halálozási statisztikák élén a szív- és érrendszeri megbetegedések állnak, mintegy hetvenezer áldozatot követelnek évente. Több, nagyon súlyos érrendszeri betegség, így a szívinfarktus, az agyi infarktus (a szélütés) és a végtagi érszűkület hátterében ugyanaz az elváltozás, az atherotrombózis áll.

Nagyon fontos, hogy figyeljünk az intő jelekre és változtassunk életmódunkon: a dohányzás, a magas koleszterinszint, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a túlsúly, a mozgáshiány olyan kockázati tényezők, amelyek megváltoztathatóak” – jegyzi meg dr. Járai Zoltán.

A visszér sem játék

,,A visszerek betegségei is rendkívül széles néprétegeket érint. A lábgörcs, nehézlábérzés hiába figyelmeztető jelek, a legtöbben magnézium- vagy káliumhiánnyal, vagy valamilyen bagatell okokkal magyarázzák, illetve legfeljebb esztétikai problémaként kezelik a megjelenő visszereket. A megbetegedés egyre gyakoribb. Az artériák szállítják az oxigénnel teli friss vért a test különböző részeibe, míg a vénák (visszerek) szállítják az elhasznált és bomlástermékekkel teli vért vissza a szívbe. Az egészséges vénák a lábszárizomzat pumpáló hatása, valamint a vénákban megtalálható és jól működő billentyűk segítségével tudnak megbirkózni e feladattal. Az ember két lábra állásával lényegesen nagyobb nyomáskülönbséget kell leküzdeni a vénás keringésnek, hogy biztosítsa a szövetekből a vénás vér visszajutását a szívbe.  Ez a feladat csak ép vénák, vénabillentyűk és lábszárizomzat esetében valósulhat meg”—mondja dr. Járai Zoltán.

Mélyvénás trombózis - Kerüljük el!

Dr. Járai Zoltán még egy, igaz kisebb betegszámot érintő, de akár hirtelen életveszélyes állapotot is okozó érbetegségre is felhívja a figyelmet: a mélyvénás trombózisra.  „Ez az egész szervezetet behálózó visszerek bármelyikében létrejöhet. Lényege, hogy vérrög zárja el a vénás keringést, és szövődménye, hogy a vérrög elszabadulva egy távoli érben is elzáródást, úgynevezett embóliát okoz. Ez esetenként végzetes következménnyel jár. Ismertek az erre hajlamosító körülmények, mint a daganatos betegség, állandó fekvés, hosszú repülő-, vagy buszutazás, a fogamzásgátló tabletták. Egyoldali lábduzzanat és fájdalom, hirtelen kialakuló nehézlégzés, mellkasi fájdalom esetében fontos az azonnali orvosi segítségkérés a vénás tromboembólia kizárása céljából. Az emiatti halálozás nagyon magas hazánkban, sajnos az Európai Unió rangsorában e tekintetben (is) rosszul állunk, pedig egy többnyire megelőzhető betegségről van szó”—mondja dr. Járai Zoltán, aki szerint a korai felismerés akár életmentő is lehet. 

forrás: Patika Magazin