A fájdalom nem betegség, hanem a kórt jelző, fontos tünet. Ha nem fájnának a szerveink, nem tudnánk arról, hogy megbetegedtek, és a szervezet sem mozgósíthatná ellene belső erőit, és nem tudnánk hozzá külső (orvosi) segítséget hívni.
Azaz, bármilyen profánul is hangzik – a fájdalom hiányába is belehalhatunk! Ha nem éljük át a veseköves rohamot, tönkre megy a vesénk, epekőnél meg a máj, a hasnyálmirigy. A vakbelünk is észrevétlenül kilyukadhat, és fájdalom hiányában a kezünket sem rántjuk el, amikor fájdalmas inger éri.
Mindezt csak azért mondtuk el, hogy bebizonyítsuk, a fájdalom az élet nélkülözhetetlen része, sajnos, mert szenvedni azért nem öröm. Ami persze nem jelenti azt, hogy a fájdalmat ne kellene csillapítani. Annál is inkább, mert a hatalmas kín akár a szervezet összeomlásához, halálhoz is vezethet.
De ha még nem is elviselhetetlen, mindent elsöprő erősségű a fájdalom, előbb-utóbb felőrli az embert. Bizonyított tény, hogy bármilyen okból keletkező, három hónapnál tovább tartó úgynevezett krónikus fájdalom szindróma előbb-utóbb idegrendszeri károsodást, elsősorban depressziót, de akár igazi szervi megbetegedéseket, többek között gyomorfekélyt és magas vérnyomást is okozhat.
Azaz Albert Schweitzernek, a nagy orvos-humanistának is igaza volt, aki szerint "a fájdalom rettenetesebb ura az emberiségnek, mint maga a halál".
Dr. Nemes János
Forrás: Patika Magazin
