Információk, érdekességek

A koraszülés egyaránt múlhat a férfin és a nőn is

2019. április 29.

Világnapot jellemzően olyan dolgok kaphatnak, melyek jelentősek, vagy melyekre szeretnék felhívni a figyelmet, mert vagy egyre kisebb számban fordulnak elő, vagy egyre nagyobban. Ez utóbbi a szomorú apropója annak, hogy a koraszülöttek is kaptak világnapot. Pedig a koraszülések a legtöbb esetben elkerülhetőek, megelőzhetőek. A témában Ratkó Tünde szülésznő van segítségünkre.

Fotó: 123rf.comKoraszülések

Sajnos a statisztika nem éppen kedvező. Világviszonylatban ma 15 millió baba születik túl korán, vagyis a 37. hét előtt egy évben. Ez döbbenetesen nagy szám, de még rosszabb a kép, ha azt is hozzátesszük, hogy csak 1995 és 2005 között 22%-kal nőtt a koraszülések száma.

A legrosszabb helyzetben az északi államok, Dánia, Finnország, Norvégia, stb. vannak, itt egyes helyeken az arány 51%-os is lehet, ami kifejezetten elkeserítő. Minden második szülés koraszülött babát eredményez, akit nem lehet hazavinni, akivel még akár hónapokig is egy kórházban kell lenni, izgulni a kis életéért, rettegve tölteni a mindennapokat.

A hazai helyzet valamivel jobb. Itthon a statisztika 12-14% körüli, ami még mindig igen magas, tekintve, hogy az orvostudomány milyen fejlett. Ugyanakkor ez az adat megyénként eltérő.

A koraszülés nem betegség, hanem állapot

Ezt azért érdemes tisztázni, mert a legtöbb esetben a koraszülést nem betegség idézi elő, vagyis mi magunk tehetünk ellene! Sokszor hallhatjuk, hogy a kismamának fontos az étkezés, a mozgás és a nyugalom. Sajnos a fejlett társadalmakban egyiket sem éppen könnyű teljesíteni.

A stressz, mely a kismamákat a munkahelyükön éri komoly tényező a koraszülések bekövetkezésében. Azonban elképesztő, hogy a statisztika szerint a koraszülések több, mint 70%-ért egyszerűen a felszálló fertőzések a felelősek melyek a tápanyaghiányos állapot következményei (főleg a cink és a réz hiány váltja ki ezt, hiszen ezek az anyagok antivirális, antibakteriális és gombaellenes hatással rendelkeznek a szervezetben).

Persze a dolog nem olyan meglepő, hiszen ha nincs meg a kellő „üzemanyag”, vagyis a vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek megfelelő kombinációja, akkor a szervezet nem tud tökéletesen működni, és főleg nem tud egy olyan hatalmas terheléssel járó feladatot tökéletesen elvégezni, mint amilyen a várandósság és a szülés.

Akkor az étkezéssel van a baj?

Ratkó Tünde elmondta, hogy alapvetően a felszálló fertőzésekkel van a gond van, az étkezés egy kicsit más tészta. Napjainkban még akkor is kifejezetten nehéz a megfelelő mennyiségű tápanyag bevitele, ha bio élelmiszereket veszünk, és mindent magunk készítünk. Az ok többrétű. Egyrészt az élelmiszerek beltartalma jelentősen csökkent az utóbbi évtizedekben. Ezt köszönhetjük a tömegtermelés fokozásának, a vegyszerezésnek és a környezeti ártalmaknak.

Az ok másik oldala mi magunk vagyunk. A stressz, a szmog, a vegyszerek, a tartósítószerek és más, hasonló környezeti ártalmak elleni védekezése a szervezetnek egyre több energiát, vagyis egyre több tápanyagot igényel. Hiába lakunk jól, ha a bevitt tápanyagmennyiség igen csekély, ettől még a szervezet nem fog megfelelően működni, amire pedig kiemelt szükség lenne a várandósság időszakában, de a mindennapokban is nagyon fontos.

A megoldást a várandósvitaminok jelenthetik, de ezekből a piac telítve van, és csak nagyon kevés az a készítmény, mely tényleg hatékony. Ennek oka, hogy a legtöbb egyszerűen nem veszi figyelembe, hogy a várandósság eltérő trimesztereinek eltérő a tápanyagigénye is, és ezt célzottan kell kiszolgálni. Már maga a bevitt anyag minősége sem mindegy, hiszen ha nem szerves (pl.: cink-citrát, réz – glükonát) formában vannak jelen, akkor a felszívódási arányuk elenyésző, míg szerves formában 80%-kal javul!

(Fotó: pixabay.com)Kiemelten fontos az is, hogy a cink és a réz jelen legyen a készítményben, hiszen ezeknek az anyagoknak a szervezetben antibakteriális, antivirális és gombaellenes hatása is van, ami pedig véd a koraszülést kiváltó felszálló fertőzések ellen!

Fontos kiemelni, hogy a kismamák számára – ha az orvos másképp nem határoz – a szex nem tiltott dolog. Azonban, hogy a minimalizálni lehessen az esetlegesen kialakuló bakteriális, vagy gombafertőzéseket, minden együttlét alkalmával használjon a pár óvszert!

A férfiak számára kialakított készítmények esetében is fontos a szerves anyagok jelenléte

A férfiak sem dőlhetnek hátra

Mára már tudjuk, hogy a koraszüléseknek erős indikátora a rossz minőségű sperma is. Hiába sikeres a megtermékenyítés, ha a férfi nem figyel az egészségére, az a babán mutatkozhat meg. Az erősebbik nem sajnos ugyanúgy tápanyaghiánnyal küzd, mint a hölgyek, csak ezt sokkal kevesebbszer emelik ki a hírek. Számukra is fontos a megfelelő tápanyagpótlás, főleg akkor, amikor a terhességet tervezi a pár, hiszen az örökítőanyag minősége, és mennyisége is ettől függ, ezek a tényezők pedig meghatározzák a termékenységet, és beleszólnak a baba életébe is, a koraszülés, a genetikai gondok, vagy egy esetleges vetélés lehetőségén keresztül!

A férfiak számára kialakított készítmények esetében is fontos a szerves anyagok jelenléte, hiszen szervezetük pontosan ugyan úgy képes ezeket az anyagokat hasznosítani, mint a nőké. Esetükben pedig a tápanyagpótlás nem csak a szervezet tökéletesebb működését, és a normál termékenységet teszi lehetővé, de plusz adalékként még a fizikai teljesítményt is növeli.

Mindenképpen tisztázni kell, hogy a koraszülést okozhatja ikerterhesség, genetikai gondok, más betegségek, placentaleválás, illetve sok más esemény is, így a várandósság során a szakemberek segítsége mindenképpen fontos!

forrás: Bébik.hu