Információk, érdekességek

Az e-cigaretta mégsem alternatívája a dohányzásnak

2019. április 16.

Az e-cigarettázásnak súlyosabb egészségügyi konzekvenciái lehetnek, mint az korábban gondolták – állítják amerikai kutatók, akik szerint az e-cigarettázás rákkal kapcsolatba hozható genetikai változásokat indíthat el.

A Dél-Kalifornia Egyetem kutatásában 93 résztvevőt vizsgáltak meg és arra az eredményre jutottak, hogy az e-cigarettázók szájszöveteiben ugyanolyan rákkal kapcsolatos molekuláris változások zajlanak le, mint a dohányosoknál. Az e-cigaretta tehát – amelyet sok korábbi tanulmány a dohányzásról való leszokás lehetséges útjaként emlegetett – mégsem olyan ártalmatlan alternatívája a dohányzásnak – hangsúlyozták a kutatók.

Az International Journal of Molecular Sciences című folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője, Ahmad Besaratinia hangúlyozta, hogy az e-cigaretták párája nem teljesen vízpára, ahogy azt sokan képzelik. “Bár az e-cigaretta termékekben a legtöbb rákkeltő vegyület koncentrációja jóval alacsonyabb, mint a cigarettafüsté, a rákkeltő anyagoknak nincs biztonságos szintje” – idézte a tudóst a tanulmányt ismertető medicalexpress.com.

Beraratinia aláhúzta, hogy a tanulmányban leírt molekuláris változások nem rákos elváltozások voltak, még csak nem is a rák jelei, inkább korai figyelmeztetést jelentettek egy olyan folyamatra, amely potenciálisan rákhoz vezethet, ha nem figyelnek rá.

A kutatásban 42 e-cigarettázó, 24 hagyományosan cigarettát szívó és 27 egyáltalán nem dohányzó ember szájából származó sejtek génkifejeződését vizsgálták meg. A génkifejeződés az a folyamat, amelynek során a génben rejlő információ megjelenik valamilyen fehérjében vagy RNS-ben, és ennek eredményeként a sejt szerkezete/funkciója megváltozik. A génexpresszió bizonyos változásai rákhoz vezethetnek.

A kutatók az orális epiteliális sejtekre összpontosítottak. A dohányzással összefüggő daganatok több mint 90 százaléka epiteliális szövetből származik, és a szájüregi rák a dohányzáshoz kapcsolódik.

Mind a dohányosok, mind az e-cigarettázók vizsgált sejtjeiben a rák kialakulásához kapcsolódó számos génben rendellenes expressziót vagy deregulációt mutattak ki. Az e-cigaretta használóknál a deregulált gének huszonhat százaléka azonos volt a dohányosoknál találtakkal. Néhány deregulált gén, amely az e-cigarettázóknál előfordult, de a dohányosoknál nem, ugyanakkor szerepet játszik a tüdőrák, a nyelőcsőrák, a húgyhólyagrák, a petefészekrák és a leukémia kialakulásában.

Besaratinia és kutatócsoportja a kutatás megismétlését tervezi nagyobb számú résztvevő bevonásával. Egyebek mellett a gén deregulációt okozó mechanizmust is fel a akarják deríteni. Egy újabb kísérlettel pedig annak is végére akarnak járni, hogy bekövetkezik-e valamiféle változás a génregulációban, amikor a cigarettáról valaki átvált az e-cigarettára. (MTI)

forrás: Patika Magazin