Információk, érdekességek

Az autizmus egyik jele már az első hónapokban kimutatható

2022. május 13.

Fotó: gettyimages.com

Már két hónapos korban kimutatható az autizmus egyik jele a gyerekeknél – derült ki amerikai kutatók új vizsgálatából, amely során a babák szemkontaktusát elemezték születésüktől három éves korukig.

Alacsony szemkontaktusra való hajlandóság

szakemberek arra jutottak, hogy a háromévesen autizmussal diagnosztizált gyerekeknél már az életük első pár hónapjában megfigyelhető volt a betegség egyik legjellegzetesebb tünetének számító gyenge szemkontaktus. A Nature című folyóiratban közölt tanulmány szerzői szemmozgást követő technológiával mérték, hogy a gyerekek miként néztek és válaszoltak bizonyos szociális jelekre.

Az atlantai Emory Egyetem orvostudományi tanszékének szakemberei által vezetett vizsgálat szerint a későbbiekben autizmussal diagnosztizált kicsik már két hónapos koruktól kezdődően folyamatos szemkontaktus-csökkenést mutattak, amikor természetes emberi interakciókat mutató videókat nézettek velük – adta hírül a BBC News.

Mit és hogyan vizsgáltak  a kutatók?

“Ezek az autizmus legkorábbi jelei, amelyeket valaha megfigyeltünk” – húzta alá a kutatást vezető Warren Jones. A vizsgálat során a szakemberek 59 olyan bébit figyeltek meg, akiknek esetében magas volt az autizmus kockázata, mivel a testvérük is ezzel a betegséggel élt, valamint 51 olyan kicsit is bevontak, akiknél alacsony volt a kockázat.

A kutatók egészen hároméves korukig követték figyelemmel a gyerekeket: ekkor hivatalosan is kivizsgálták őket, tizenhármuknál állapították meg az autizmust és az Asperger-szindrómát is magába foglaló autizmus spektrumzavart (ASD): 11 fiúnál és 2 lánynál.

A kutatók ezután alaposan elemezték az érintett gyerekek szemmozgására vonatkozó adatokat és meglepő eredményre jutottak. “Az autizmussal élő csecsemőknél a szemkontaktus már életük első hat hónapjában csökkenni kezd” – mutatott rá Jones, hozzátéve, hogy ezt kizárólag kifinomult technológiával lehet észlelni, vagyis a szülők számára láthatatlan. Mint hangsúlyozta, amennyiben a szülőknek aggodalmaik vannak, mindenképpen keressék fel gyermekorvosukat.

Nincs két egyforma autista

A brit Nemzeti Autizmus Társaság (NAS) információs, tanácsadási és támogatási vezetője, Caroline Hattersley szerint a szakemberek “nagyon kicsi mintára alapozták eredményeiket, ezért a vizsgálat nagyobb volumenű megismétlésére van szükség, mielőtt bármilyen konkrét következtetés levonhatóvá válna”.
A szakember rámutatott: nincs két egyforma autista ember, ezért olyan holisztikus megközelítésre van szükség a diagnózis felállításakor, amely figyelembe veszi az adott egyén viselkedésének minden egyes aspektusát.

(http://www.bbc.co.uk/news/health-24837462)

forrás: Bébik.hu